Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-23 / 38. szám
DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP. 630 629 dig két helyre való fizetés csak azért sem lehetséges, mert tudósitó ur szerint „figyelembe kell venni a lakosság általános szegénységét egyházmegyénkben.“ De viszont, hogy az alternativa másik részét inkább kiemeltem s az összeg fenntartását helyesebbnek tartottam, csak az nem látja be, a ki látni nem akar. Ezt pedig azért véltem helyesebbnek, mert később bármikor a nyugdij alap céljára innen könnyen elvonható lett volna. Az ellen, hogy egyházmegyei gyámoldai célra fordittassék az összeg, azt hozta fel Őrségi ur ellenvetésül, hogy az egyházmegyei gyámoldánál a befizetések beszüntetettek s a befizetett dijak is visszaadattak. Feledni látszik, hogy ez azért történt, mert kimondatott az, hogy az egyházmegyei gyámolda fenntartandó s annak minden lelkész tagja lesz, illetve minden lelkész özvegye és árvája részesülhet jótéteményben. Mig előbb nem volt tagja minden lelkész s az igazság úgy hozta magával, hogy a kik befizették, azok dijaikat visszakapják, a mi meg is történt. Felejti továbbá, hogy mikor egy lelkészt, engem, bár névtelenül is megvádol s azzal gyanúsít, hogy az államsegé y irigylése miatt akarom, hogy a 12 frtos járulék elvonassék : akkor nagyon is ingatag talajra lépett, mert hiszen az én egyházam sem fizette volna ily módon helyettem többé a 12 frtot az országos gyámoldába, tehát engem is ép oly veszteség ért volna, mint kollegáimat. De mind ezt elfelejtette Őrségi ur azért, mert célja csak az volt, hogy látszat szerint úgy tüntesse föl, úgy feketitse be „egyik lelkész társunkatmint a ki kollégáinak anyagi romlásán dolgozik. De még egyebet is felejtett: elfelejtette a legfőbbet, a mit tudnia kellett volna nemcsak tudósításának megírásakor', hanem előadói javaslatának megtétele alkalmával is. Ez pedig nem más, mint egyházmegyénk 1895. évi július 1-én megtartott gyűlésének 5-ik pont alatt hozott határozata. Hogy is hangzik ez ? „Olvastatott Rácz István kercai lelkésznek az iránti indítványa, hogy gyülekezeteinktől az orsz. lelkészi gyámolda céljaira felajánlott évi 12 írt szedessék be s oly módon használtassák fel, hogy a 12 frtnak fele minden egyházban a lelkész évi járulékának fedezésére fordittassék, másik fele pedig mint „gyülekezeti gyámoldai alap* tőkésitessék. Mivel egyházmegyénk a saját kebelében fennálló lelkészt gyámintézetet minden körülmények között fenntartani kívánja, a közgyűlés ez indítvány félret étel ével az évi 12 frtot ezen gyámolda céljaira óhajtaná felhasználni. Ez okból felhívja az egyházakat, hogy jövő közgyűlésig jelentsék be, vájjon fenntartják-e ajánlataikat továbbra is s illetőleg fenntartják-e oly értelemben, hogy az évi dij az egyházmegyei lelkészt gyámolda javára Jordittassék ?“ Nos, tehát 1895-ben, bár bold. Rácz kollega csak 6 frtot javasolt, az orsz. gyámoldába befizetni, az egyházmegyei gyűlés a leghatározottabban kifejezte, hogy -az egész összeget egyházmegyei gyámoldai célra kívánja fordítani. Ennek dacára az egyházak külön megkérdezése véli ül, rövid utón, feltűnés nélkül, ha jól emlékszem valami szükkörü előértekezlet megállapodása folytán, a fenti határozat ellenére az orsz. gyámoldai járulékokra fordittatott az egyházak megajánlott évi 12 frtja. Mert hiszen félő, hogy egyes egyházak megkérdezhetve, nem vonták volna-e vissza ajánlataikat. S most, midőn ezt a dolgot a fenti határozatra hivatkozás nélkül újra felelevenítettem, ebben Őrségi ur irigységet, szeretetlenséget s a kollegák anyagi érdeke ellen való merényletet lát s a nyilvánosság előtt, bár névtelenül, „egy lelkésztársban“ engem megvádolni igyekezik. Ha szokatlan nem volna, egyszerűen nevén említeném Őrségi urat, mert a tudósitót egyszerre felismertem, nem csupán a stylusáról, hanem inkább a felfogásról, melyet tett indítványommal szemben tanúsított s a célzatos ferdítésről, melylyel annak nemesebb intencióját kisérte. De hisz ez csak folytatása azoknak a kedves, játszi intrikáknak, melyeket Őrségi ur néhányad magával az egyházi közélet terén — bár a tapasztaltak után nem a legnagyobb örömmel — kifejtett működésem ellen folytat, a miről teljes felvilágosítást nyújtanak az egyházmegyei levéltárba elhelyezett úgynevezett „hivatalos leveleku adatai, melyek a jövő nemzedék épülésére, gyönyörűségére oda elhelyeztettek, melyek kiáltó bizonyságai maradnak mindenkor egyesek, igy Őrségi ur kiváló kollegiális szeretet ének is s a melyekből kivánatra kedves szemelvényekkel is szolgálhatok. Annak, hogy Őrségi ur és még nehányan ellenségei minden olyan eszmének, javaslatnak — akár helyes, akár nem — a mi tőlem ered, legékesszólobb bizonysága a lelkészértekezletek szervezésének ügye. Mikor ugyanis én ezt a dolgot 7 évvel ezelőtt legelőször indítványoztam, ekkor kivihetetlennek tartották nálunk s lám az idei közgyűlésen, midőn esperesünk tett e tárgyban indítványt, kimondatott, hogy már a legközelebbi időben meg kell alakítani, sőt bizottságot is küldött ki a gyűlés a szükséges szabályzat elkészítésére. Most pedig engedje meg Őrségi ur, hogy—bár teljes lelkemből gyűlölője vagyok minden feltűnni akarásnak, szereplési viszketegnek és tudálékoskodásnak — most az egyszer én is igy Írjam alá nevemet. Fülöp József, egyh. m. tanácsbiró. Az Irodalmi Társaság diszgyülése szeptember 19-én. A M. Prot. írod. Társaságnak feltűnő' nagyszámmal összegyülekezett tagjai természetesen a diszgyülés iránt érdeklődtek legjobban, hiszen ezek a Társaságnak ünnepélyes és mindig hóditó fellépései. A pozsonyi összejövetelnek is a szeptember 19-én megtartott diszgyülés képezte a koronáját. 3/4 9-kor gyülekeztünk az ó-lyceumban, honnan testületileg vonult a díszes sereg az annak udvarán levő
