Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-14 / 41. szám
675 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 676 ment a fejébe: hogy mint lehessen a pogány török a keresztyén magyarnak felebarátja és szövetségese. A papokhoz fordult tanácsért töprenkedésében, a kik azután megnyugtatták. A cseribarátok kiböködték a Szentirásból, hogy «az, a ki vele jót tesz, az az ő atyafia.» Erre János király Laszki Jeromos nevű követét elküldötte Szulejman törökcsászárhoz és fölkérte, hogy legyen szövetségese és segítse kiverni a németeket Magyarországból.» Ez a török szövetség eredete, igy tudja ezt minden elfogulatlan ember, a mint ezt itt Varga Ottó művéből idéztük, részünkről csak annyit teszünk hozzá, hogy ennek a szövetségnek létrejötte is régibb keletű mint a protestantismus számot tevése hazánkban. Papokat, barátokat látunk szerepelni a szövetség létrehozatalánál; de protestánst ugyan egyet se. A viszonyok hozták magukkal ezután, hogy I. Ferdinánd hívei jobbára az ország nyugati, János királyéi pedig az ország keleti felében laktak, s midőn Buda 1541-ben a törökök kezére jutott, ez maga után vonta Erdély különválását, alkotmányának szervezését, a minek szerencsés megalkotása főképen a lángelméjü Frater Györgynek érdeme. Ugyan ő rendezte, — miot a kiskorú János Zs. gyámja, Erdély és a porta között a viszonyt. E szerint „Erdély fejedelme évenként 10.000 aranyat fizet a portának, ennek fejében a szultán ót pártfogásába fogadja, elismeri szabadságát és ellenséges támadás ellenében megvédi.“ A János Zsigmondot követő erdélyi fejedelmekre, katholikusokra és protestánsokra egyaránt örökségképen maradt ez egyezség, a melynek nem is látta kárát Erdély, mert általa megtudta őrizni a kor nehéz viszonyai között is a maga függetlenségét, elérte azt, hogy se a német, se a török nem bírta megfosztani Erdélyt a maga önállóságától, de nem v-llotta ez egyezségnek kárát hazánk sem, mert az a szabad, független Erdély lett ama bástya, mely a fenyegetett magyar alkotmánynak és a vallásszabadságnak oltalmára szolgált. A magyar nemzet is Csehország sorsára jutott volna Bocskay, Bethlen, Thököly és a Rákócziak vallás-politikai szabadságharca nélkül, így vált az a keresztyénellenes török szövetség javára hazánknak és igy vált a magyar protestantismus a Mindenható kezében eszközzé Magyarország alkotmányának, szabad, független önállásának megmentése munkájában. Csak nem kell feledni, hogy habsburgházi királyaink ellen az erdélyi prot. fejedelmek vezérlete alatt folyt harcok nemcsak vallási, hanem súlyos alkotmányos sérelmek miatt is folytak : a nádori tiszt évek során nem volt betöltve, a végvárak kapitányai idegenek voltak, a magyar kincstár teljesen a bécsi kamarától lett függővé téve, német tanácsosok intézték hazánk ügyeit, a féktelen zsoldosok büntetlenül garázdálkodhattak a hazában, országgyűlést nem tartottak, a király felé se jött az országnak, hanem helytartó által kormányozott, bizony igen hazafiatlan munkát végez az, a ki ezek számbavétele mellett is a vallás-politikai szabadságharcokról kegyelet és hála szavai helyett azt mondja, hogy ezek a „keresztényellenes hadi erővel lángba borították a hazát.“ A Wesselényi-féle összeesküvés kath. vezetői szintén török segélylyel akartak segíteni a bajokon, s ki fogja e miatt igaz hazafiságukat kétségbe vonni és azok a szegény bujdosók, kik sorsuk mostohaságát évek hosszú során át tűrték, feláldozván vagyonukat, kényelmüket és kockára tevén életüket, a haza alkotmányának védelmében kiállott szenvedéseikért azt érdemlik, hogy az utód nagy úri lenézéssel mondja róluk, hogy keresztényellenes hadierővel lángba borították a hazát ? Nem jó a történelemiráshoz a napi politika szenvedélyeitől izgatott kézzel nyúlni, mert a harag gondolatunk irányításában, s azok kifejezésében is rossz tanácsadó. Hogy milyen fontos volt annak idején Magyarországra nézve az a szövetség, a melyben akkor állott a törökkel a protestáns Erdély, nem kisebb katholikus ember mint a hatalmas Pázmán Péter is belátta azt, ki maga is szabad, független fenmaradását kívánta a protestáns Erdélynek, mert különben — igy szólt — „gallérunk alá pökik a német.“ Ez a válaszunk arra a kifogásolt török szövetségre. Ha az Alkotmány fegyvere hátra felé sült el, arról nem tehetünk ! Kis Ebnő. Anyaszentegyházunk építéséről. (Folytatás.) Ehhez azonban az szükséges, hogy hivatását a lelkész átérezze, hogy a dolognak ne a könnyebb végét fogja mindig, ho^y ne elégedjék meg azzal, a mit egy 45 éves coliegám mondott, hogy ő összesen csak 35 prédikációt tud s ha ezt elmondta, újra kezdi. Ilyen rendszerrel a népet a hitben megtartani, az evangéliomi életben megerősíteni nem lehet. Az ilyeneknek igenis teher a predikálás, gyönyörűséges azonban azoknak, kik elmondhatják magokról Luthernek nagykátéja előszavában hangoztatott következő szavait: „azt mondom pedig magamról, hogy én is doktor és prédikátor vagyok, sőt van annyi tanulmányom és tapasztalatom is, mint azoknak együttvéve lehetne, kik oly nagy elbizakodottsággal járnak-kelnek és mégis úgy teszek, mint egy gyermek, kit a kátéra tanítanak : reggel szóról-szóra elolvasom és el is mondom azt és ha időm engedi a tízparancsolatot, a hitvallást, a miatyánkot és a zsoltárokat is. Sőt még naponként kell ahoz olvasnom és tanulmányoznom és még sem állom úgy meg helyemet, a hogyan szeretném s kénytelen vagyok gyermek s káté tanuló lenni, a minek szívesen meg is maradok. Ezek a finom és finnyás legények pedig egy olvasásra minden doktorok fölötti doktorok akarnak lenni, kik mindent tudnak és a kiknek többé semmire szükségük nincs.“ Azonban a keresztyénség nem tan, hanem élet!
