Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-07 / 1. szám

11 DUNÁNTÚLI PROTEST ANS LAP. 12 István földrajza mind igen jó és hasznos könyv volt -­­a maga idején. Ma azonban senki sem óhajtja, hogy akár az egyiket, akár a másikat használjuk, akár a közép­iskolában, akár a népoktatási intézetekben. Igen, mert ez idő óta az egyes tantárgyak tanításának módszere nagyon sokat haladott! Szerény nézetem szerint ép az a bajunk a hit- és erkölcstani oktatásánál, mert ennek a tárgynak a módszere nem haladt lépést a többi tan­tárgyak tanításának a módszerével. A többi tan­tárgyakból egész sereg „Vezérkönyv“ áll a tanító ren­delkezésére, ebből a tantárgyból azonban igen sok ta­nító van, a ki — nehány évi gyakorlati működés után — jóformán többet nem is tud, mint a mennyit a gyerme­keknek tanítania kell. Vezérkönyvről, módszeres uta­sításról nálunk szó sincs. Vannak, a kik a „Vezérkönyv“-eknek, módsze­res utasításoknak nem barátjai. Azt mondják : jársza­­lagjai ezek a tanítóknak, megölik az önállóságot, kor­látolják a teremtő erőt; bénítják az egyéniség kifejlő­dését. Ez igaz is lehet a — kitűnő tanítókra nézve. Csakhogy azoknak, a kik a módszertani vivmányok népszerűsítése, elterjesztésére törekednek, számolni kell a mindennapi élettel. Megengedem és tudom, hogy a kitűnő tanító nem szorul rá, a „Vezérkönyv“-re“, de a kezdő fiatal ember, a közepes és a gyenge tehetség sokkal jobban fejlődhetik, ha bizonyos eljárásokat lát. Nem tapogat a sötétben. Az adott módszertani utasí­tásokat, eljárási módozatokat a saját egyéniségéhez, iskolája körülményeihez átalakíthatja. Ezért tartom én sokkal fontosabbnak a gyermekek kezébe adandó tan­könyvnél azt, hogy a tanító kezébe a hit- és erkölcs­tanra vonatkozólag is vezérkönyo adassék. A ki nélkü­lözheti, ám járjon a maga lábán, de a ki egy és más dologban fennakad, legalább tudja: hol lehet ennek vagy annak utána nézni. Az, hogy a hit- és erkölcstan oktatásra vonatkozó vezérkönyv nem valami hallatlan valami, mutatja Né­metország példája, hol még a bibliatörténetek tanítá­sára vonatkozólag is igen sok vezérkönyv áll a tanitó rendelkezésére. Állításom igazolására a régebbi időkből csak a következő könyv cimeket irom ide: Wangemann: Handreichung beim Unter.ichte der Kleinen in der Gottes-erkenntniss. Anweisung zum Gebrauche der «biblischen Geschichten Für die Elementarstufen mit bild­lichen Darstelungen» nebst einen Plane für den Keligionsunter­­richt in mehrklassigen Schulen» ^Leipzig. Reichart. 1880.) Wernecke: Der biblische Geschichtsuntericht in der Elementarklasse in ausgeführten Lektionen methodisch bear­beitet. (Delitzsch. Papst.) Peschei: Ausfürliche Erklärung der wichtigsten Bibel­stellen für den Katechismus Unterricht. (Meiszen. Schlimpert.) Heine: Täglichen Betrachtungen über Sprüche aus der heiligen Schrift, nach der Ordnung des Katechismus und des Kirchenjares. ^Cötben. Schettler.) Kahle: Der Kleine Katnechismus Luther’s anschaulich, kurz und einfach erklärt. (Breszlau. Dülfer.) Az ujjabbakból meg csak a következőket említem fel. Eibach: Vademecum catecheticum für den evangeli­schen Katechismus-unterricht (Berlin Reuther, ésReichard 1898.) Hardeland: Die Katechetishe Behandlung des kleinen Katechismus (Berlin. Reuther és Reuchard. 