Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-08 / 27. szám

447 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 448 dálatra méltó hatása, hogy az élet mindennapi dolgait a legmagasztosabb és legboldogitóbb igazságok emlé­keztető jeleivé emelte. így lett általa végre minden múlandó a halhatatlannak képe ; mindegyik tanítványa olyan világban élt, a melyet a Mester szava megdicsői­­tett. A mustármag az evangéliumnak a föld kerekségén való közeli nagy elterjedésére emlékeztetett; a meny­­nvegző az Ő tudományának jövendőjére ; a terméketlen fügefe azok sorsára, a kik kegyességüket jó cselekede­tekkel nem igazolják; a tókozló fiú az Isten irgalmas­ságára ; a gazdag és a koldus az embereknek a más világon leendő külömböző állapotára. És különösen felhasznált Jézus minden kínálkozó alkalmat arra, hogy tanítványainak és első követőinek szeretettelteljes emlékezetét és hűségét erősen magá­hoz kapcsolja még arra az időre is, a midőn többé nem lesz közöttük. Csak az iránta való változatlan szeretet­­ben tudták az ő parancsolatait megtartani, hasonlóan a jó gyermekhez, a ki atyjához való gyengéd ragasz­kodásból szívesen teljesiti annak kívánságait; hiszen a jó atya óhajtása gyermekének boldogitására céloz. így kellett a forrásnak, a pásztornak, a juhnak, a szőlőtő­nek, a szegletkőnek, az élet mindennapi szükségleteinek: e kenyérnek, a bornak a szeretett tanítványokat az ő isteni Mesterükre emlékeztetni. Ezért maradt feledhe­tetlen a Jézus tanítása mindenek emlékezetében, mert „az ő beszéde hatalmassággal vala.„ (Németből.) Osváld Kálmán, püspöki titkár. Egy r. kath. püspök vakmerősége. Sírossm lyzr, a nagy igazmondó. A bécsi clericalis lapok e napokban bizonyos hi­valkodással terjesztették a következő hirt: A képviselőház utolsó előtti ülésében Wolf kép­viselő interpelláció alakjában egy német érzelmű lap konfiskált cikkét hozta a ház és ezzel a nyilvánosság tudomására. Ebben, a többi közt benfoglaltatik az is, hogy Stroszmayer 1870-ben a vatikáni zsinaton a pápa csalhatatlansága ellen szólt és eközben IX. Piust oly hevesen támadta volna meg, hogy a eardinálisok őt, haragra gerjedve a szószékről leráncigálták. Zickár plé­bános, ki egyúttal országgyűlési képviselő, Wolf inter­pellációját Stroszmayer püspökkel egész terjedelmében közölve, felkérte közlésére annak is, hogy ezen adatok egészben, vagy részben igazságon alapulnak-e ? Strosz­mayer püspök e megkeresésre — horvát nyelven — unalmas hosszúsággal meg is felelt. Es pedig, hogy Wolf állítása az első szótól az utolsó szóig valótlan, mert ő, t. i. Stroszmayer, sem a megnevezett zsinaton, sem másutt, sem máskor, sem a csalhatatlanság, sem IX. Pius pápa és sem a kath. egyház ellen szót nem emelt; ellenkezőleg ő a pápát mindig mint Krisztus jogos helytartóját elismerte, tisz­telte, szerette, és a kath. egyházat Isten legmagaszto­­tosabb művének és e föld legnagyobb áldásának te­kintette. IX. Pius pápát kitűnő tulajdonságaiban mint a kath. egyház fejét csodálta és ezen csodálkozás a mostani pápa bölcsessége iránt, melylyel kormányoz, csak fokozódott. Wolf confiskált állításainak, melyekkel engemet, mint kath. piispöpöt mélyen megszomoritott, csak az lehet a célja : a kath. egyház és az ő szolgáinak tekin­télyét aláásni és- őket a nép előtt diskreditálni. Befeje­zésül Stroszmayer még azon határozott óhaját fejezi ki, hogy eme nyilatkozata a nyilvánosságnak adassék át. Eme szomorú bátorság, melylyel Stroszmayer ko­rábbi meggyőződését és meggyőződésének nyilván való szavait megtagadja, ismételt jele azon ténynek, hogy 1870 óta a püspökök mily függő helyzetbe jutottak a pápai székkel szemben és mint kell minden önálló vé­leményt önmagukba visszafojtani. Talán nem is sejti Stroszmayer püspök, hogy a vatikáni zsinatnak és az ő szavainak egy tanúja még életben van : dr. Friedrich János müncheni tanár. Ez volt az, a ki Hohonlohe bíborost theologiai tanácsos­ként a zsinatra elkísérte és naplójában a vaticáni zsi­nat alatt Stroszmayerről ezeket jegyezte fel: „Strosz­mayer a pápai csalhatatlanság leghevesebb ellenei közé tartozott.“ E kérdésre : „Alapította Péter a római ke­resztény hitközséget és gondozta ezt ?“ Stroszmayer így felelt: „Pál apostol megemlíti az apostolokat, a prófé­tákat, evangélistákat, tanítókat és pásztorokat, midőn az egyház hivatalait felsorolja, elhiketjük, tisztelt testvé­reim, hogy a nagy pogány-apostol nem felejtkezhetett volna meg e hivatalok első hivataláról t. i. a pápa­ságról, ha létezett volna. E feledékenység oly képte­len valami lenne, mintha ezen zsinat történetirója ő szentsége a pápáról egy szóval sem emlékeznék meg.u (Többen felkiáltanak : „Hallgass, eretnek, hallgass“ és „et tu haeretice.“) Ezután pedig a pápaság mint állí­tólagos isteni intézmény ellen fordulva az egyház leg­nagyobb tudósára, Scaligerre hivatkozik. (Ismételt fel­kiáltások : „Fogjátok be a száját, szálljon le a szószék­ről.“) Tisztelt Testvéreim ! Kész vagyok hallgatni, de vájjon nem jobb-e egy gyűlésben, mint a miénk, min­deneket megpróbálni, miként az apostol mondja és a mi jó, azt megtartani ? De van egy dictator, a ki előtt mindenki hall­gatni és meghajolni kénytelen. Es ez a dictator a tör­ténelem.“ íme tehát ez Stroszmayer püspök férfiassága és igazságszeretete. Vagy talán képes arra is, hogy dr. Döllinger és dr. Reinkens tanárokhoz sajátkezüleg Írott leveleit, melyek a ronni múzeumban őriztetnek, elta­gadja ? Dr. Reinkens, a későbbi német birodalmi ókath. püspöknek Stroszmayer 1870 nov. 27-én ezt irta : „Az én meggyőződésem, melyet, miként Rómában kép­viseltem, éppen úgy Isten itélőszéke előtt is képviselni fogok: szilárd (!) és megdönthetetlen (!) hogy tudni illik, a vaticani zsinat nélkülözte azon szabadságot, mely szükséges lett volna arra, hogy igaz értelemben vett zsinat legyen és feljogosítsa oly határozatok ho­zatalára, melyek alkalmasok lennének az egész kath.

Next

/
Thumbnails
Contents