Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-21 / 42. szám
695 Ezeknek előrebocsátása után, áttérek most már Őrségi ur válaszára. Arra el voltam készülve, hogy Őrségi ur megjegyzéseimre válaszol, azt is gondoltam, hogy igyekszik eljárását — bár nehéz munkára vállalkozott — a közvélemény előtt igazolni; de azt nem hittem volna, hogy épen védekezésével, felhozott argumentumaival erősítse meg az én általam mondottakat s a mit előbb csak én állítottam, azt saját szavaival is bebizonyítsa. Mellőzve ugyanis azt, hogy mely körülmények folytán irta meg Őrségi ur gyűlési tudósitását, mert ez a szóban levő pontra egvátalában nem is tartozik, — Őrségi ur maga bevallja, hogy gyülé3 előtt mindegyik lelkésztársával közölte indítványomat, a mit — bár tehetném — nem is vonok kétségbe. Elhiszem azt is, hogy „csudálkoztak felette.“ Tehát közölve lett mindenkivel csak — velem nem. Az egész ügy tehát hátam megett volt szóbeszéd tárgya, íme a szeretetteljes, kollégiális indulat! És még hangoztatja Őrségi ur, hogy én nem vontam vissza indítványomat ! Ugyan hogyan tehettem volna, ha előzőleg épen velem nem tudatta a kollegák felháborodását ?! Pedig legyen meggyőződve, hogy ha előzetesen arról értesülök, hogy indítványomat nem szívesen fogadják, bennem lett volna annyi jó érzés, hogy kellemetlenséget, dacára annak a régebben hozott s indítványommal egyező határozatnak, nem okoztam volna senkinek. Igen, maradjunk csak a korábbi határozatnál, mely 1895-ben hozatott, s a melyről Őrségi ur, bár előbbi soraimban is különös súlyt fektettem rá, bölcsen hallgat. Őrségi ur erősen hangsúlyozza, hogy összes kollegáink, egyik bátor, szókimondó is, azután a világiak közül is ketten elismeréssel fejezték ki helyeslésüket javaslata felett. Mit gondol, ha eszükbe jutott volna, hogy van már egy másik határozat, melyet csak végre kellett volna hajtani, vájjon akkor is oly nagy helyesléssel fogadták volna ? Én ezt senkiről, de különösen arról a szókimondó kollegáról és világi urainkról nem is merném feltenni. Teljes joggal tehetné még föl Őrségi ur ama kérdést, ha én tudtam, hogy van ama határozat, miért nem említettem föl a tárgyalás alkalmával ? Megmondom. Látva a gyűlésen azt, hogy indítványom mellett, sem ellene, a mint látszik megbeszélés folytán, senki nem szólal fel, egyszerűen az előadói javaslat elfogadtatik, — ebből láttam azt, hogy kellemetlen tárgyat foglal magában indítványom s szó nélkül hagytam az előadói javaslat gunyoros, sértő passusait, nem akarván — úgy is elégszer van — kellemetlen vitát provokálni. Da mikor Őrségi ur nem elégedett meg azzal, hogy ezen szerinte kellemetlen ügy, hogy ugymondjam „családi körben“ eliutéztetett, hanem a nyilvánosság előtt is per longum et latum sértő váddal tárgyalta s tudósításának majdnem bj-ed részét ennek szentelte, ezt már szó nélkül nem hagyhattam, még akkor sem, ha nevemet nem említette is föl, mert az ilyen dolgot az emberek megszokták jegyezni, ha olvassák — s bizonyára a forrás után is kérdeznek alkalmilag- Nos, tehát a nyilvánosság elé dobott ügyet intézzük el a nyilvánosság előtt. Mindezeknél fogva vissza kell utasi-696 tanom azon újabb ferdítését is, hogy én az egyházmegyei gyűlésnek, mint testületnek rontottam neki, meit én arról előbbi soraimban egy szóvei sem szóltam, a mit Írtam, az a gyűlési tudósítónak szólott. Csudálom, hogy egyúttal fegyelmivel is meg nem fenyegetett 1 Őrségi ur válaszának további folyamán sületlen élcelődéssel gúnyolja, hogy én a levéltárban „búvárkodom“ s ezt az egyházi közélet terén kifejtett működésnek declarálva, részvétét nyilvánítja. Hát bizony ez is jellemz i gondolkozását s irányomban érzett jóindulatát. S higyje el, ha a nyilvánosság előtt nem tárgyalnánk, egy szavam se volna erre, de igy meg kell mondanom a következőket: Jól tudja, hogy a levéltár Körmenden tartatván gondjaimra bízatott, sajnos, rendezetlen állapotban. Boldogult elődöm 1865-ig rendezte, azóta levéltárnok utódai nem tettek semmit. Én 1865-től folytattam a rendezést és bizony még nagyon sok tenni való van. A rendezés pedig lássa Őrségi ur úgy megy, hogy minden egyes aktát át kell olvasni, hogy az elenkusba vagy tartalomjegyzékbe felvehető, bejegyezhető legyen. Hogy a poros iratokkal való, épen nem kellemes foglalkozásaim közben olyan iratok is akadnak kezeim közé, melyek nem kellemes tartalmúak s talán épen rám nézve sem gyönyörködtetők, arról már igazán nem tehetek. Ha Őrségi ur és még többeu kívánják, hogy hagyjak fel a rendezéssel vagy ha valami adatot kérnek, semmit elő ne keressek, elő ne adjak senkinek : szivesen megteszem, mert az alatt igen sok más, sokkal okosabb s gyümölcsözőbb munkát is végezhetek. De hogy azután pár évtized alatt minő irathalmaz lesz a levéltárban rendetlenül, azt csak az nem tudja belátni, a ki hasonló „búvárkodást“ nem végzett, sőt azt nevetséges, kigunyolni való dolognak tartja. E tárgygyal kapcsolatban azt is fölemlíti Őrségi ur, hogy vájjon 1893-ból találtam-e adatokat arra nézve, hogy akkor jó indulatból az egyházmegyei jegyzőség megnyerése végett — bár fölkeresem nélkül — érdekemben levelezett ? Igenis találtam. Nagy számmal találtam adatokat arra, hogy a másik jelölt iránt már akkor engesztelhetetlen gyűlölettel viseltetett. Tehát a jó indulat innen datálódik. Különben még azt is elfogadom, hogy volt némi Őszinteség is abban, de hát miért változtak meg azóta a viszonyok ? Mert ezt bevallja s igy beismeri, hogy jó indulata ma már nincs meg. Nem azt bizonyitja-e ez is hogy gyűlési tadóAtásában a rólam szóló részben, változott viszonyok folytán, tollát nem a kollegiális szeretet vezérelte ? ! tízól még Őrségi ur személyemet illetőleg bizonyos ambiciórói is. Köszönöm, hogy ezt az állításaim mellett legerősebb, de nekem előhozni kellemetlen — argumentumot felszínre hozta. Igen, az ambíció, a munkálkodás, ez az a bizonyos szálka Őrségi ur és még nehányak szemében. Az, hogy én a szorosan vett s egyházamat érdeklő ténykedésen kívül még egyébbel is foglalkozom s Istentől nyert munkakedvemet és szerény erőmet más téren is gyümölcsöztetem. De ime ezennel kijelentem, hogy látva azt, miszerint egyes kollegáim különös figyelmükben részesítenek, a jövőben még fokozottabb mértékben és kedvvel fogok munkálkodni s haladni azon az utón, melyen eddig haladtam. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.
