Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-04 / 5. szám
71 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 72 nak fizetésére, azon kijelentéssel, bogy csak az esetben választják meg, ha erre magát kötelezi; az illető lelkész urban volt annyi önérzet s kötelességtudás, hogy az illetőket igyekezett törvényellenes követelményeikről felvilágosítani, s midőn látta, hogy ez nem sikerül, kijelentette, hogy nemcsak hogy nem fogadja el a törvénytelen kérelmet, hanem pályázati kérvényét sem adja be, nem kivan oly egyháznak lelkésze lenni, hol ily eljárás uralkodik. Azt hittem, hogy ezen erkölcsi kudarc kiábrándítja a főkolomposokat, de csalódtam, mert követeléseikkel tovább mentek, most már nem az adófizetését követelik a megválasztandó lelkésztől, hanem az egyházi munkaváltságból 75 frt leengedését, e követelésüket most már nem személyesen szóval, hanem írásba foglalva küldik el a pályázni óhajtó lelkészhez azon határozott kijelentéssel, hogy ha el nem fogadja, ne is számítson ez állásra. Az első erkölcsi kudarc után még volt bátorságuk törvényellenes eljárásukat fokozott mérvben írásban követelni, ennek magyarázatát abban vélem feltalálni, hogy akadt egy magát intelligens úri embernek tartó egyén, ki messze vidékről Banára jött, többek előtt nyíltan kijelentette, hogy az általa ajánlatba hozott lelkész nem a 75 frtot, hanem a 175 frt egyházi közmunkát is elengedi. Nem tudom feltételezni egy ev. ref. lelkészről, hogy ilyen nyilatkozatra megbízást adna, azért a nevek említését ez alkalommal elhallgatom, reményiem, hogy nem csalódom. Ezelőtt egy évtizeddel az alföld népesebb községeiben s városaiban tűntek fel szórványosan ilyen jelenségek, midőn egynéhány egyén csoportosulva munkát és kenyeret kért, ez volt a szociáiizmus csirája, a hatóságok kicsinyes dolognak tartva, nem törődtek vele, a szikrából tűz lett, ma már nem kér, hanem követel. Az ev. ref. egyházaknál is b 10 év óta lappang ezen emésztő tűz s ott és akkor lobban fel, hol s mikor egyházi hivatalnok választás van, s ezen emésztő tűz lángja már oly magasan lobog Banán, hogy bevilágít nemcsak a tatai egyházmegye egyházaiba, hanem a szomszédos egyházmegyékbe is. Ha ma sikerül a banai lelkész fizetését 75 írttal megcsorbitani, ez villámgyorsan elterjed a szomszédos egyházakba, elviszik a banaiak győzedelmiik hírét azon egyházba, honnan a lelkészt választották, ott hasonló eljárás fog megindulni és ez igy fokról-fokra gyorsan tovább ragad, jöhet, tanító-változás, lehet ismét lelkészválasztás, törvénytelen követeléseikkel vakmerőbben fognak fellépni, nem kérni, hanem követelni fognak. Hova fog ez vezetni, hol és mikor fog megállapodni ezen szomorú jelenség, tudni nem lehet, de látni lehet, hogy a lelkészi állás rovására, tekintélyének aláásására az egyház s a vallás romlására vezet, hiszen most is annyira meg van rendítve a lelkészi pálya iránti kedv és bizalom, hogy elvétve találkozik e pályára egy-egy fiatal ember, lámpással kell keresni, kötéllel fogni a segédlelkészeket s mikor az e gyházkerületben 25—30 a szükséglet, 4—5 a fedezet. Az országos törvényt hozó testület belátva az ev. ref. egyházak nyomottanyagi helyzetét, az egyházi hivatalnokok nyomorúságos dotációját, iparkodott országos törvénynyel a bajon segíteni az által, hogy e lelkészek fizetését kiegészíti. Mit látunk ezzel szemben ? Azt, hogy a mit a tövényhozás a bajok enyhítésére ad, annak ellenében az egyes egyháztagok törvényellenesen két annyit elvonnak az egyházi hivatalnokok fizetéséből, anyagi s erkölcsi kárára a lelkésznek, mert ha elfogadja és megtartja a lelkészi jövedelem csonkítására irányuló kérelmet, megkárosította önmagát, elvesztette lábai alól az igazság talaját, mert törvényellenes cselekményekkel jutott állásába, ha pedig meg nem tartja, rásütik a szó és igéretszegés bélyegét s megkezdődik az anyagi s erkölcsi bukás kútfeje, a viszálykodás. Az érvényben levő egyházi törvények e bajokon nem segítenek, mert nem adatik be ilyen panasz, de hogy is lehet azt várni, hogy ilyen panasz adassák be, hiszen az egyházgyülekezeteinket fentartó egyháztagok 90%-a egyszerű földmives emberekből áll, hogy lehet azoktól azt kívánni, hogy az egyház, vallás jogait védjék saját anyagi érdekeik ellenére, találkozik-e olyan egyszerű földmives ember, ki a többséggel szemben megfelebbezze azon lelkész megválasztását, ki fizetéséből 75 frtotot elengedett, nincs annak annyi szellemi képessége, hogy a visszaéléseket megbírálni tudja, nincs annyi erkölcsi bátorsága, hogy magát az izgatok bántalmazásainak, megköveztetésének, agyonverésnek kitegye. S ily bajoknál nem szabad azon példabeszédre, „ha nincs panaszos, nincs bíró“ helyezkedni, e visszaélések kell hogy hivatalból üldözendő bűncselekményeknek minősíttessenek, e bajok ellen orvoslást kell találni a főtiszteletii egyházkerületi s egyházmegyei felsőbb hatóságaid-: s az egyetemes lelkészi karnak, gondoskodni kell róla sürgősen, hogy a törvényellenes követelmények gaz magja, mely még csirájában van, ne burjánozzék tovább, hanem csirájában elfojtassék, a hol pedig már az anyaszentegyház veszélyeztetésére felnőtt, felmagzott, mielőtt magjai kihullanának, learattassauak s tűzre vetve megsemmisittessenek. Tarcsy Antal. Vörösberényi örömünnep. Párját ritkító örömünnepet ült a vörösberényi ref. egyház január 14-én, midőn uj orgonáját ünnepélyesen felavatta. Nem azt akarom evvel mondani, mintha ehhez hasonló másutt nem lehetne, hanem hangsúlyozni óhajtottam a kezdő szavakkal azt a rendkívüli áldozatkészséget, a melyet egy egyszerű, valóban evangyéliomi özvegy, Héring Istvánná született Kovács Zsófia aszszony, szivének buzgó óhajtását követve, az Ur háza iránt való szeretetből tanúsított akkor, midőn Istentől vett javaiból 1200 forintért egy díszes orgonát készíttetett a vörösberényi reform, egyház templomába, s evvel feltette jócselekedeteire a koronát. Az egyház megragadta az alkalmat, hogy méltó ünnepélyt tartson az adakozásban el nem fáradt Thábita cselekedeteinek a gyülekezetben való hirdetésére, mert a mit ez a ke