Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-30 / 52. szám
857 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 858 nyugati műveltség teljes elsajátítására a reformáció után, mely a nemzet szabadságszeretetét táplálja, elhaladását irányozza és segíti, a mely — hogy röviden kimondjuk — átteremti, uj erőkkel látja el a nemzeti életet. Sokat, éh nagyon sokat lehetne szólanunk az evangyéliomi tiszta keresztyénségnek nemzeti létünkre gyakorolt hatásáról, de erről e lap olvasóközönségének beszélnünk felesleges. Nem emlegetjük a reformációban működő keresztyén szellemnek azt az áldását sem, melyet államiságunk megtartásában mutatott ki. Csak jeleztük azért, hogy okadatoljuk azon jogunkat és kötelességünket, hogy hangozzék fel templomainkban szerte e hazában mindenütt ez év és e század végén a hálaimádság Istenünkhöz azért, hogy szeretett hazánk, imádott nemzetünk életében immár 900 év óta mutogatja Szent Fia vallásának népboldogitó áldásait. A 900 éves mult pedig tanítson két dologra: L ragaszkodjunk a mi Krisztusunknak igaz szelleméhez, 2. hazánk érdekében álljunk őrt a Krisztus palástja alatt rejtőzködő idegen világhatalomnak minden beavatkozása ellen. In hoc signo vinces ! Lie. Rácz Kálmán. Szemle. Még csak egy nap, rövid 24 óra s eltűnik örökre, eltűnik tőlünk egy egész esztendő, sőt egy egész század. Az 1900-ik év s vele a 19-ik század száll . . . rohan tova az örökkévalóság tengerébe, mint valamely parányi csermely, mint egy vékonyka ér a nagy Óceán mérhetetlen hullámaiba. Ez legalább nyomokat hagy maga után, beömlő cseppjei növelik, felfodrozzák a tengerek beláthatatlan tükörét ... de a tűnő évek, a múló századok nyomot nem hagynak maguk után ! Nem halljuk az éveket, századokat elválasztó éjfélek titokzatos óraütését, nem látjuk az egyre enyésző és szülendő idő mutatóját, a mint lassú rezzenéssel áthaladja az elválasztó határt, az ég homálya csak olyan az ezredek múlása éjén, mint bármely közönséges éjszakán és az örökké fénylő nap sugarai oly jeltelenül, semmit-mondólag ragyognak tovább ! 1900-ik esztendő! Tizenkilencedik század ! Eltűntök, elenyésztek tőlünk, örökre el, nem adja tudtul semmi elmulástok, a kezdetleges, a tökéletlen homokórán lehetett látni a percek, a napok, az órák elmúlását, a ti múlástokat nem jelzi, nem jelenti semmi sem! Még csak annyi emlék sem marad utánatok, mennyi hamu és korom egy elégett érzéketlen fadarab után ! Nem . . . még annyi sem . . . mennyi ama hírneves, régi keleti fejedelem után, ki bár népeket, országokat döntött hatalma alá, végrendeletül hagyá, hogy halotti köntösét, melyben kiterítve, élettelenül feküdt, az egész országban hordozzák széjjel, hangosan kiáltva : nézzétek semmi egyéb . . . csak e köntös maradt ... a hatalmas hóditó, a dicső császár után !! Nem . . . még csak ily csekélyke emlék sem hirdeti neveteket, elmúltatok, elenyésztetek, örökre visszahozhatlanul, emléketek semmi sem őrzi, semmi sem hirdeti többé ! ! De mégis van valami, a mi utánatok fenmarad,. hol nyomaitok meglesznek, megőriztetnek örökké !. Hitvány ércet, múlandó eszközöket vesz kezébe a pornak gyermeke a halandó ember s felveti az enyésző évek, a tűnő századok nevét, történelmének, évkönyveinek lapjait, s mikor már megőröltetnek, elpórlanak azok az óriási kősziklák, melyeknek tetőzetét az égnek felhői határolják sok-sok ezer évek múltával is ott lesz nevetek felírva halhatatlan betűkkel, a történet múzsája, nemtője jegyzetté fel ! Mit ir ugyan rólatok eltűnő század, elenyésző esztendő ! Beláthatlan ezredek múltán, a mikor a késő nemzedék lapozni, olvasni fog a sárgult évkönyvek lapjain, vagy ha valami előre nem sejthetett világkatasztrófa e művelődés, a civilizáció összes vívmányait, tanait eltemetve, az idő homokja által eltemetett emlékek, szobrok, feliratok, hieroglif betűivel fogja nagy fáradtsággal megalapítani, mint a mai nemzedék a föld mélyéből kiásott, felszínre hozott s egiptomi és görög műveltség classicus emlékeiből az illető korok és embernyom értékét, jelentőségét: ugyan mint fognak méltatni, mérlegelni titeket múló év és enyésző esztendő ?! Ugyan mi nevet, mily epitetont fognak adni akkor tinéktek ? ! A népek, nemzetek történelmének irói el fogják e századot nevezni a szabad eszmék terjesztése, vagy a nemzetiségek csoportosulása korszakának, a természettudósok a gőz és villamosság századának, mindegyik tudomány-ág megadja neki az érdemlett nevet; hát a hit, az erkölcs, a vallásos élet terén ugyan micsoda életjelenség, melyik kiemelkedő mozzanat fogja neki megadni a megkülönböztető jelét ? Mily szép volna, ha elnevezhetnék a testvériség, a Krisztusi szeretet, vagy az igaz vallásosság, a tiszta élő hit századának, poraink felett járva legalább hálával, tisztelettel gondolhatna reánk — a közreműködőkre, az ezen nemes szellemre törekvőkre, abban élőkre a késő nemzedék ! De haj ! hol van, messze, beláthatatlan messze van még attól, ezektől a magasztos érzetektől az összemberiség! Dörgő ágyuk, fegyverropogás zajában született e század, s mint a soha nem szűnő menydörgés keresztülhúzódik a múló éveken, tizedeken, a harc, a háborúk öldöklő moraja, s a húnyó év utolsó sugarai vértől párolgó csatamezőkre, elpusztított, lerombolt falvak, városokra vetik bágyadt világosságukat, a tiszta hit, az igaz vallásosság templomait pedig e hitetlenség, a kételkedés, a raffinirozott erkölcstelenség átkos szellemei vájják és döngetik. De mégis mintha valami kiemelkednék ez alacsonyan járó érzetek közül, egy nemes, egy fenkölt, igazi Jézusi vonás világosabban, beszélőleg tükröződik elénk a jótékonyságnak, a könyörülő szeretetnek, az irgalmasságnak érzete ez, melyet nem ismert, nem gyakorolt azelőtt az emberiség, mely napjainknak rövid idő alatt nagyra nőtt, nagy és szép reményekre jogosító szülötte, jogos önérzettel, méltó büszkeséggel eltöltő gyermeke.
