Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-16 / 24. szám
391 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 392 Testi fenyíték a népiskolában. — A barsi ev. ref. tanító egyesület közgyűlésében 1901. máj. 28. felolvasta Huszár Károly egyleti tag. — Tisztelt Tanítói Értekezlet! Kicsit kényes- és sikamlós, de rendkívül időszerű az a tárgy, melyet kartársaim, — főleg pedig elnök ur buzdítása folytán értekezésem anyagául választottam. Lehet az igazságért, annak férfias és nyílt kimondásáért betörik a fejemet, de sebaj, a ki megharagszik érte, — annak nem lesz igaza ! Mint a katona a harcban edződik : úgy az eszmék, paedagogiai igazságok is a tűz kohójában tisztulnak meg s tisztulásuk után jegecesednek, s lesznek értékes kincsei a tanítónak ép úgy, mint a nevelőnek. Testi fenyíték a népiskolában. Ez az a bizonyos hideg zuhany, a mi sok tani tónak okozott már nem egy álmatlan éjszakát, ejtett nem egy embert ideglázba. Emlékezzünk csak tisztelt értekezlet a főváros e kérdés körül forgó vitájára, a Budapesti Hírlap vipera vérébe mártott tollal irt leleplezésére; — avagy Laszip urnák állítólagos fenyítékei, nem megérdemlik-e, hogy azokat értekezésünk anyagául válasszuk. Testi fenyíték az iskolában. Hányszor cseppentett ez mérget az örömnek poharába és ki tudná megmondani, hányszor tett ez barátokat ellenségekké, hányszor dúlta fel a tanítónak csendes, békés nyugalmát? Uraim ! Ha ez olyan veszedelmes, idegrontó s a mellett azt veszi el a tanitó-embertől, mire annuk legnagyobb szüksége van : nyugalmát, éjszakai csendes álmát, nem ritkán étvágyát, akkor talán azt mondanók reá, ki kell szorítani a népiskolából annyira, hogy pálcát ott hírmondónak, mutatónak se tűrjünk meg. De tisztelt Értekezlet! Nekünk tanítóknak a dolgok felett könnyelműen elsurranni nem szabad , nekünk, büszkén és nem panaszként valljuk, hazánkkal, nemzetünkkel, egyházunkkal szemben szoros kötelességeink vannak, — szeretem hinni, miként nincs közöttünk senki sem, ki ne éi'ezné a reája nehezedő felelősségnek teljes súlyját, de hiszem, nincs közöttünk senki sem, ki magasztos kötelességének teljesítése, a tanítás- és nevelés nagy munkája közben céljának elérése szempontjából, a dolognak könnyebb végét választaná. Nagy hibának tartanám, ha valaki lelkiismeretes cselekedetének tudatában, azon akadályoktól riadna vissza, melyek útjában imitt-amott felbukkannak ; még nagyobb hiba volna, helyesnek Ítélt tanítási- és nevelési elveket, egyesek nem tetszése miatt elhagyni vagy a gyermeki akaratnak, az akaratosnak cselekvésében szabad folyást engedni. Sajátságos, miként az összes, mondhatnék talán egyetemes foglalkozások között, kivételképen a tanitás- és nevelés kérdése az, hol mindenki szakembernek képzeli magát s legtöbbször ki azzal soha nem foglalkozott, talán a gyermeki sajátságokat, tulajdonokat hirből sem ismeri, tűi akar licitálni paedagogiai ismeretével a gyakorlati tanítón. A tanítást, nevelést közügynek tekinti a társadalom, az is, de nem olyan közügy, melyhez a tanító szólhat legutoljára. Az iskola én vagyok ! Nagy és régi igazságot foglal magában. A milyen a tanító, olyan az iskola s hogy milyen az iskola, annak elbírálására elég egy tekintet. A jó iskolát már annak külső képéről meglehet ismerni — mondja Lubrieh — „kicsit különös, mintha hihetetlen is volna, de úgy van. A tanítónak növendékeivel szemben való fellépése, egész magatartása, a növendékek magaviseleté, azoknak élénksége vagy aluszékony szunnyatagsága, az iskolai rend, fegyelem, tisztaság, taneszközök állapota mind, bár külső, de mégis hangos bizonyítékai az iskola színvonalának. A növendékeknek a tanterembe való pontos időbeni megjelenése, azoknak öltözete, az utcán avagy játék közbeni magukviselete, mind bizonyság az iskola jósága vagy rosszasága mellett. Ha az iskola én vagyok: úgy az iskola nagyon sokat követel én tőlem, követel első sorban jó kedélyt, mert a gyermeki ártatlan léleknek vidámság kell komoly foglalkozása közben épen úgy, mint játékban, mert azt mondja Borman : „a derültség az embernek lényén mint maradandó hangulat elömlik, hasonlóan valamely szép tavaszi nap egéhez, mely tisztán felhőtlenül mosolyog le a földre. De úgy is van ! Hol a tanító maga kedélyes, vidám : ott derült, vidám az iskola szelleme is; sőt Garamszögi Ágoston szerint még a szeretetnek is szülő anyja a vidámság, saját szavait idézem a következőkben : „A vidámság úgy fejti ki a gyermek kebeléből a szeretetet, mint a nap életadó melegével a virágot. “ Tagadhatatlan Tisztelt Tanítói Értekezlet ! Miként az iskolában tanító és növendék közt a szeretetnek az ebből származott bizalomnak, a gyermeki lélekre való hatását nem tudjuk eléggé magasztalni s annak paedagogiai értékét nem is tudjuk semmi mással pótolni. A szeretet a bűnnek útját zárja el s a gyermeket mintegy ösztönzi a jócselekedetre ! Legyen azért a tanítónak első és legfőbb teendője növendékeinek szeretetre való nevelése ! Ez irányban a nevelőnek munkáját maga a természet könnyítette meg annyiban, hogy a gyermeknél a szeretet nem valami különálló képesség, melyet némelyek szerint úgy kell a gyermeki lélekbe csepegtetni, — mert a szeretet öröktől fogva a gyermeki lélek sajátja, a gyermekkel veleszületik, vele, benne van koporsóba tételéig, csak bizonyos reáhatások által ki kell azt fejleszteni, s ha kifejlődött ápolni, fenn kell tartani, irányitani, hogy hassa ez át előbb a családi hajlékot, majd az iskolát, később a községét, majd egyesült munkálkodásunk eredményeként az egész társadalmat. Az az iskola szerencsés és az van az igaz utón, melynek szellemét az igazi szeretetnek szelleme lengi át. Nem lesz érdektelen itt Herdernek véleményét emlékünkbe idézni, ki azt mondja : „Ha valaha Európában az ész, nem tudom mi utakon annyira emelkednék, hogy szeretettel egyesülne, mily évszak lenne az egész nemünk tagjai számára ! Minden nemzetek örülnének az eszmélés emez őszének. Mihelyt a méltányosság törvénye fog uralkodni a földön, minden nemzetek
