Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-24 / 12. szám

187

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

188

zott, megpróbáltatásoknak tett ki, küzdelmek elé állított : késleltette némileg a haladást, s hogy a fel tornyosult akadályokat egyszerre le nem küzdhettük, s hogy nem tudtuk magunkat azonnal bele találni a megváltozott viszonyokba s az árral szemben oly mértékben előre haladni nem tudtunk, mint lehetett volna a teljes nyugalom és békesség idején : azon nem csudálkozhatunk s arról nem tehetünk. De hogy a helyünket becsülettel megállottuk s a mennyire csak lehetett, előbbre haladtunk, mutatja és bizonyítja a 82 gyülekezetből álló egyházmegyénk legnagyobb részében uralkodó nyugalom, békesség és hitelveinkhez való tántoríthatatlan ragaszkodás. Hogy voltak és most is vannak itt-ott kisebb-nagyobb mozgalmak, küzdelmek, ez magában véve nem bizonyítja a hanyatlást, annyival kevésbbé a szétzüllést, sőt ellenkezőleg a mozgás az élet jele, a küzdelem lelkesedésre vall.

Mert senki nem hallotta, nem tapasztalta egyházmegyénkben, hogy a küzdelmek és esetleges eltévedések oka a vallás iránti lágymelegségben, hitelveinkkel való nem törődésben, egyszóval ref. egyházunk iránti hidegségben nyilvánult volna, hanem beteljesedett az, a mit Pál apostol jövendölt: „Lészen oly idő, melyben némelyek az igaz tudományt el nem szenvedik és az igazságtól az ö füleiket elf ordítják, fordulnak pedig híjában való beszédeknek hallgatásokrau . . . Mindig és mindenütt külső behatások, mellékes érdekek, anyagi kérdések, vagyis a mint az apostol mondja: a jelen való világhoz ragaszkodás idézték elő a küzdelmeket.

Teljesen hiszem, hogy ha nem egyszerre is, de lassan-lassan sikerülni fog ezen külső behatásoknak élét venni, azokat megszüntetni és a vallásosságot, hitéletet, egyházhoz való ragaszkodást a lehető magas fokra emelni, hogy ezen külső okok, érdekek támadásai, a szilárd hitbeli meggyőződésben, egyház és vallás iránti lelkesedésben oly rendületlenül álló kősziklára találjanak, a melyen az ostromló hullámok megtörve, minden baj és kár nélkül csillapodjanak le és tűnjenek el.

A természet világában is van vihar, okoz károkat, de azért nélkülözhetetlen. Bármily villámokat korbácsoljon fel az orkán, előbb-utóbb lecsillapodnak. Minden küzdelem után béke és nyugalom következik.

Mindnyájunknak hivatása, magasztos rendeltetése e földön, anyaszentegyházunk felvirágoztatása, isten országának terjesztése és a szenteknek egy testbe való költözése. ígérem és fogadom, hogy e nagy cél elérésére minden áldozatot meghozni kész vagyok. Elől fogok menni és a legelsők között fogok küzdeni!

II. Ezen magasztos cél elérésére szükséges megválogatni az eszközöket. Első mindenesetre, a mint már említettem, a szorosan együvé tartozás érzése és a tömörülés, melynek feltétele az egyetértés. Ezt keressük, ezt ápoljuk, ezt fejlesszük. Tudatára ébredni annak, hogy mi mindnyájan egyek vagyunk a Krisztusban. Az egymás közötti jó viszony, kölcsönös bizalom, a testvériesség érzése megkönnyíti és biztosítja a cél elérését. Jól tudjuk mindnyájan nem csak az Írásból, hanem a

tapasztalásból is, hogy ott van áldás és élet, hol egyetértés és békesség lakozik.

A második eszköz, mivel célunkat elérhetjük, a munkásság. Ha nem mondom is, méltóztatatnak tudni, hogy a lelkiek, szellemiek terén való munkálkodást értem ez alatt. Az anyagi gondok, nehéz megélhetési viszonyok, sok helyen a szegénységgel való folytonos küzdelem sokakat elvonnak a szellemi, lelki munkálkodástól, úgy hogy — mondhatnám — minden erőt csak a test eledelének megszerzésére fordítanak. Az a régi jó szokás az egyes családoknál, midőn kicsinyek és nagyok az asztalnál letelepedve imádkoztak, énekeltek, bibliát vagy más kegyes emlékbeszédeket olvastak, kezd kimenni a divatból s a lelki táplálék megszerzése egyedül és kizárólag csak a nyilvános istenitiszteletekre szorítkozik s mivel otthon a szükséges alap megvetve nincs, azért nincs kellő hatása és foganatja az igehirdetésnek is. Nagy baj ez és káros hatása kezd feltünedezni. Ennél még nagyobb baj az, hogy ezen egyoldalú törekvésnek káros hatását nem veszik eszökbe, s ha a szomorú következmények mutatkoznak a hit és erkölcsi élet terén, akkor is hajlandók minden másnak tulajdonítani, csak a lelki táplálék hiányainak nem.

Bizony sok időnek kell még elmúlni addig, mig az egész emberiség megérti és felfogja Idvezitőnk ezen szavainak igazságát: „Munkálkodjatok nem az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, mely megmarad az örök életreAz az oka, hogy nehezen tudunk minden akadályt legyőző, életerős közszellemet létrehozni. A földi javak inkább széthúzásra vezetnek, a lelki kincsek olvasztják össze a társadalmat s az emberiséget egy esaláddá.

Örömmel tapasztalhatjuk, hogy a megváltozott viszonyok mozgásba hozták a valláserkölcsi társadalmat. A sok számos helyen megalakult ifjúsági egyesületek, nőegyletek, olvasókörök, vallásos tartalmú kiadványok, egy szóval a belmissio hathatós eszközül szolgálnak arra, hogy szellemi téren is végezzük el a munkát, a mi reánk bízatott. Az ilyen vallásos célú összejövetelek alkalmával, az apostol szavai szerint a lelki ajándékok egymással közöltetnek s a hívek megerősittetnek egymás hite által.

Ebben van az erő, mely összetart, ez az alap, a melyen rendületlenül megállhatunk és ez vezet legbiztosabban a kitűzött célhoz. Nekünk, kik őrállók vagyunk — sok kötelezettségünk van e tekintetben is, teljesítsük lelkiismeretesen.

III. Az a kérdés most már, ha megismertük az eszközöket, melyek célhoz vezetnek s ha azoknak immár birtokában vagyunk — melyik ösvényen induljunk el ?

A mi engem illet, az egyházi törvények, kerületi és egyházmegyei szabályrendeletek a legnagyobb pontossággal megjelölik az utat, melyen haladnom kell, azt a kört, melynek keretén belől mozoghatom és munkálkodhatom. Kifejezetten előírják azon kötélességeket, melyeket teljesíteni s azon jogokat, melyeket gyakorolni lehet és kell. Csak ezen körben fogok mozogni s mig egyfelől minden kötelességeimet a lehető legna