Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-25 / 47. szám
781 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 782 faluba jártak. Városi létökre falun keresték a műveltséget — a lélek kincseit. Ok szegények, egész megfordított viszonyban éltek, mint a mit a keresztyén egyház egyháztörténete mutat. No de ki tudja mit rejt a jövő, ki tudja idővel mégis a társegyházaknak nem-e Kisbér lesz a gócpontja ? E napon szenteltetett fel iskolájuk, mely egyszersmind imaházul is fog szolgálni. Eddig nem volt iskolájuk, nem volt imaházuk, nem volt Kisbéren semmijök. A mijök volt, az Ászáron volt, az közös volt az ászári hívekkel. Beleunva és fáradva abba, hogy ártatlan gyermekeik tél-viz idején egy más faluba járjanak iskolába, egy pár éve iskolát rendeztek be Kisbéren, bérelt helyiségben. Mint lelkészük megjegyezte: ki tudná megmondani, hány ártatlan gyermek élete esett áldozatul a rossz téli zord idők alkalmával a más faluba járásnak ? És ma már saját helyiségükben egy jó hirü tanitó vezetése alatt van saját iskolájok. Hogy miből és mint építették ezen iskolát, valamint hogy mint szervezték a tanitói állást, az valóban csodával határos. Pénzük nem volt, a hívekre nem vetettek ki semmit és áll a körülbelül 4—5 ezer frtot képviselő iskola. Biztosítva van a tanitói állás tisztességes fizetése. Itt be kell ismerni, hogy ezt lelkészének tevékenysége, hivatottsága, fáradbatlansága hozta létre. Megvillant agyában egy gondolat, vonatra száll, megy Budapestre fel a ministeri palotába és a földmivelésügyi ministertől egy szép fundust kér el iskolahelyiségül a kisbéri híveknek. Mikor meg lett a fundus, akkor kér anyagot ministertől, igazgatótól, állami tisztektől. És az iskola felépül a nélkül, hogy a hívek — közmunkán túl — egyéb terhet viselnének. Annak ki egyháza iránt lelkesül, magasztosabb érzés nem hathatja át szivét, mint a mikor szeretett vallásának előbbre vitelét láthatja. Szép dolog az is, mikor egyes gyülekezeteink régi épületeiket megüjitják. De szebb ennél az, midőn oly helyen tűnik fel hitünk csillaga, hol nekünk az előtt éjszaka volt, hol létünket nem jelezte semmi. Ilyen dolog történt Kisbéren. Iskoláját, mely imaházul is fog szolgálni, szentelte fel e napon a tatai egyházmegye nagyérdemű esperese : Czike Lajos kir. tanácsos. Kitűnő beszéd és lélekemelő imádság által avatta fel az iskolát magasztos rendeltetésére. Beszédében erősen hangsúlyozta, hogy e házban a tudományok, tiszta erkölcsök, vallásosság, honfiúi szeretet fejlesztessenek mindenkor. Esperes ur mindenkit magával ragadó beszéde után ászári lelkész Antal Lajos ur olvasott fel a kisbéri egyházról történelmi vázlatot. Elmondta, hogy a kisbéri egyház mint anyaegyház, a vasdinnyei egyházzal, mely utóbbi most csak puszta, az 1674-dik évvel szűntek meg egyházak lenni. Lelkészeik a pozsonyi vértörvéayszék elé idéztetvén, többé rólok nem tudható semmi. Pásztor nélkül eloszlott a nyáj. Az elszórt csontokat most szedegeti össze Antal ur, 226 év után most kezd hamvaiból feltámadni a kisbéri egyház, mint önállóságra törekedő. Az iskola imaházul is szolgálván egyszersmind, igy felszentelése úrvacsora-osztással is egybeköttetett. Az urvacsorai beszédet alólirott tartotta, a kiosztást pedig Vörösmarty Károly tárkányi lelkész úrral végezte. A szereplő lelkészeken kívül jelenvoltak még: Rácz Károly etei lelkész ur családjával, Zsoldos Sándor mezőörsi lelkész ur családjával. A szép ünnepély idején Kisbéren lévén Komárom megye főispánja és alispánja : Sárközy Aurél és Giczy Dénes urak, a járási főszolgabíróval: Konkoly Thege Lajos úrral ők is megjelentek az ünnepélyen. Valamint a ménes intézeti tisztikar jórésze is ott volt, Bendl igazgató ur vezetése alatt. Megjelenésökkel az ünnepély fénye nagyra emelkedett. Az istenitisztelet végeztével a kisbéri egyház gondnoka mondott meleg köszönetét esperes urnák, hogy szives volt a felszentelést személyesen végezni. A szép ünnepély végével gazdagon terített asztal várakozott reánk a szomszédos Ászár lelkészi lakon, hol Antal Lajosné úrnő a legmagyarabb szívességgel fogadott és legmelegebb vendégszeretettel halmozott el bennünket. így végződött a szép ünnepély. Meg kell hajolnunk a tevékeny lelkész munkájának fényes eredményei előtt. S ha mindnyájan oly hivatottsággal, fáradhatlansággal munkálkodunk a helyen, hová minket az isteni gondviselés elhívott, úgy egyházunk állapotáról a statistika nem leverő, nem elszomorító, de felemelő adatokat fog közölni. Adja az Isten, hogy úgy legyen ! Sebestyén Dávid, ref. lelkész. Felhívás előfizetésre. Alulírott szoborbizottság egy kötet költemény kiadására vállalkoztunk, melynek címe „ Verő fény,“ szerzője pedig Hollósi István. A könyv tiszta jövedelme a csurgói ev. rej.jőgymnasium parkjában felállítandó Csokonai-szobor alapjáé lesz. Ez a szobor Csokonainak, „a 18. század Petőfijének“ dicsőségét s az egykori somogycsurgói tanár fényes emlékét fogja hirdetni. Fent nevezett Hollósi István szerzőnek a mult év tavaszán „En“ cim alatt kiadott verskötetével, úgy a fővárosi, mint a vidéki sajtó egy részének tanúsága szerint figyelemreméltó sikere volt. A Budapesti Hírlap 1899. ápril 25-iki számának irodalmi rovatában az ide vonatkozó kritikából álljanak itt a következő sorok : „Én. E cimmel jelzi egy verskötet szerzője, Hollósi István (Kaposvár, 1899.), hogy könyvében legelső egyéniségét juttatja kifejezésre. Szerelmes versek, elmélkedések és lírikus, érzelmes dalok vannak a kötetben, mely poétikus lélekre vall. Hollósi István érdekes egyéniség. Azt mondja „Pályám változása“ című versében : (Itt négy versszakot idéz). Hollósi könyvét Rákosi Jenőnek ajánlotta. Ezt igen elmésen versben teszi.“ Stb. Az Uj Idők 1899. julius 2-iki száma a többek között ezt mondja : „Hollósi István kötetéből erős egyéniség tükröződik. A legjobb kritika, mit Hollósiról egyelőre mondani lehet, meg van tán ebben a versszakában :
