Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-10-07 / 40. szám

663

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP.

664

tetve, hanem a poklok kapui ellen mondják ki az igazat, és tanítsanak az ördög és gonosz emberek akaratja ellen.“ Á hercegszőlősi cánonok 18-ik pontja is hasonló értelemben szól, midőn azt mondja : „azt akarjuk, hogy a prédikátor űrnapján mindenkor kétszer prédikáljon. így ő maga is az ö tudmányában épülhet, a község is a prédikációra inkább reá szokik.“

Midőn tehát azt látjuk, hogy nemcsak az apostolok, de a reformátorok s a 16-ik század, tehát a reformátió korabeli atyák is az igehirdetés erejével fundáltak anyaszentegybázat; midőn látjuk, hogy az evangéliom hirdetésével nemcsak le tudták rázni a lelkekről a róm. egyház elme-setétségen s lelki vakságon gyökerező és virágzó tanait, hanem azzal a nehéz idők dacára is tiszta evangéliomi egyházi életet teremtettek : akkor azt kell rnonmondanunk, hogy azok, a kik a kétszeri prédikálást tehernek és fölöslegesnek tartják, nem viselik szivökön az anyaszentegyház ügyét s nem viselik méltán nevöket. — Mert igaza van Szeberényi János volt bányakerületi ev. püspöknek, midőn azt mondja: „a kik tudják és érzik: mi az vallásra tanitani, vallással inteni, feldeni, figyelmeztetni s meggyőzni, vallással ha1 ni emelőleg az élet viszontagságaiban a szivekre : csak azok érzik hivatásuk magasztos voltát.“

Hirdessük csak a tiszta evangéiiumot, még pedig örömmel és készülve, majd meglátjuk, hogy nem tanítunk hiába. De e mellett nem szabad megtelejtkeznünk hitcikkeink ismertetéséről sem, mert : „a kátét, az az a hitformának, úri imádságnak és tízparancsolatnak összevont és rövid magyarázatát fenn akarjuk tartani az egyházban) hogy legyen az bevezetés a tökéletesbekre. Az apostolok idejében is voltak kátémagyarázók, a kik a vallás alapját az apostoli bitforma szerint előadták.“

(Folyt, köv.)

Ballá Endke,

ev. ref. lelkész.

Megjegyzés

FülÖp József egyházmegyei tanácsbiró ur észrevételeire.

Ezen lap aug. 26-án megjelent számában közölt gyűlési tudód itásom miatt Fiilöp tanácsbiró ur a tőle megszokott ambitióval heves kirohanást intéz ellenem e lap 38-ik számában, megvádolván azzal, hogy én az ő személye iránt rossz indulatból küldtem be ezen tudósítást és hogy indítványának intentióját célzatosan elferdítettem.

Fülöp tanácsbiró ur ezen észrevételére a következőkben válaszolok :

Gyűlési tudósítást beküldeni nekem semmi szándékom sem volt, mert ezt éppen Fülöp tanácsbiró ur szokta évről-évre beküldeni. Azonban ez évben tudótitást senki sem küld vén, e lap szerkesztője felkérte az őrségi esperes urat, hogy valakivel küldetne be ilyen tudósítást. Esperes ur engem kért fel, de miután adatok nem voltak kezeim között s miután a tudósítások beküldését rendszerint az egyházmegyei jegyző urak szokták magukra vállalni: én egyházmegyénk jegyzőjéhez intéztem kérdést, hogy nem vállalkozna-e a tudósítás beküldésére? Jegyző ur azt válaszolta egy levelező lapon, hogy a tudósítás készen van s küldeni fogja. A tudósítás azonban két hét múlva sem jelent meg a lapban, én tehát kérdést intéztem e tárgyban a szerkesztőséghez, a honnan azt a választ kaptam, hogy ez ideig senki sem küldött be tudósítást. Ekkor szántam reá magamat annak beküldésére.

Hogy ez igy volt, azt igazolhatják azok az egyének, a kikre itt hivatkoztam. Az itt leirt eljárás igazolja azután azt is, hogy én egyáltalában nem kívántam Fülöp tánácsbiró ur szóban levő indítványával hirlapilag is foglalkozni ; de ha mar a körülmények kényszeritettek arra, hogy a tudósítást beküldjem, akkor már kötelességemnek kellett tartanom, hogy a dolgokat a tényállásnak megfelelőleg híven Írjam le.

Hogy személyeskedni nem akartam, azt eléggé igazolja azon körülmény, hogy Fülöp tanácsbiró urat nem neveztem meg.

Fülöp tanácsbiró ur azt írja, bog3r nemes intentióju indítványát rosszakaratulag félremagyaráztam. Hát ez egyszerűen nem igaz. Indítványáról csak annyit Írtam : „ezen indítvány, különösen annak indokolása igen kellemetlenül érintette a, lelkészt kart.“ Nem elég világos-e egy olyan indítvány, mely azzal van indokolva, hogy miután a lelkészi fizetés 600 írtra ki van egészítve, tehát a „korábbi nyomasztó anyagi helyzeten segítve van.“ Hát olyan sok-e egy lelkész számára a 600 frt fizetés, hogy azt nem nyomasztó, hanem virágzó anyagi helyzetnek tekinti egy lelkésztárs ? ! Es egy 600 frt fizetésű lelkész könnyebben fizetheti-e a 12 irtot, mint az a gyülekezet, a melyik ezt önként vállalta magára és a tanítója után is nemcsak 12 irtot, de 15 kros nyugdijat is fizet ? !

Hogy az az indítvány és ismétlem — különösen annak indokolása —kellemetlenül érintette a lelkészi kart — azt hiszem, hogy ezt Fülöp tanácsbiró uron kivül mindenki természetesnek találja. S hogy ezen indítványt nem csak az őrségi lelkészi kar, de az egész egyházmegyei közgyűlés hogyan fogadta: azt az alábbi tények igazolják.

Fülöp tanácsbiró ur egyetlen egy lelkésztársát sem méltatta arra, hogy a lelkészi kart érintő ezen indítványát vele megbeszélte volna. Midőn az inditvány a gyűlésen leendő előadás végett nekem kiadott, —- mielőtt a reá vonatkozó javaslatomat elkészítettem volna, két lelkésztársammal közöltem. A gyűlés alkalmával is — az inditvány tárgyalása előtt — mindegyik lelkész társadalmat megkérdeztem, mit szólnak az indítványhoz, mindegyik csudálkozott azon s mindegyik kereste a rugót, mely ezen indítványt világra hozta ; sőt egyik lelkésztársunk, — a kit mindnyájan az egyházi élet önzetlen munkásának és bátor szókimondónak ismertünk, még talán Fülöp tanácsbiró ur is ilyennek tartja, —oda nyilatkozott, hogy „ezt az indítványt nem szabad tárgyalás alá bocsátani.“

De az inditvány — miután Fülöp tanácsbiró ur azt vissza nem vonta — mégis tárgyalás alá bocsáttatott és előadói javaslatomat az inditvány ellen szóló tűnte-