Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-14 / 2. szám
23 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 24 minisztert, bogy tegye e kérdést tanulmánya tárgyává és a mennyiben a közölt adatok a helyzetnek megfelelnének, a jövő költségvetés keretében ejtse módját annak, bogy a katonai lelkészi ügy a protestánsokra nézve is méltányos megoldást nyerjen. lludnyánszky József báró a lelkészek fizetése kérdésének felvetését most nem tartja alkalomszerűnek. Szerinte az a hiba, bogy az előléptetés nem anciennitás szerint történik. Krieghammer Ödön báró hadügyminiszter kijelenti, hogy a kérdést megfontolás tárgyává teszi, illetőleg O Felsége elé fogja terjeszteni. Műn ni eh Aurél előadó helyteleníti, hogy a római katholikus tábori püspök intézkedik a nemkatholikus lelkészről is. Krieghammer Ödön báró kijelenti, hogy nincs kifogása az ellen, hogy külön referensi állás szervezhessék a nemkatholikusok részére; azonben polgári lelkészek közreműködésére mindig lesz szükség. Szabó István Münnich Aurél felfogását pártolja és helyesli a hadügyminiszter által kifejtetteket, hogy minden felekezetibe nézve külön referens döntsön. Szilágyi Dezső elnök összegezve a felhozottakat, kiemeli, hogy helyesebb, ha világi referens tesz javaslatokat a lelkészekre nézve, mintha idegen vallása egyházi. Horánszky Nándor azt hiszi, hogy az irányadó szempontok ki lévén fejtve a legcélszerűbb az, ha a közös hadügyminiszter a kérdést tanulmányozza és ez ügyről jövőre előterjesztést tesz. Szilágyi Dezső megemlíti, hogy a protestáns lelkészek szaporítása már az arányosság szempontjából is szükséges. Szabó István ehhez hozzájárul és erre a címet a hadügyi bizottság elfogadja. Márcza. Rev. John Watson, m. a. D. D. — Ismerteti Balogh Elemér. — Az angolországi presbyterianus papok közt manapság nincs híresebb ember, mint Dr Watson János, a liverpooli pap, a ki a boldog emlékezetű Drammond Henriknek volt tanulótársa. Híressé azonban eleinte nem egyházi működése, hanem szépirodalmi munkássága tette. Ö az angol közönség Baksayja. 0 az, a ki ebben a secessiós világban megmaradt az irodalomtörténet tanulságainak abcéjénél s minden igaz költészet ősforrásához, a népélethez, a népköltészethez fordult ihletésért, anyagért, alakért. Sikere óriási lett. „The days of auld langsyne“ cimü müve több millió példányban kelt el. A liverpooli református pap népszerű az egész angolul beszélő világban, de Watson megérdemli, hogy necsak mint a szépirodalom embere, de mint egyházi férfiú is egyházunk díszei közé számittassék. Az amerikai reformátusság már megadta néki azt a legnagyob tisztességet, a mit európainak adhat. Meghívták a Yale Collegébe, hogy tartson néhány előadást az egyházi szónoklatról. Megjegyzem, hogy ezeket a felolvasásokat mindig az szokta tartani, a ki kitűnő egyházi szónok hírében áll. — Hogy a magyar reformátusság is tudomást vegyen róla, egy beszédjét fordításban közlöm. Ha a bemutatott beszéd lelkésztársaim tetszését megnyeri, többel is szolgálhatok. A házigazda. Luk, XXII. 10. 11. Imé, minekutánna bemenéndetek a városba, elő találtak egy embert, a ki egy korsó vizet viszen ; kövessétek azt abba a házba, a melybe bemenend. Es mondjátok ezt annak a háznak gazdájának. Ha valami nagy férfiúnak életrajza megjelenik, sok uj adatot talál benne az ember. Rendesen nagy érdeklődéssel olvassuk azt a fejezetet, a mely az elhunyt férfi, bizahr-cs barátairól szól. Az előtt azt hittük, tudjuk, ki állott vele bizalmas viszonyban, ki befolyásolta, mert hiszen ismertük azok neveit, a kik ő vele a nyilvános életben összeköttetésben voltak. Pedig ez csalódás. Mindez nem jelentett többet, mint a fővezérnek a törzskarral való ismeretségét, mint a hivatalfőnök és a tisztviselők között levő viszonyt. A megjelent életrajz többet tud nálunk. Az a bizonyos nagy férfin, hacsak tehette, igy szól a könyv, elvonult a nyilvánosság elől valami csendes falusi hajlékba, ahova rózsaillat szállt be a nyitott ablakon át és jóleső egyszerűség honolt mindenütt. A nagy férfiú iratai között lehet ugyan ismeretlen barátjára vonatkozó célzásokat találni, de senkise fogja megtudni, mi ment végbe közöttük, a mikor napnyugtakor a csendes kis kertben együtt üldögéltek. Egymáshoz intézett leveleiket senki se fogja olvasni; mert azokat megsemmisítették. Es ha alkalmunk nyílt volna is a nagy férfiú barátjával beszélni, ő sohasem dicsekedett volna előkelő barátságával. Csak annak a barátságnak van igazi varázsa, melybe a külvilág nem keveredik, s a mely épen ezáltal megy később meglepetés számba. Jézusnak is megvolt a maga nyilvános baráti köre, a tizenkettő, a kit kiválasztott és elhívott, mint az államférfin, a ki kabinetjét megalakítja, avagy mint a király vezéreit kinevezi. Velük járt Galileában, velük ment fel Jeruzsálembe. Előttük tárta fel Isten országa titkait, őket utasította, miként sáfárkodjanak benne. Őket szánta a keresztyénhit első példányképeiül és a keresztyén munkásság előharcosaiul. Némely tanítvány igen közel vala szivéhez ; az egyik meg épen kebelbarátja volt. Valamennyit barátjának nevezte. A tizenkettő örökre hozzákapcsolódik. Ok alkotják az apostoli kollégiumot, ők a kér szt első misszionáriusai. Az evangeliomok olvasása közben mégis fel-feltünnek más személyek is, mint valamely képtárban az árnyékba helyezett képek között egyik másik; mint valamely életrajzban előforduló cimezetlen levelek, mint valamely naplóban ki nem irt nevek kezdő betűi. Némelyik embert csak futólag említik az evangeliomok. így Nikodemust is, a ki Jézust éjnek idején kereste fel és nem
