Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-13 / 2. szám

23

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

24

De az esperes ur, nem tudom, mi célból — gyanúsítani nem akarok — fenti határozatot kivonatban megküldötte Orciba azzal az utasítással: „feleljen meg reá az egyház.“ Az egyházat törvényeink szerint „hatóságokkal szemben a presbyterium elnöke képviseli,“ ez pedig nálank a lelkész, mint ilyen válaszolt tehát if. Cs.

I. esperes urnák, az első olvasás benyomása és látszólagos megaláztatása érzetében : „Én az egyhm. határozatát egyszerűen visszautasítom, miután azt hatáskörén túl, egyoldalii informatiora és az én meghallgatásom nélkül hozta. Ez tény. Továbbá, minthogy észszerűen P. L.-t gondolhatta vádlójának s az állíthatta számadását zavartnak, írja a mint következik : „a ki a presbyterium felvilágositása után átnézi az orcii gondnok számadását, azt zavartnak mondani nem fogja. P. L. ur előtt természetesen zavaros, a ki a maga számadását sem tudta hibátlanul elkészíteni.“ Ez is tény. „Beteges kedélyemre célzására az egyházmegyének csak azt felelem: hogy nem az én, de P. L. testvére van őrültek házában.“ Ez bizony otromba célzás, de hát elvégre ez is tény, bár szomorú tény. Notorium non eget probatione. Célzásért pedig vagy a célzás alatt lappangó gondolatért legfölebb megbotránkozásunkat fejezhetjük ki. lm egy analog példa. Pár héttel ezelőtt egy lelkésztársam és barátom, többek közt azt irja levelében : „Baj van; testületünk beteg, nem csoda, hogy Somogy lángban van s közeledik az elhamvadozáshoz. Juventus ventus! Nincs vezér. Az öregek kidülnek ! pedig apud senes consilium .... igy valósul be a mondás : bolond vármegyének ..........E pontok alatt is maró gúny és célzás lappang ! de hol a biró, a ki toliban maradt gondolat felett marasztaló Ítéletet hozna . . .

No de most már Peti Lőrincz ur lép sorompóba.

(Vége köv.)

Id. CsiKE ISTVÁN.

Vallásos szellem az amerikai népiskolákban.

Nagyon sok szó esik mostanában tanügyi, egyházi és közigazgatási körökben Amerikában arról, hogy vonandó meg az a határ, hogyan állapítandó meg az a vonal, a melyen belül — bármelyik felekezet érzékenykedésének kihívása nélkül —■ valamelyes vallásos szellem volna behozható az amerikai népiskolákba. A kérdés mint, — mint az már nem is lehet máskép Amerikában — élénken foglalkoztatja még a napilapokat is s ezeknek hasábjain a legnevesebb tanügyi férfiakat, a legkiválóbb állású egyéneket, püspököket, politikusokat szólaltatja meg. Amerikában az u. n. elemi iskolák, melyek, el kell ismernünk, berendezkedés, tanitási modor s minden egyéb tekintetben is elérhetetlenül magasabb színvonalon állanak mint Európa bármely országának köziskolái — mind államilag segélyezett községi iskolák, de felekezeteknek, sőt egyeseknek is meg van az a joguk, hogy autonom iskolákat tartsanak fenn — de csak az állami tanterv szigorú betartásának feltétele mellett. Az állam nem törődik azzal, ha minden felekezet a maga privát iskoláiba vonja a felekezetéhez

tartozó szülők gyermekeit (kényszerítésről szó sem lehet), de megkívánja, hogy azok az anionom iskolák kifogástalan felszereléssel bírjanak s az állami tanterv minden részletében keresztül vitessék — s csak azután jöhet a vallásos oktatás. Nagyon természetes azonban, hogy még a legexclusivebb állami iskolában is lehetetlen megakadályozni ama jó befolyás érvényesülését vagy továbbterjedését, a melyet egy vallásos érzületű tanitó vagy tanítónő gyakorol növendékeire. Más szóval elképzelhetlen az, hogy p. o. egy jó ref. tanitó minden körülmények között megtudja őrizni tanításában az iskola felekezetenkivüliségének integritását. Katholikus tanítónők által vezetett iskolában p. o. a katholikus felfogás azonnal könyen észrevehető, ép úgy mint a református tanítóknál a református befolyás érvényesül a növendékek vezetésében. Hogy ezen nem lehet változtatni, abba már az amerikai tanügyi körök bele vannak nyugadva. 25 esztendő óta e kérdés körül már egy egész hatalmas irodalom fejlődött ki, a nélkül, hogy a kérdést a megoldáshoz csak egy lépéssel is közelebb vitte volna. Próbáltak valami olyan universalis, csak erkölestani elveket magában foglaló, vallástani könyveket készíteni, de ez sem sikerült olyan mértékben^ hogy a felekezeti hatóságok kielégítve, megnyugtatva érezhették volna magukat. A községi iskolaszékek, s magasabb fokon a közigazgatási hatóságok nolensvolens kénytelenek elnézni egyik vagy másik vallásfelekezetet reprezentáló tanítónak felekezeti jellegű tanítását s csak egyes olyan esetekben mutatnak némi erélyt, midőn a szülők lépnek fel s a túlkapások megtorlását követelik. Valami két esztendeje adta elő magát épen ilyen praecedens, midőn egyik nótárius atheista Cincinnati városában tiltakozott ellene, hogy az ő gyermeke az iskolában a mi atyánk tanulására kényszeritessék. Akkor elütötték a dolgot azzal, hogy az illető tanitó az Úri imát az ó-angol nyelv mondattani elemezése céljából tanította a gyermekeknek. De a dolog vége az lett, hogy Cincinnatiban többet nem kezdik, s nem végzik az iskolai tanítást imádsággal.

De azért nagyon csalódna az, a ki azt gondolná, hogy az amerikai köziskolák vallástalanok és a hitetlenség melegágyai. A vallástanitó az egyházak jogkörébe tartozik s ez az elv keresztül is van vive, de a keresztyén vallás általános nagy elvei kidomborulnak az iskolai tanítás minden vonalán. Nem is lehet ez máskép egy ilyen nagy keresztyén államban, minő Amerika, hol az elnöktől kezdve a legutolsó szegény emberig mindenki súlyt helyez arra, hogy keresztyénnek tartassák. Méltán mutatnak arra a tényre — .i.int a tanításban is követendő példára — a moral politikusok, hogy ha a congressus imával nyitja meg minden alkalommal tanácskozásait, az iskolában is ezzel kell az előadásokat kezdeni. Nincs is sem ratio, sem logika abban, hogy miért domináljon épen az atheismus az amerikai iskolákban a keresztyén felfogás fölött!

A biblia szabad tantárgy minden iskolában ez idő szerint, melynek olvastatása az illető tanitó belátására van bízva. Ohio államban — mint a kezeim között levő