Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-01 / 1. szám
11 A DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 12 a sok jó tulajdonságot, s vajha rövid idő alatt nyújtana Rácz Kálmán ilyen lelki élvezetet, a mit az anvaszentegyház, olyan érdemes fiaitól mint, szerző : méltán meg is várhat. T—E. jKeJroIcg. Molnár Sámuel. 1824—1898 Még sem lehet, hogy megemlékezés nélkül maradjon e lapok hasábjain is az, a kit szélesebb körben is ismertek, a ki úgy is mint lelkipásztor, mint az Isten igéjének lelkes hirdetője, egyházmegyéje előtt; úgy is mint egyházi iró, nagyobb közönség előtt is tiszteltté és ismertté tette a nevét. Egyéb jutalom, egyéb elismerés úgy sem éri az ilyen hű munkás emlékezetét, mint az az áldó sóhaj, az az őszinte szivbŐl fakadt fohász, melyet elmúlása felett önkénytelenül is hallat az érző lélek, a résztvevő kebel, hogy nyugadjanak békén a hű munkás, az igaz pásztor hamvai ! Érző szivvel, jó lélekkel sóhajtják el ezt mindazok, valakik csak ismerték az elköltözöttet, valakik csak vele az életben érintkeztek. De még a kik személyesen nem ismerték is, azokra nézve is életfolyása oly tanulságos, oly vonzó, hogy nem csupán személyes érzelmeim sugallatának teszek eleget, a midőn nehány sorban emlékét, életeseményeit megörökíteni iparkodom, hanem kedves, fájón kedves dolgot vélek cselekedni e lapok olvasói előtt. Született a megboldogult Garam-Szent-Györgyön 1824-ben, egyszerű fóldmives szülőktől, a kik nem dicsekedhettek gazdagsággal, szegények valának, de mégis gazdagok, adván nekik az ég a többi öt, máig is élő gyermekek között az elköltözöttben tehetséges, eszes fiút, ki már az egyszerű falusi iskolában is kivált tanuló társai közül. Tanítója, ki az akkori idők ma is emlegetett legjelesebb tanítója vala : Kis István, felismerte a gyermek képességeit, s magán utón végeztette vele a középiskola 2 első osztályát; szép példát mutatván ezzel arra, hogy mily sok jót, hasznosat tehet egy hivatásának igazán élő tanitó nem csak az iskolában, de annak falain kivül is. Harmadik osztályba Losoncra ment, majd onnan Pápára, mindenütt önszorgalmával tartván fenn magát. Elvégezvén a theologiát, egy évig Pápán segédtanár gyanánt működött, de nagyobb hivatást érezvén magában a lelkészi pályához, Uj-Barson segédlelkészkedett, honnan Varsányba, majd Gr.LÖkre s ezelőtt 28 évvel Vámos-Ladányba egyházmegyénk ez egyik legjobb egyházába választaték rendes lelkészül. Hivataloskodása nyomai mindenütt ott maradtak az általa vezetett gyülekezetek életében. Takarékmagtárt létesített az egyik helyen, másikon iskolát, kettős tantermeket építtetett, alapítványokat tett az óvári leány és v.-ladányi anya-egyházak javára, melyek mint „Molnár alap“ sok időn át fenntartják nevét, emlékezetét. Egyházmegyéje bizalma is több ízben felkereste a tevékeny, a munkás férfiút, tanácsbirájává, főjegyzőjévé választván. Sok éveken át kerületi képviselője volt egyházmegyénknek. S mindezen minőségében hajszálig menő pontosság, szigorú kötelességtudás jellemezte őt. Utóbbi időkben visszavonult a közügyek vezetésétől, bár többször megválasztatott, semmi tisztséget sem fogadott el, egyedül a lelkészértekezlet tiszteletbeli elnöki címét, mintha csak tudta, érezte volna, hogy ez a megtiszteltetés a legszebb, a legönkéuytelenebbiil megnyilatkozó tisztelet és elismerés kifejezője, tolmácsolója volt! Egyházi beszédeit csaknem mindig maga készítette. Kötetekre mennének írott dolgozatai, melyeket mind elmondott, szép kaligrafikus Írásával sajátkezüleg letisztázott, s melyek közül nem egy látott napvilágot a „Protestáns lelkészi Tár“ és a „Protestáns Pap“ hasábjain. Erkölcsi, társadalmi vonatkozású cikkeiről, ismertetéseiről, elbeszéléseiről pedig a „Bars,“ a „Prot. Árvaházi Képes Naptár,“ a „Keresztyén Magvető“ tehetnek tanúbizonyságot. Gyermekei, családja nem voltak; gondos hitvesét, Kulifay Viktóriát öt évvel ezelőtt temette el, s azóta magánosán csak a munkának, csak a katedrának élt: soha őt unatkozni, tétlenkedni senki nem látta. Temetése okt. 31-én ment végbe. Mintha talán a halál is kímélni akarta volna őt, rövid, nehány órai szenvedés vetett véget életének, még előtte való nap is temetett, hogy másnap már ő is halott legyen, oda térjen, hová kicsinyek és nagyok, hű munkások és rest szolgák egyaránt vitetnek. A templomot zsúfolásig megtölté a közönség, kiknek sorában jól esett látnunk egyházmegyénk gondnokát, a lelkészi és tanítói kart csaknem kivétel nélkül, s igen sok világi egyént; a búsan lengő gyászlobogók, a gyülekezetek meghatottsága hirdették mindennél meggyőzőbben a veszteséget, a gyászt. Templomban alólirott, a sírnál Sándor Benő füzes-gyarmati lekész teljesítették a kartársi kegyelet utolsó adóját! Mi fiatalok, a gyenge nemzedék, hogy tanuljunk kitartást, szorgalmat, tevékenységet még halottaiban is Tőle, kinek porai felett lengjen a béke L Áldott kegyelet virrasszon hamvai felett! Patay Károly* ÁúgyEs IczlEménjEÉ — Mélyen tisztelt munkatársainknak és olvasóinknak boldog ujesztendőt kívánunk. A szerkesztőség. — Igen kérjük lapunk mélyen tisztelt barátait, hogy előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek.. A kik pedig még a múlt évi előfizetési dijat mind ez ideig se küldték be, legyenek szívesek e kötelességüket minél elébb teljesíteni.
