Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-25 / 47. szám
777 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 778 Ott vannak a dicső Rákóczyak. II. Rákóczy Ferenc előtt, bár katholikus volt, meghódolunk minannyian* Szolgálta a vallás és a magyar szabadság ügyét; de lám, elődeit csak névből ismerjük. Protestánsok voltak, azok ügyét gyámolították, igyekszik tehát hallgatni róluk a karónika. Pedig, hogy szobrot érdemelnek és szobrot érdemelnek a Lorántffy Zsuzsánnák is, még pedig felekezeti különbség nélkül való adakozással, ez teljes meggyőződésem. De térjünk át az uj s a legújabb korra! Ah ne tegyük, mert itt igazán miazmás levegőre találunk. Kossuth Lajos Zimándy-Lepsényiék előtt mintegy lator, Petőfink rakoncátlan részeges, Csokonaink pedig kulacsos paraszt. Hiszik-e vagy nem hiszik? így Ítélik meg legújabban protestáns nagy embereinket. így vagyunk a Csurgón felállítandó Csokonai-szoborral is. De miért ? Mert protestáns sajtónk nem veszi észre, de talán nem is akarja észrevenni a protestáns nagyjaink iránt megnyilatkozó kegyeletet; mi több : nem egy protestáns emberünk szinte sárral dobálja elismert nagyjainkat. Nomina sunt odiosa. Annyit azonban elvárhatunk minden tisztes és becsülettudó protestáns embertől, hogy ha talán nem is volt minden egyes nagyunk erényhos, de kellene, hogy elismerjék, hogy azon a téren, melyen működött, ott mintakép lehetett, mely mintaképhez viszonyítva ezrek, sőt milliók törpék maradnak. Legtörpébbek az izgága emberek ; magasra emelkednek ellenben azok, a kik fölfogták az eszmét, melyet egyes, nem köznapi gondolkozásnak fölvetettek és ezt az eszmét diadalra vinni tisztes utón segitik. Midőn három évvel ezelőtt a csurgói gymnasium ifjúsága a szobor legelső alapját megvetette és pedig tanárai tudtával, nagyon jól érezte a tanári kar minden egyes tagja, hogy a szinte észrevétlen kezdetnél továbbra is kell majd mennie : mert nevetségessé válik, ha megáll a félúton; nevetségessé, ha azok, a kik hivatvák serkenteni az ifjúságot a kálókagathia iránt, előremenés helyett hátrólót fuvatnak. A szikra ma már lobbot vetett. Hollósi István kaposvári tanító ur buzgósága nem engedte kialudni a szikra tüzét. „ Verőfény“ c. verskötetének tiszta jövedelmét a Csurgón felállítandó Csokonai-szoborra szánta. Erre a tanári kar egy Csokonai-szoborbizottsággá alakult és kiadja Hollósi ur verseit. De ugyanekkor a „Csurgó és Vidéke“ utján kedves kálvinista Rómánkban, Debrecenben is megindult a világ. A „Debreceni Újság“ szószerint közölte a Csurgó és Vidékének Debrecenre vonatkozó részét és csakhamar én alulírott voltam oly szerencsés, hogy Komlóssy Arthur, Debrecen városának főjegyzőjétől levelet kaptam, melyben kijelenti, hogy neki már régebben volt szándéka Csurgón szobrot emeltetni, a nagy költőhöz méltót; de hallgatott szándékával és tervével, várván kedvező időt. Hogy Komlóssy Arthur urnák, mi a terve, most sem tudjuk; de leveleiből gyanítjuk, hogy nagy dolgokon járatja eszét. És itt van a „punctum saliens,“ a hol nem lenne szabad megállni egy protestáns embernek sem ! Debrecen szól hozzánk: Csurgóhoz, Somogyhoz, egész hazánkhoz, hogy a nagy költő emlékét ápoljuk; emeljünk oly oszlopot, mely a századok viharait kiállja. Ismeretes, hogy egyes szobor-alapgyüjtések hogyan indulnak meg. Sokszor megnyilatkozik a felekezeti színezet egy-egy szobornál is. Hogy Csokonai magyar Anakreon volt és maga korában hazánk Petőfije, senki el nem tagadhatja. De Csokonai protestáns is volt a maga valójában, ki nem hajlongott kegyért erre-arra, hanem mindig szilárdul megállotta helyét. Csokonairól tovább is szólni nincs szándékom. Csokonai sokkal nagyobb, minthogy gyönge toliam az ő magas röptét követni tudná. De egyet, legvégül — ismételve bár — felteszek, hogy teli vér protestáns volt és hogy mi protestánsok protestáns nagyjaink méltó ünnepléséről megfeledkezünk; megfeledkezünk akkor, mikor más táborok mi ellenünk harci riadókat fújnak. Csurgón egy Csokonai-szobor felállításáról van szó. S mi protestánsok, még a Somogytól legtávolabbra esők is, siessünk előmozdítani a lelkes ügy megvalósulását. Hogy az ige testet ölt, hiszem abból is, hogy b.-somogyi ev. ref. egyházmegyénk nemes gondolkodású esperese már egy lelkes ivet is bocsátott ki az egyházmegye papjaihoz és tanitóihoz a Csokonai-szobrot illető adakozásra; csekély magam pedig fölhívom a protestáns híveket, hogy a szoborra adakozzanak. Csurgó. Matter János. Orgonaavatás Szentkirály szabadj án. Lélekemelő ünnepet ült folyó hó 18-án a szentkirályszabadjai reform, egyház, mint ezen lap mult számában már jelezve volt, annak örömére, hogy a f. évben uj lelkész lakást épített, iskoláját, templomát korszerűen renoválta s egy diszes uj orgonát vett: ünnepélylyel akarta ezt a napot felejthetetlenné tenni, s hogy ezt elérhesse, meghívta arra főtiszt. Antal Gábor püspök urat, ki a szives meghívás elől nem tért ki, hanem örömmel ment szülőföldjére, hiszen mint maga mondja, még a suttogó szellőktől is kérdezte a költővel : „Virulsz-e még szülőföldem ?“ Nov. 17-én d. u. érkezett főtiszt, püspök ur Veszprémbe, hol a vasúti állomáson a veszprémi egyházmegye nevében Nyikos Kálmán esperes ur fogadta és üdvözölte az oda sereglett felsőörsi, rátóthi, papkeszii, hajmáskéri, kádártai és veszprémi lelkészek élén, mely szívélyes fogadásra melegen válaszolt, a miután a tiszteletére megjelent világi urakat is köszöntötte volna: Dr. Fenyvessy Ferenc főispán ur Öméltóságához hajtatott, ki igazi magyar vendégszeretettel fogadta püspök urunkat. Másnap — nov. 18-án — Fenyvessy főispán ur 47*
