Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-04-15 / 15. szám
DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP 250 24 9 Csendben, zajtalanul, feltűnést nem keresve végeztük ünneplésünket, de annak emléke élni fog sziveinkben s mindig éd s örömmel fogunk erre a napra visszaemlékezni ! Most pedig bocsánatot kérek, ha közleni bátorkodom a nagyobb adományozók névsorát. A már emlitett Ensel Résü László gondnok és neje Czanik Terézia 200 frtnyi alapítványán túl adakoztak: ev. ref. ifjúsági egylet 40 frtot, presb. Fülöp Vince 20 frtot, presb. Biró László 10 frtot, özv. Baranyai Zsóíia és fia Lajos 10 frtot, Császár Sándor presb. 8 frt, özv. Biró Bálintné és leánya Etelka 8 frt, Császár László presb. 0 frtot, özv. Fekete Antalné G frtot, Tótli Jóelné, presb. Fülöp Lajos, Császár Lajos, Özv. Lépő Jánosné és leányai, E. Réső Zsigmond, Narancsik Ferenc, Czanik Antal gondnok, Czanik Hona és Sárika, Császár Pál, Borza Mór és neje 5—5 irtokat s ezentúl 5, 2, 1 frtos adományok jönnek. A jó Isten vegye kedvesen a szives áldozatot, a kegyes alapítók illetve adakozók, lelkűk édes nyugalmában, melyet a jótékonyságot gyakorló szív érez — találjanak édes örömöt s az áldásoknak atyja és Istene, jóvoltának tárházából adja meg és jutalmazza meg azokat, kik jókedvvel adakoztak ! KünyvismEiítEtés. I. Adalékok a dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez. Közli Földvári/ László váchartyáni lelkész. Budapest, 1899. A következő (XII.) fejezetben Paksi György püspök életrajzát tárgyalja szerzőnk (152—158 1.); közli ebben a dunántúli kerület 1651. márc. 12-diki zsinatáról kelt azon megkereső levelét, melyben panaszolják, hogy „némely ekklézsiák nem becsülvén meg jámbor tanítóiknak kegyes és istenes közöttük való serény fáradtságukat, minden illendő okok nélkül megvetették. Többek közül nevezetes a hulaton-kajári ekklézsia, ki hűséges lelki tanítójának Perlaki Márkus atyánkfiának, proseniornak 21 esztendeig köztük való serény szolgálatát meg nem becsülte ... ok nélkül elbocsátotta s elszakadással fenyeget.“ Kérik tehát, hogy az ilyen háladatlan embereknek a szenttárs3ság előtt hitelek ne legyen. Ugyanezen levélben emlékeznek Briccius Dániel kiskomáromi seniorról. Mivel az adatok elégtelensége miatt teljesen nem domboríthatta ki Paksi életrajzát: kárpótolni óhajtotta az olvasót a XIII. fejezettel, melyben Pathai Sámuel püspök életrajzát közli, kit egyszersmind úgy is méltat, mint a dunamelléki egyházkerület legelső történet Íróját s magyar fordításban közli Lampe-Ember „Hist. eccl. reformatae in Hung. 661—676. lapjain olvasható — Patbai-Halasi-féle levelet. Helyes dolog, de mikor szerzőnk is emlékezik a dunamelléki kerület előbbi történetíróiról s épen a fordításhoz csatolt becses jegyzeteiben maga is hivatkozik az elsőre: Eszéki Imrére, kinek Flacius Mátyáshoz 1549-ben Írott levelét a Prot. Szemle 1898 évf. közöltem, — a másodikra, a kiről azt Írja, hogy „a tolnai iskola akkori állapotáról“ sok érdekes dolgot beszél el (165 1. 3 jegyz). és a harmadikra, kitől Szegedi Kis István életrajzát birjuk — következetlenségbe jön önmagával. Itt Eszéki Imrének Írja az egykori tolnai tanitót (164 1.) míg előbb (36 1.) Szigeti Imrének irta A 177. lapon közölt levél Magyari Ágh Jakab felsődunamelléki (samarjai vagy komárominak is nevezett) püspök nevét hozta felszínre a feledékenység homályából. Élte végén hivatal nélkül maradt Pathai Sámuel szomorú sorsát szépen rajzolja szerzőnk. Majd közli az 1652. évi zsinatra megjelent atyák 'és egyházaik névsorát s a 186 209 lapon érdekes jegyzeteket közöl az elpusztult vagy fatnmokat ért egyházak s lelkészekről, de a 192 lapon 5* alatt tévesen állitja Mezőkomáromról, hogy Kanizsai Pálfi János haláláig prédikátora volt, mert sohasem szolgált abban, hanem a zalavármegyei Kis- Komáromban. Csak nem tudja Szerzőnk szentharagját leküzdeni a dunamelléki kerület azon püspökeinek életrajzában, a kik nem örökítették meg emlékezetüket a Simándi által kezdett jegyzőkönyv lapjain. így van Ungvári Gergelylyel is (291 — 297 l.) „a ki egyáltalán nem igyekezett emlékét megörökíteni, utánna tisztán maradtak a jkönyv lapjai.“ (204. 1.). Igazsága van, hogy az ungvári korában (1661—-1691 volt püspök) igen sok lett volna a feljegyezni való, dehát erre vonatkozólag is állanak az irás szavai, ha mindenki emlékezetben hagyta volna a kora eseményeiről való tapasztalásait, akkor .azokat a sok könyvek sem foghatnák be. A Szemere János papi diplomájára az a megjegyzésem, hogy mivel az 1676-ban kelt, nem lehet róla azt mondani „szórólszóra egyez vele a Gál István veszprémi püspök által 1663-ban kiadott diploma“ mert ez 13 esztendővel régebbi lévén : az Ungvári uram által kiállított diploma egyez a Gál Istvánéval. A XVI. fejezetben egyházmegyék szerint csoportosítva közli az 1674. pozsonyi rendkívüli törvényszékre a dunamelléki kerületből megidézett lelkészek névsorát, Rácz Károly művéből. A lélekrázó drámából, a száraz névhalmazzal akar rámutatni szerző a gyászos emlékű gályarabságra; s ebből is láthatjuk, hogy ő a dunamelléki kerület nagy épületéhez a szegletköveket óhajtotta összehordani. Ilyen tárgyuak még a XVII. Prot és kath. falvak a váci püspöki megye területén 1675- ben, — a XVIII, az Ember Pál által feljegyzett dunamelléki egyházak, — a XIX. melyben a váci püspök megye területén 1700-han elfoglalandókul kijelölt prot. templomok jegyzékét közli. Mindegyik fejezethez becses és értékes jegyzeteket csatolt, leginkább az elpusztult egyházak szomorúan érdekes múltját rajzolván azokban, melyek közül a Jászberény, Gyöngyös és Szolnokról közlöttek egész kis monográfiákká nőtték ki magukat. Jólirt életrajz az I. Pathai János püspöké (278— 286 1.) kinek 130 unoka állta körül koporsóját; az egy évig püspökösködött Kecskeméti Pálról kevés mondani való van, s a Szecsei István rádi lelkész viszontagságait felsoroló leírással végére jutattunk az I. Résznek. ThÚRY EtELE.
