Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-08 / 27. szám

445

DUNÁN TULI PROTESTÁNS LAP.

445

elszenvedett s ennek a hit által győzelmet biztosított halálnak, mivel az igazság szabaddá tesz, szabaddá tévelygéstől, bűntől és haláltól és maga az igazzal való hivő közösség is igazzá teszen. Ebben az értelemben mondá Jézus, hogy életét adja váltságul sokakért és vérét kiontja sokak bűnének bocsánatára. Keresztelő János Isten ama bárányának nevezte, a ki elveszi e világnak bűneit. Pál apostol a húsvéti bárányhoz hasonlította s halálának engesztelő erőt tulajdonított arra nézve, a ki benne és az általa kijelentett isteni kegyelemben hiszen. A zsidókhoz Írott levél szerzője Jézus halálát utolsó áldozatnak, magát Jézust örökkévaló papnak rajzolja, a ki magát halálra adja és ebből a levélből világosan kitetszik írójának az a célja, hogy a zsidókat érzéki, áldozati szertartásaiktól szenvedés és önfeláldozó engedelmesség által a tisztaság és tökéletesség magasabb, eszmei fogalmához juttassa el.

I)e valamint Jézus Krisztus a mózesi papság, az áldozati szertartások, a kiontott vér fogalmát eszmei értelemben vette, úgy később viszont az emberek balgaságból megtestesítettek mindent, a mi Jézus által képleges és szellemi lett. ügy tetszett, mintha nekik az üdvözítő tudománya abban a formában, a melyben az az emberi nemnek hirdette, nem lett volna eléggé isteni, fenséges és csodálatra méltó. Ezért jobbá akarták tenni, mint maga Jézus Krisztus akarta és elsötétítették, a mi világos volt, Isten fenségének iogalmát lerántották a porba és uj egyházakat, uj keresztyén felekezeteket alapítottak.

Sok dolog, valamint Jézus korában ismeretes volt> ma is köztudomású. De ő a zsidók képzetei szerint nevezte és tárgyalta azokat. Még ma is ismerünk idegbetegségeket, a melyek a betegnek rendkívül cselekedeteivel vannak egybekötve. A megváltó idejében az ilyen betegekről azt hitték, hogy ördöngösök; maguk a betegek is ördöngösöknek tartották magukat, mert akkor ez a fogalom általánosan el volt terjedve. Utóbb ugyanilyen személyeket boszorkányoknak neveztek, a kiket az ördög gyötör és a kik az ördöggel cimboráinak. Valóban, koruk felfogása szerint ők maguk sem tudták állapotukat másként megmagyarázni, mint ördögi hatás utján; gyakran ki is jelentették a világi bíróság előtt, hogy a sátánnal szövetségben állanak, neki lelkűket eladták. A mi napjainkban ez a tudatlanságból eredt felfogás is megszűnt. Mi ismerjük azokat a borzalmas, gyakran szerencsétlen tüneteket, melyek az idegbántalom bizonyos nemében szenvedő embereknél tapasztalhatók.

Jézus azonban, a mennyiben az ilyen betegeket gyógyította, kora nyelvhasználatához ragaszkodott: ördögöket űzött. Vájjon kevésbbé csodálatra méltó-e az, ha az Üdvözítő puszta szavával, egyetlen lehelletével, kezének érintésével a legsúlyosabb nyavalyákat megszüntette; vagy vali-e, kevesebb lelki erőre, hogy egy vaknak szemevilágát puszta érintéssel visszaadja, a bénát járásra képessé teszi mint az ördögűzés ?

Vagy azt hiszitek, hogy méltatlan dolog volna Jézusról azt gondolni, hogy azoknak nyelvhasználatát

fogadta el, a kikhez beszélt ? Azt hiszitek, hogy ezért népámitó volt ? Hiszen mi is nagyon jól tudjuk, mai napság, hogy a föld a szilárdan álló nap körül kering és mégis úgy szoktuk mondani: a nap az égen főikéi és leáldozik. Xépámitó-e az, a ki a népnyelvén beszél? Nem épen abban tünt-e ki a Megváltó nagy hatása, hogy az isteni, a legmagasztosabb dolgokról gyermekies egyszerűséggel s a nép korlátolt nyelvén tudott beszélni?

Tanításánál az időhöz, a viszonyokhoz és hallgatóihoz mindig alkalmazkodott. A jelentéktelen dolgokról a legmagasabbakhoz, a földiektől a mennyeiekhez , a testiektől a szellemiekhez emelkedett föl. Mily meglepően és szépen bebizonyította ezt, midőn egy ízben, útjában elfáradva , letelepedett a kutnál, Sichár nevű faluhoz közel, a melyet hajdan Jákob fiának, Józsefnek adott. Ez a falu a samariaiak területén feküdt. Egy asszony jött a kúthoz, hogy vizet merítsen. Jézus egy ital vizet kért tőle. Az asszony, a ki jól tudta, hogy minden zsidó tisztátalan dolognak tartotta samariaitól bármit is elfogadni, elcsodálkozott, hogy tőle, samariai nő létére, vizet kér. E beszélgetés folyamán mondá az Üdvözítő : Ha tudnád, kicsoda legyen az, a ki ezt mondja néked: Adj innom nékem, te kértél volna ő tőle és adott volna néked élő vizet. Az asszony nem értette meg. A ki e vízből iszik — folytató Jézus — ismét megszomjuhozik. Valaki pedig iszik abból a vízből, melyet én adok néki, meg nem szomjuhozik örökké. E kép segítségével mennyeiekről szóló beszéddel gyönyörködtette Jézus a nőt. A samariai asszony magasabb lénynek ismerte meg őt, a ki föltárta előtte élete legsötétebb titkait. Az asszony prófétának tartotta ; beszélt előtte a zsidók szakadásáról, a kik Istent a jeruzsáleini templomban és a samaritánusokéról, a kik a Girizám hegyén tisztelik. Aszszony, elhigyed nekem — feleié Jézus — hogy eljön az óra, a melyben sem e hegyen, sem Jeruzsálemben nem imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, a kit nem tudtok ; mi azt imádjuk, a kit tudunk, mert az üdvösség a zsidók közül támadott. De eljön az óra és az most vagyon, mikor az igaz imádók imádják az Atyát lélekben és igazságban, mert az Atya ilyeneket keres, kik ötét imádják. Az Isten lélek és a kik őtet imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. (Ján. IV. 5—24.)

így beszélt Jézus a néphez ; igy tudott jelentéktelen alkalmakat igen jelentékenyekké tenni és egyszerű körülményekből anyagot meríteni a legmagasztosabb igazságok fejtegető éhez.

Az egész keleten akkor és ma is szokásos képes beszéd a zsidóknál is honos volt. Ezért beszélt szivesen Jézus a néphez hasonlatokban. Ez által nemcsak szemlélhetőbbé tett egyes fogalmakat a nép fejletlen értelme előtt, hanem maradandóbbá is az emlékezet számára. Egy egyszerű gondolat igazságánál fogva, bármennyire érthető is az értelem előtt, könnyen feledésbe megy, mig a köznapi életből vett képes előadás maradandóbb.

Epen abban állt Jézus Krisztus beszédének cso-27*