1899.) Nagyon sok jó és használható eszme van a következő czimü folyóiratban is «Zeitschrift für den evangelischen Religionsunterihchte. Előfizetési ár: egy évre — négy füzet 6 márka) A mi szükségesnek, hasznosnak látszik Németor­szágban a hit- és erkölcstani oktatás módszerének fej­lesztésére, a tanítók munkájának megkönnyítésére, nem lenne az felesleges nálunk sem. Egyházkerületünk tanügyi bizottmányának oda kellene hatni, hogy ilyen vezérkönyv minél előbb adassék tanítóink kezébe. Addig, míg ilyen, megfelelő vezérkönyvünk nincs, fel sem vet­hetjük a kérdést: tekintettel arra, hogy a vallásoktatás célja inkább az értelmek felkeltése s irányítása nem lehetne-e e tantárgyat a népiskolában tankönyv nélkül is tanítani ? okvetetleniil szükséges-e, hogy ebből a tárgy­ból a gyermek kezébe tankönyvet adjunk? Tudom én is, hogy az ilyen vezérkönyvirásnál kettős nehézséggel találkozunk, és a kettős ok műkö­dött közre abban is, hogy eddig ilyen vezérkönyv nem jelenhetett meg. Az egyik az, hogy a Helytartó-tanács felállítása előtt és után annyi sanyargatást szenvedtünk éppen mi Bécstől, hogy a németnyelv nem tanulása, a német szellemhez való nem alkalmazkodás valóságos erényünkké vált. Ennek a következménye azután az, hogy egyházi és iskolai életünk tevékeny munkásai éppen a nyelvi nehézségek folytán nem mindig vehetik igénybe a külföldi vívmányokat. A másik baj meg az, hogy az elméleti tudás és a kipróbált gyakorlati alkal­mazás csak a legrövidebb esetben van nálunk egy kéz­ben. Már pedig a ki ilyen vezékönyv Írásra vállalkozik, annak egyrészről nagyon is jártasnak, theologilag kép­zettnek kell lennie egyházunk hitelveiben, másrészről ismernie kell a népiskolai gyermeket s tudnia kell mit s hogyan kell a gyermek képességéhez alkalmaznunk. Éppen ebből a szempontból nagy bajnak tekintem én, hogy lelkészeink közül aránylag hevesen foglalkoznak, elemi népiskolai tanulók hit- és erkölcstani oktatásával. Dacára e nehézségeknek, lelkészeink közül egyházkerületünk területén is vannak elegen olyanok, a kiket e feladat méltó megoldására alkalmasaknak ismerek. A tanügyi bizottság tagjainak volna az éppen feladata, hogy eze­ket az erőket felkeressék s kerületünk tanügyének elő­mozdítására felhasználják. Azt hiszem, ha egy ilyen, részletes vezérkönyv előttünk volna, ez mindennél hangosabban bizonyí­taná, hogy ma a sokat markolás és keveset fogás elvét követjük. Akkora anyagot szabunk elő, a melyet csak a leguagyobb megerőltetés mellett lehet a népis­kolában módszeresen feldolgozni. Akkor láthatnók: milyen nagy ideje már, hogy a hit- és erkölcstan taní­tásnak joga és kötelessége a lelkészi karra ruháztassék. Tudom én azt, hogy ez a nézet mind a lelkészek, mind a tanítók egy részénél visszatetszést szül. Ha lelkész indítványozná, ellene szegülne a tanítók igen nagy része. Ha tanitó állana elő vele, akkor meg a lelkészek vol­nának nagyobb részt ellene. Tudja mind a két fél, hogy a hit- és erkölcstan oktatásában baj van. Az egyik fél nem szeretné, ha újabb „nyüg“-öt ruháznának rá. A tanitó meg megszégyenítésnek tartaná, ha eddigi jogát

Next

/
Thumbnails
Contents