Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-14 / 41. szám
DUNÁNTÚLI «------------------------A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czimére LüloendőL. *--------------------------w Az egyház és iskola köréből. A dunántúli ev. rét. egyházkerület hivatalos tözlöpye. —§-<Hr-Megjelenik minden vasárnap. «-----------------------------■# Az előfizetési diialt (egész évre 8 kor., félévre -4 kor.), hirdetések, reolamatiők Faragó János főmvinkatárs ozimére küldendők. #----------------------------* A mit a történelem beszél. Az «Alkotmány» okt. 7. számában foglalkozván Tisza Kálmánnak szept. 25-én az egyházkerületi közgyűlést megnyitó beszédével, protestáns eleink igaz hazafiságát mélyen sértő' magyarázattal szól a vallás-politikai szabadságharcok idejéről, mely balvéleménynek helyreigazításául szolgáljanak a következők. «A vallásharcok szomorú korszaka — Írja az Alkotmány — sok veszedelmet hozott a nemzetre és e veszedelmek okozói fölött birói széket ül a história. De ha ez az Ítélet nem egy esetben súlyos és kemény, úgy az egyik mint a másik fél egyes szereplő alakjaikra: egyet ez a történelem eltagadhatatlanul bizonyit ... a történelem bizonyítja, hogy éppen a protestánsok voltak azok, kik az ország és monarchia határain kivül keresték és találták meg a jelszavakat, a csatakiáltásokat és az idegen, nem egyszer keresztényellenes hadi erőt, melylyel lángba borították a hazát.» Az itt elmondottak a valláspolitikai szabadságharcok idejéből azon szövetségre vonatkoznak, a melyben állottak akkor e harcok vezérei, az erdélyi fejedelmek, a törökkel. Ha utánna nézünk e szövetség eredetének, akkor azt találjuk, hogy annak létrehozása nem a protestáns erdélyi fejedelemnek érdeme, sőt annak Erdély alkotmányába is belefoglalása épen a magyar katholikus egyház egyik legnagyobb fiának, Frater György hatalmas elméjének munkája volt. A mohácsi vész után a hazafiak egy nagy része I. Ferdinándot azért óhajtotta Magyarország királyául, mert igy remélte német segélylyel útját állhatni a török előnyomulásainak, ez a némettel való szövetkezés tehát már egy év múlva a mohácsi vész után, I. Ferdinánd megválasztásával ténynyé vált, tehát oly időben, a mikor még Szapolyainak a törökkel való szövetkezéséről szó sem volt. E szerint az egyik idegen hadi erőnek az ország és a monarchia határain kivül keresése tehát régibb keletű hazánkban a protestantismus elterjedésénél. A mi most már a másik hadi erő, az úgynevezett keresztényellenes hadi erő, vagyis a törökszövetség keresését illeti, annak történetére vonatkozólag, hogy senki se vádolhasson részrehajlással, katholikus iró szavait idézzük a következőkben : «János királynak azonban eszeágába se jutott az országról lemondani; jól tudta, hogy többen szeretik őt, mint Ferdinándot, meg azt is tudta (hiszen magyar ember volt!) hogy annak a németnek megszeretése nem fog egyhamar menni. A külső országok királyai is bátorították, segítették, mert nem akarták, hogy még a hires Magyarország is a hatalmas Habsburgoké és németeké legyen. A francia király végül azt tanácsolta János királynak, hogy ha már másképp nem bír a németekkel, úgy szövetkezzék ellenök a törökkel. János keresztyény és magyar lelke megborzadt ennek hallatára, de a francia király követe által ilyeskép beszélt hozzája. A hogy a magyarok a németet barátjuknak fogadták, úgy barátjukká fogadhatják a törököt is; a mi pedig a hitbeli dolgot illeti : hát ő már régen szövetségben van a pogány törökkel, sőt a pápa is szövetségben van vele, pedig ő is, a pápa is keresztyények. Ez mind igaz volt, hanem János király csak töpreukedett, nem 41 Tizenegyedik évfolyam. _________41. szám.__________I^ápa, 1900. október 14.
