Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-20 / 20. szám

329 Kiţylpizi étet. Püspöki látogatás Istvándiban. Főtisztelendő és mélt. püspök ur meglátogatta az istvándii egyházat a b.-somogyi egyházmegyében 1900 május 12-én, a mikor d. e. 10 órakor presbyteri gyű­lést, s másnap vasárnapon, 13-án az istenitisztelet után közgyűlést tartott. E látogatásra okot adott és szükségessé tette az, hogy Istvándiban több egyháztag — az előző években lefolyt fegyelmi ügyek miatt, a lelkészszel viszálykod­­ván, — más egyház kebelébe akar áttérni. Főtiszt püspök ur a presbyteri gyűlésen, melyre a kitérni szándékozók vezetői is meghivattak, körül­belül ezeket mondotta : Nagyt. lelkész ur, igen tisztelt egyházi elöljárók és egyháztagok! Nekem, mint egyházkerületünk kormányzó­jának, érdeklődni kell minden egyes egyház ügyei iránt, követeli ezt lelki ismeretem s e nélkül hivatalomban nem tudnék egy percig sem megmaradni. Fpen azért nekem folytonosan éber szemekkel kell őrködni s meg kell látnom, ahol baj, viszály forog fenn. Fájdalommal látom a nagyon szomorú helyzetet itt Istvándiban is. Előbb a helyettes lelkész urnák, utóbb a megvá­lasztott rendes lelkész urnák hivatalból meghagytam, miszerint az istvándii egyház helyzetéről pontos és ki­merítő értesítést küldjenek. Azon jó reményben tettem ezt, hogy az egyház bajait — melyeket csak házi ba­joknak tekintettem, — el tudják magok is intézni. De az értesítésekből — melyek folyton szomo­rúbbak voltak, arról győződtem meg, hogy a felmerült bajokat s az ezekből származott viszálykodást nem csak hogy maguk nem tudják elintézni és lecsillapítani, ha­nem immár alig lehet jóvátenni, orvosolni a betegséget. Ez indított arra, hogy személyesen jöjjek le és álljak szembe azokkal, kik ezen ügyet, — mely püspök­ségemnek legelső kellemetlen ügye volt — megindítót“ ták s szivemnek s lelkemnek nyomasztó terkévé tették. Előbb is volt itt baj, — melyről boldogult elődöm is tudott; nekem érintetlenül és elintézetlenül hagynom nem szabad. Egy felől számot akarok adni arról, hogy én mit tettem, más felől számot kell vennem arról, hogy mit tettek itt. S itt a presbyterium és az egyházmegye el­nöksége előtt mérlegelni akarom, ki tett többet, jobbat, félre téve mindent, csak egyedül ez egyház javát tartva szemelőtt. Egyúttal figyelmeztetek mindenkit arra, hogy a merev törvény helyett tekintsenek inkább a szeretet törvényére is, mert egy szemei* szeretet töb­bet ér egy mázsa törvény paragraphusnál s ha valamit nem helyesen tettek, ha valakit megsértettek, — nincs abban megaláztatás, — kérjenek attól az egyház érde­­érdekéért bocsánatot, s ha van megbántott, megsértett fél, az siessen megbocsátani. Eljöttem tehát, hogy szembe nézzek azokkal, kik ezen ügyet megindították s hogy meglássam, vajon min­den oldalról fel tudnak-e emelkedni oda, miszerint, ha kell, áldozatok árán is, az egyháznak ügyét megmentsék. 330 De más dologért is jöttem. E gyülekezetből hat egyháztag a nm. vallás és közoktatásügyi ministérium­­hoz f. évi ápril 8-án egy beadványt terjesztett fel, a mely hozzám leküldetett jelentéstétel végett. En a je­lentést megtehettem volna írásban is azon okmányok­ból, a melyek kezeim közt voltak és vannak, mert az egész ügyet, sőt még a legutóbbi választást is minden mozzanatában jól ismerem ; de még snem akartam a nélkül tenni, hogy személyesen ne beszéljek azokkal, a kik ezen beadványt felterjesztették. Egy részt azért, mert azon beadvány a valóságnak nem teljesen felel meg, másrészt azért, hogy ha netalán félreértés forogna fenn, azt megmagyarázzam, nehogy kétségbe vonható legyen annak szavahihetősége és becsülete, a ki oly magas helyre fordul panaszával. De a súlyt a panaszlókkal való érintkezésben nem arra fektetem, kinek van igaza, mert ez csak újabb, végnélküli civakodásra vezetne, hanem arra, vajon van-e bennök szeretet és hajlandók-e áldozatot hozni, hogy az egyház e bajból megszabaduljon. Tapasztalásból beszélek, nagyon sok éles viszályos pert figyeltem meg, de olyant keveset láttam, hogy mig az egyiknek teljes igazsága volt, a másiknak pe­dig nem volt egy csepp igazsága sem. A kik egymás­sal perben vannak, mindig csak a maguk igazságát né­zik, a másikét nem , azért mondja rendesen a vesztett pereskedő, hogy igazságtalan Ítéletet hozott a bíróság. Meggyőződésem az, hogy ezen egyháznak szem­ben álló két pártja nem akar hűtlen lenni egyházához. Úgy látom, hogy az a fél, mely menni akar, inkább csak leplez, s azért teszi ezt a végső lépést, hogy bosz­­szut álljon. Nem azért akarják többen elhagyni egyhá­zukat, a melyhez ragaszkodnak, hogy ezen vallásvál­toztatás meggyőződésük volna, hanem csak azért, hogy kellemetlenséget okozzanak. S ha ezek közül bárki is bele tekint szivének mélyébe s megnyugodni akar, csak azon hitben nyugodhatik meg, melyet gyermekkorá­ban keblébe csepegtettek ; s ha életirányt akar válasz­tani, legyen előtte bármily sok ösvény, csak azon tud haladni, melyet a kálvinista egyház kijelölt s ha ajkai énekre nyílnak, csak egyedül a mi szép, szivet lelket megnyugtató és megvigasztaló énekeinket tudják zen­geni . . . Jó reménységben vagyok még most is, hogy nem lesz szakadás, mert a Krisztus testét nem lehet részekre osztani, szétszaggatni, hanem kölcsönös jóakarattal, egymás megértésével, a jelenlevők támogatásával véget lehet vetni a viszálynak, hogy még ennél nagyobb baj ne származzék. A ki előbb azt állította, most Í3 mutassa meg minden szavával, hogy egyházának javát akarja, a mint javát akarta akkor, mikor ezen ügyeket megindította ; lebegjen mindenki előtt az egyház iránti szeretet s cselekedettel is mutassa meg mindenki, miszerint az egyház boldogságát, felvirágzását akarja munkálni, elő­­mozditani. A mi a kérvényt illeti, a mely most teljes egészé-20* DUNNTFLI PROTESTÁNS LAP

Next

/
Thumbnails
Contents