Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-24 / 25. szám
417 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 418 kölni im eddig kell nekünk, embernek napja, hetven év ha méred, s ha jól erős vagy, szenvedsz nyolcvan évet. Az előbbi ugy alakilag, mint tartalmilag kifogástalan, érthető, világos és a természetes észjárással teljesen egyező ; emez t. i. az új : először is az életet lakolásnak, tehát büntetésnek minősiti, az nem áll, hogy az Isten az embert csak szenvedésre teremtette, az ember nap>ja hetven év, ha méred; ez hibás, mert a nap ha méred, ha nem méred, soha sem lesz hetven év, a hetven évet napok teszik ki, — az utolsó sor az életet ismét szenvedésnek tekinti, mely szerint tehát nagy büntetés, ha valaki jól- erősen megtermett, igy nyolcvan évet kell szenvednie. Nohát az ily alakilag és értelmileg is hibás átdolgozásokkal, jobb ha felhagyunk. De én is fölhagyok ezúttal a további vizsgálattal, mert ennyi is elég annak igazolására, hogy a szóben levő XC-ik zsoltárt, de talán még a többit is meghagyjuk, a maguk valóságában vagy legalább rajtuk igen kevés igazítást tegyünk. A melyek pedig egészen a régi zsidó viszonyokra vonatkoznak, azokat hagyjuk ki egészen. A mai kort nem a vallásos eszmék uralják, a mennyiben pedig a felekezeti mozgalmak ma napság föl is merültek, ezek inkább a politicai irány megtévedései. A mai kor tehát nem alkalmas arra, hogy egyházi életünkben ily mélyre ható változtatásokat tegyünk, hiányozván az a mély vallásos ihletetség, mely ahhoz megkivántatnék. A nagy közönség nem érzi szükségét annak, hogy a hagyomány által megszentelt és igen sok családnál kegyelettel őrzött szent könyveinken túl adjunk, értem a Káróli-féle bibliát s a használatban levő énekes könyvünket. A nép nagyrészében megrendül a vallása iránti bizalom, ha azokat a könyveket, melyekért és melyek mellett apái küzdöttek, szenvedtek és lelki nyugalommal haltak meg, ma minden helyes ok nélkül újakkal és talán nem is jobbakkal cseréljük föl. Én tehát az átdolgozás mellett buzgólkodókhoz Vörösmarty ezen szavait intézem : A szent ügynek, ha erőtök nem felel meg, békét hagyjatok! B. F. e. m. g. Éjgyfjázi élet. Templomszentelés. A barsi ev. ref. egyházmegyének délnyugoti részén, hegyektől körülvéve, egy völgykatlanban fekszik Lóth községe. A község mintegy 1600 lélekből áll, túlnyomóan kath. valiásu, tót ajkú lakosokkal. Ezen, a magyarságtól elszigetelt, félre eső helyen alig 240 lelket számláló kis ev. ref. leánygyülekezetünk őseitől reámaradt kis imaháza helyett még 1882-ik évben épített egy csinos kis templomot. E templom azonban a múlt év október 1-én, mikor az egész község a tűz pusztító elemeinek lett martaléka, szintén leégett. Mint hajdan Izrael népe Jeruzsálem és a fényes Salamon temploma romjai felett, ugy keseregtek a lóthiak is házaik s templomuk elpusztulásán. Az öröm és hálaének, hogy a seregek ura megsegélte őket, templomot, szent hajlékot építhetvén, elnémult ajkaikon. A füstölgő romok látására kétség, bánat, reménytelenség fogta el kebleiket; ismét templom nélkül valának. Gyakran felsóhajtottak a koronás költő Dáviddal: vAz Ur pitvarába való menetelnek kívánsága miatt efogyatkozik az én lelkem De hála a bölcs Gondviselőnek ! Az ajkakon elnémult a jajszó, az öröm visszaadatott! A vallásos bűzgóság, Isten imádásának szeretete felépité ismét a hajlékot, a szent sátort, Istennek templomát, hogy abban „Krisztus beszéde lakozzék nagy bőséggel és minden bölcsességgel. “ Ezen újjáalakított templomnak felszentelése volt folyó hó 17-én. Örömkönyek ragyogtak ismét a szemekben, midőn felhangzott az ajkakon: Örül mi szivünk, mikor ezt halljuk, a templomba megyünk . . . Hát még midőn a templom előtt megállva, egyházmegyénknek ékes szavú esperese Juhász Pál szivet, elmét megragadó, lelket felemelő beszéd kíséretében átadá a templomot: valóban olvasható volt az arcokon az Isten iránti hála érzete, hogy az Ur az ő népét ismét megsegélte. De a vallásos öröm tetőpontját a templomban érte el, hova bevonulva a 74-ik dicséret és a CXXII-ik zsoltár eléneklése után, Patay Károly egyházmegyénk fáradhatlan buzgalmu, szelíd lelkű, mély tudású főjegyzője tartá templomszentelési beszédét. Mint midőn hosszas szárazság után az ég csatornái megnyílnak, az alá hulló eső a növényzetre, oly hatással volt a beszéd a lélekre, „behatott a velők oszlásáig, a csontok egybekötémg “ Igaz könyek ragyogtak a szemekben, áhítat ült az arcokon, oly megkapón festette egyfelől a szomorú csapást, másfelől Isten kegyelmét, ki midőn legnagyobb a szükség és veszedelem, akkor jő segedelmünkre. Méltó, hogy a beszéd megörökitessék. Hogy pedig azon éhező és szomjuhozó lelkek és szivek teljesen megelégitessenek, kiosztatott az Ur szentvacsorája is Bihary Kálmán pozbai és Csekey Dávid alsó-váradi lelkészek által Áll már a templom, magas hegytetőn, sudár tornyával égfelé mutatva. Álljon is örökké, mint hirdetője a lelki világosságnak s imádó szent helye Isten kegyelmének és jóságának. Azoknak a buzgó lelkeknek pedig, kik e kis gyülekezetét adományaikkal segítették, legyen Istentől áldás, béke és szeretet! Egy jelen volt. Pünkösdi ünnepek. A „Nógrádi Lapok“ és a „Honti Hiradóuból örömmel vesszük át a következő közleményeket: A pünkösdi ünnepek Balassa-Gyarmat on minden templomban megható módon ünnepeltettek — mégis kiválóbb jellegűnek tartjuk azt az istenitiszteletet, mely az itteni gyarapodó helvét hitvallású protestánsok által a polgári iskola nagytermében pünkösd első napján tartott
