Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-09 / 36. szám
597 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 598 ragrafusai alapján föl kell oszlatniok és vagyonúikat, melyeket ily utón szereztek, elkobozniok : enyhítő körülményül tudván be neki a iéuedhetést s ennek alapján más egyéb büntetések elengedését. A kérdés tehát csak az : Igazak-e az itt Jelsorolt állítások ! Az egyház van-e tévedésben avagy én ? Hogy nem az egyház cselekedeti és példái következtében álltak-e be a reformációk, az úgynevezett „eretnekségek“; nem-e saját bűneiért büntette azokat, kik az egyház visszaéléseit már nem tűrhetvén, más utakon keresték az üdvösséget ? És ha én abban a hitben ringatnám magamat, hogy nem az egyház van az emberiségért, hanem az emberiség az egyházért, nemis aggódnám egy pillanatra sem, mert az egyház érdeke teljesen gondozva és kielégítve lévén, teljesen rendben állna minden : de mivel hogy az én hitem nem ez ; mivel hogy én nem az emberiséget tartom az egyházért, hanem az egyházat az emberiségért létezőnek, bármennyire fájlaljam is, hogy testvéreim egy részének kellemetlenséget okozok, de mert az emberiség roppant tömegével szemben egy kicsi részt, mint az emberiség félrevezetőjét és megkárosítóját látom fungálni, éppen a testvéri szeretet sugallatának engedek, ha a félrevezetettek és károsultak száz milliói érdekében szólalok föl a nélkül, hogy a legcsekélyebb ellenségeskedést táplálnám szivemben. Es pedig, hogy mindezekkel tisztába jöhessünk, a biblián és Krisztus tanain kivül tanulmányoznunk kell a pogány vallások papságainak cselekedeteit és eljárásait is, a mik teljesen különbözők és ha Isten, kinek intézménye gyanánt hirdeti magát a róm. hath, egyház, ezen pogány tanok és vallásokkal meg lett volna elégedve, nem küldte volna az emberiség fölvilágositására fiát: hogy e tévedéseket eloszlassa, s a valódi isteni törvények megismertetésével, ezen törvények követésének példáival, helyes útra térítésével az addigi bűnöktől megváltsa s lehetővé tegye, hogy az O országához vezető utón haladjanak tovább. Krisztus tehát nem csak azért jelent meg e földön, hogy üres szavakat hirdessen, hanem, hogy az igék testté válását is eszközölje. Hát ha most már az egyház nem csak Krisztus tana követőjének, de sőt helytartójának és képviselőjének hirdeti magát: hogg teheti azt pogány cselekedetekkel? És hogy követheti a pogány papok cselekedeteit a Krisztus tanaiba vetett hittel? Nem-e többet árt Krisztus tanainak a hirdetéssel és nem követéssel, mintha egyáltalán nem hirdetné ? Mert akkor legalább nem keltené föl a gyanút, hogy nem hiszi, követésre méltónak nem tartja, avagy, a mi még annál is roszszabb, nem mutatná a példát, hogy: lehet hinni, de nem szükséges követni! Szóval, ha igaz az, hogy a róm. kath. egyház cselekedetei, a pogányság papjainak cselekedeteivel, ha bár más formákban is, de azonosak ? akkor az egész róm. kér. kath. emberiség egy rettentő nagy csalódásban tévelyeg : mert csak névleg keresztény, de tényleg pogány ! Ha ő ebbe beleegyezik, az Ö dolga. Ámde előbb kötelességünk fölvilágosítani, hogy: miután Krisztus tanainak gyakorlati terén teljesen ismeretlen, mindazok a bajok, nyomorúságok, igazságtalanságok, erkölcstelenségek, gazságok, visszaélések stb., melyek elkövettetnek, nem a keresztény vallás, hanem a pogány vallások alapján követtettek el, miután minden rossz, a mi történt és történik, pogány alapon történt és történik. A keresztény vallás tanainak szellemétől eltekintve, eddig csak szinleges és nem tényleges volt a követése s e szerint az emberiség nem mondhat felette Ítéletet. Nem tudhatja, hol állna most, ha a keresztény vallás Krisztus tanainak értelmében miiveltetett volna. Csak is fogalma lehet ama változásról, melyet az emberiség lelkületében, e tanoknak csupán szelleme előidézni képes volt; arról a humanizmusról, mely a kereszténység és a pogányság fölfogását jellemzi. Pedig ez csak szellője, sugalma az igazi tannak, melynek a tettek és cselekedetek terén a tan szellemének értelmében kellett volna érvényesülnie. így csak árnyakát ismerjük, de nem a tant. És ha panaszra fakadunk Isten ellen, gondoljuk meg, hogy az a panasz jogosulatlan : mert nem követtük tanácsát és törvényeit, melyeket Krisztus tanaiban elénk szabott. És hogy nem követtük, kit illet érte a felelőség ! . . . Kit illet a felelőség az emberiség boldogtalanságáért ? Nem csak a keresztény emberiségért, hanem az egész emseriségért, mert a keresztény társadalom boldogulásának varázsa, talán az egész világot meghódította volna már. így csak a szele, árnyéka hódit, mégis hódit, de vájjon hol állna az emberiség, ha tettekben és cselekedetekben is láthatná az eredményt ? És ha meggondoljuk, hogy a vallásosság áldásának írja miért hiányzik a mi sziveinkből ? Hogy miért nem képes bennünket gyógyítani, vigasztalni a hit? Hát hogy legyen meg az ir, a vigasztalás. — vallás és hit nélkül ? És hogy legyünk vallásosak, hogy legyen hitünk, ha azt látjuk : hogy maga az egyház teljesen más értelemben beszél, mint a mily értelemben cselekszik ? ! Minden érdekszál, melyet az egyház cselekedeteiben szemeink előtt szövődni látunk ! a pénz, a vagyon és hatalomszerzésre vezet vissza, hogy önkéntelenül eszünkbe jut a pókháló, a kövér keresztes pókok és a legyek ; s egyik gondolatból szövődvén a másik, a mint ott szövődik a háló, úgy szövődik a mi gondolatunk, hogy a vallás tulajdonképen csak a háló, a cél azonban — a légy, hatalom és a pénz/ Ugyanaz a vallása róm. kér. kath. kezében, a mi a pogány papság kezében volt. Ó-Egyptom, máskülönben, a mint nevezni szokták, a művelődés bölcsője, morális tekintetben az erkölcsiség torzképe volt. A földöntúli életbe vetett hitet a papság ott is csak arra használta föl, hogy miszticismust, fanatizmust, babonát és bigotteriát gyártson belőle. Valóban nem csodálható, hogy az ó, mint az uj korban világszerte gyakorlatba vett papi monopólium, az igazi haladásnak, melynek a fölvilágosodással egy
