Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-24 / 25. szám
419 NADUNTULI PROTESTÁNS LAP 420 meg. A hivek szép száma, mely ott megjelent, alapos reményt nyújt arra is, hogy a tervbe vett templomépités az Isten dicsőségére már nemsokára testet ölt. Az isteni tiszteleten id. tág Albert szügyi birtokos is részt vett: ott volt Zeke Kálmán is, a fiókegyház gondnoka, a presbyterium tagjai és a hivek nagy serege. Az egyházi beszédet Bnranyay Károly diósjenői segédlelkész tartotta s Lukács evangélista apostoli cselekedetekről Írott könyve II. részének 39. 38. 41. 42. 46 és 47-ik versei alapján valóban szép és talpraesett beszélőt tartott, meleg szavakkal buzdítván a híveket a jeruzsálemi első kér. gyülekezet példájának követésére —, hitre, vallásos buzgóságra, áldozatkészségre, egyetértés és összetartásra, mert — mint igen helyesen mondá — csakis ezen erények birtokában remélhetik, hogy csekély számuk dacíra összerakott filléreikből emelendő templomukban dicsőíthetik az Istent. Az egyházi beszédet confirmatio, ezt pedig Urvacsoraosztás követte. A Salgó- Turjánban és környékén lakó evang. reform, hivek pünkösd másod napján az itteni ev. lelkész ur nt. Rutkay Sándor által fölajánlott ág. ev. templomban úrvacsora-osztással egybekapcsolt istenitiszteletet tartottak. Az istenitiszteletet Baranyay Károly diósjenői segédlelkész végezte nagyszámú és jobbadán intelligens közönség előtt. A modern berendezésű, szép és impozáns templom alig bírta befogadni a valláskülönbség nélkül egybesereglett érdeklődőket, kikhez is az ifjú lelkész o'y szép és elragadó beszédet intézett, hogy nem maradt szív megindulás-, szem könnyek nélkül. Egyszóval úgy a prédikáció, mint az Urvacsoraosztási beszéd annyira alkalomszerű, hit és vallásos buzgóságtól áthatott volt, hogy az a 80 református, ki az Úrvacsorával élt, igazi lelki örömének adott kifejezést s kérve-kérte az istenitisztelet után köztük megjelent lelkészt, miszerint ennekutána gyakrabban jelenjenek meg náluk lelki éhségük és szomjúságuk megoltására. (Ezen ref. istenitisztelet a legelső volt Salgó Turjánban.) X'syyEs ^nzleményE^.- Az előfizetési pénzek szives beküldését kérjük. — Személyi liir. Főtiszt. Antal Gábor püspök s Czike Lajos főiskolai gondnok urak mult héten a főgymnasiumi vizsgálatokon elnököltek s meghallgatták a papnövendékek párb^/édes vizsgálatait. — Tanári vizsga. Deák Géza, főiskolánk főgyranásiumának derék rajztanára a múlt hét folyamán Budapesten az ábrázoló mértanból letette a tanári vizsgálatot. Gratulálunk ! — Adományok László József szobrára: Tisza Kálmán 100 kor.; Darányi Ignác dr. 100 kor ; Antal Gábor 20 kor.; Galamb József 10 kor.; Kenessey Miklós 10 kor. Összesen 240 korona — Egyházmegyei gyűlések. A tatai ev. ref. egyházmegye lelkészi értekezlete e hó 26-án lesz Ácson ; 27-én számvevő szék; az egyházmegyei gyűlést pedig 28- ikán tartják Tatán. A veszprémi ev. ref. egyházmegye közgyűlése jul. 2-án lesz Veszprémben. A komáromi ev. ref. egyházmegye lelkészi értekezlete július ll-én, közgyűlése 12-én lesz Komáromban. — A nagylóthi tüzkárosultak részére az egyházkerület gyülekezetei részéről eddig 780 korona érkezett he a püspöki hivatalhoz, mely összeget a pozbai ev. ref. lelkészi hivatal útján meg is kapták a károsultak. A gyűjtői vek legnagyobb része még nem jött vissza. — Veterán tanácsbiránkat, nagys. Csépán Antal somogy-jákói földbirtokos urat igen szépen ünnepelték e hó 1-én Szőllősgyörökön. Maár Gyula Somogyivármegye jelenlegi alispánja a következő gyönyörű felköszöntőben méltatta érdemeit: „Maga ez a név egy megtestesült fogalom, a törvényhatósági önkormányzat határtalan szeretető. Önzetlen, nemes szivét egy nagy érzés, a vármegyéhez való rendithetlen ragaszkodás uralja. Kristály-jelleme és kötelességtudása, dús tapasztalatai és higgadt megfontolása, széles emberismerete és végtelen tapintata szakadatlan lánczolatban jellemzik hosszú közszolgálatát. Es ezen hosszú idő alatt (1833 — 1890; mint alispán 24 évig szolgált) mindig igazságos és humánus volt, bölcs és szerény maradt; szenvedélyt vagy előítéletet nem ismert, hanem mindenkinek jóakarója, a népnek pártfogója, a tisztikarnak pedig barátja, tanítója, atyja volt. Szóval vezérelvét képezte, hogy ha szép és nagy szerencse egy ily tekintélyes vármegye tiszteletét, szeretetét, bizalmát megnyerni, annál magasztosabb feladat azt meg is tartani. És ezt el is érte. Mere mig a közélet legtöbb halandójának sorsa, hogy előbb-utóbb lejárja magát, ez ő nála kizárva volt s nagy pályafutásában népszerűsége az évek folyásával egyaránt gyarapodott. Ennek tanúságául visszaléptekor a vármegye az elismerés cserkoszoruját fonta érdemdús fejére és tanácskozásai szentélyének életnagyságu arczképével állandó lakójává tette . . . Reá, vármegyénk hazafiul erényekben és polgári érdemekben megőszült vezéralakjára emelem poharamat azon forró kívánattal, hogy Csépán Antal ur ő nagyságát az Ur Isten még soká éltesse!“ Mi is szívből visszhangozzuk a köszöntő utolsó szavait! Éljen! — Közgyűlés. A pápai ev. ref. egyházmegye f. évi közgyűlését Bnkony-Magyar-Szentkirályon tartotta, jun. 19-én. Jövő számunkban részletes tudósítást közlünk majd. — Húsz éves találkozót tartottak Pápán ma egy hete azok a tanulótársak, a kik 1880. ban tettek érettségit. Az igen szépen sikerült találkozóról — tárgyhalmaz miatt — csak jövő számukban számolhatunk be.- Kiigazításul. A tatai ev. ref. egyházmegyébe kebelezett napysaápi ev. ref. egyház orgonista és kántoriamtól állomásra mult számuukban közölt pályázati hirdetés kiigazításául adjuk a következőket: „Évi fizetés 502 frt 30 kr.j vagyis 1124 kor. 60 fi'lér, az állás 11-od osztályú, melyre pályázhat minden oly tanító, a ki jeles képesítéssel bir, vayy ha jó képesítése van, két évi s ha elég képesítése van, négg évi gyakorlatot igazol.“ — A főiskolai igazg. tanacs julius 4-én Darányi Ignác dr. és Czike Lajos főisk. gondnokok elnöklete alatt