Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-07 / 40. szám
665 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 666 téssel egyhangú helyesléssel fogadta el az egyházmegyei közgyűlés. Sőt hozzá teszem még azt is — a mivel talán helytelenséget követek el, — de Fülöp tanácsbiró ur provokálása folytán kénytelen vagyok ezt megtenni,— hogy t. i. a gyűlés után két világi urunk és több lelkésztársam helyeslésüket fejezték ki előadói javaslatom indokolása felett. Az itt leirt dolgok és tárgyak igazolják azt, hogy ha én rosszakaratulag, rágalmazási, bcfeketitési és rossz hírbe hozási szándékból elferditettem Fülöp tanácsbiró ur nemes intentióju indítványát : akkor ugyanezt tette az egyházmegyei közgyűlés. íme tehát Fülöp tanácsbiró ur az én firmám alatt tulajdonkép az egyházmegyei közgyűlésnek rontott neki s azt is leckézteti velem együtt, hogy miért merte helyeselni és elfogadni javaslatomat. Azt is írja Fülöp tanácsbiró ur, hogy ez csak folytatása annak a játszi intrikának,“ melyet az egyházi közélet terén kifejtett működése ellen „néhányadmagammal“ folytatok. Erre nézve feleslegesnek tartom a választ, annyit azonban kénytelen vagyok megjegyezni, hogy ha indítványára vonatkozó javaslatomat „a játszi intrika folytatásának“ tekinti, akkor nagyon téved abban, hogy én -csak néhányad magammal folytatom a játszi intrikát, mert hiszen az egyházmegyei közgyűlés minden felszólalás nélkül egyhangúlag fogadta el javaslatomat, vagyis Fülöp tanácsbiró ur szerint: a játszi intrika folytatását. Azon collegiális jó indulatért pedig, hogy még -az egyházmegyei levéltárt is búvárkodás alá vette, hogy collegiális jó indulatára minél több adatokat gyüjthessen, az egyházi közélet terén kifejtett ezen működéséért : ime a nyilvánosság előtt fogadja elismerésemet, de a polgárdi collega szavai szerint : „fogadja részvétemet.“ Azonban arra mégis kiváncsi vagyok, talált-e arra nézve is adatokat, hogy p. o. úgy 1893 körül az egyházmegyei jegyzői szék betöltése alkalmával nem csak levelekben, hanem collegáimat személyesen is felkeresve, minden lehetőt megtettem, hogy Fülöp körmendi lelkész ur egyházmegyei jegyző lehessen (gyanúsítani sekit sem szoktam, azért megjegyzem, hogy a korteskedés Fülöp ur tudta s megkérdezése nélkül történt). Ha erre nézve nem találna adatot, azzal én szolgálhatok. S ha a viszonyok ma már mások, arra csak azt válaszolhatom, hogy valamint az oknak meg van a maga okozata, úgy az okozatnak is meg van a maga oka, Ezekre a szavakra pedig: „rosszakarat: — „célzatos ferdítés, „hefeketités„rágalmazásrosszhirbehozásf szereplési viszketeg,“ „feltűnni akarás„tudálékoskodás“ — csak annyit válaszolhatok, hogy ha nevét alá nem irta volna is, akkor is mindenki felismerte volna, hogy ezek a szavak Fülöp tanácsbiró urnák az ambitiótól puffadásig feldagadt szótárából kerültek ki. // Őrségi „paraszt“ pap. Emlékbeszéd Erzsébet királynéról 1900 szept. 6-án a pápai eo. ref. főiskolában tartotta Kis Ernő f'ógymn. igazgató. Mélyen tisztelt Közönség! Kedves Tanuló ifjúság! Iskolánk homlokán ez épület célját három szó jeleli meg, azt mondván, hogy itt munkálkodunk Istennek, a Hazának és a tudománynak szolgálatára. E három szó röviden utasítást ad mindnyájunknak, hogy munkánkkal oda törekedjünk, hogy itt az Istenfélelem, a Hazaszeretet és a Tudományokban való szorgalmatoskodás ápoltassák és e hármas cél irányítsa utainkat minden napon, a midőn itt az ifjúság nevelésével foglalkozunk. Az említett célok elsejének szolgáltunk azzal a mai napon, hogy az Ur áldó kegyelmét kértük templomunkban a beköszöntött uj tanévre ; a másodikul kitűzött célunknak, a hazaszeretet ápolásának igyekszünk áldozni ez órában, a midőn hazánk nagy halottjának feledhetetlen királynénk emlékének áldozunk. Közeleg a nap, szept. 10-e, a midőn egy olasz anarchista tőrének esett áldozatául millióktól megsiratott királynénk az 1898-ik évben és ime két év múltán is oly fájó érzés tartja fogva hazánkban minden jó hazafi szivét, minthacsak ma is a nagy halott, kedves halottunk temetésére készülnénk. S midőn a második évforduló alkalmával dicsőült királynénk emlékének áldozunk, a történelem világánál kísérlem meg felfejteni annak a mély vonzalomnak okát, a melylyel ő kezdettől fogva irántunk, magyarok iránt viseltetett s a melyet oly annyira érzett e haza minden polgára, hogy midőn meghalt, emlékét „a haza jóltevő nemtőjének — igy szól a törvény — soha meg nem szűnő hálánk és kegyeletünk jeléül“ a törvénykönyvbe iktatta. Az egyetlen királyné, kinek emlékét hazai törvégyeink közé iktatta az országgyűlés. A XIX. század elsőfele, a mely időre Erzsébet királyné születése esik a népek szabadságharcainak korszaka volt. Mindjárt a második évtized végén kitört Görögország szabadságharca Törökország ellen, s e háború egy évtizeden foglalkoztatta az emberek figyelmét, természetesen a legnagyobb mérvben az uralkodó házakat, s ezek sorában különösen érdekelte a bajor királyi házat, a honnan mint tudjuk, a felszabadított Görögország első királya is Ottó származott. Általános philhellenismus vett erőt egész Európán, hiszen ^méretes, hogy az angolok önkéntesekkel, fegyverrel, pénzzel és a diplomaţia terén is mily nagy mérvben pártolták a görögöket, már csak a világra nehezedő sz. szövetség megtörése céljából is : valamint azt is tudjuk, hogy még Byron, a hires angol költő sem birt ellentállani szive vágyának és harcba ment a görögök érdekében s Missolunghi várnak ostrománál esett el. Ily körülmények között midőn a görög szabadságharc sikeres kivivása után királyul a Wittelsbachi királyi ház tagja a bajor Ottó került a görög trónra, ámbár az egész világ philhellenismusa pihenőre tért is, a királyi házak rokonságánál fogva a görögök iránt való rokonszenv Bajorországban állandó maradt s a független Görögország iránt táplált ezen érzelmek között nevelkedett
