Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

13 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 14-Darányi Ignác, főiskolánk és az egyházkerületi leánynövelde áldozatkész világi gondnoka, a leánynövel­­dének egy diszes és értékes fisharmoniumot ajándéko­zott, melyért e helyen is hálás köszönetét fejezi ki az intézet igazgatósága. — Theologiai akadémiáink népessége A je­len 1898—99. iskolai évre ref. theol. akadémiánkra a következőleg iratkoztak be a lelkészi pályára jelent­kező ifjak : I é. II. é. III. é. IV-ed évre. Budapesten 11 9 7 5 Összesen 32 Debrecenben 22 10 15 9 „ 56 Kolozsváron 11 10 4 6 „31 Pápán 5 5 5 5 „20 Sárospatakon 13 12 11 14 50 50 Össesen 62 46 42 39 „ 189 E kimutatás szerint, a múlt évi II. félévi létszámhoz (175) viszonyítva, theologusaink száma : 14-gyel emel­kedett. A debreceni akadémián van a legnagyobb sza­porodás a múlt évihez viszonyítva, t. i. 10, mig Sáros­patakon a létszám csak egygyel több a múlt évinél, de megjegyzendő, hogy a beiratkozottak száma nem 50, hanem 52 volt, 1 azonban jogász lett, 1 pedig a ka­tonasághoz volt kénytelen bevonulni, mint olyan, a ki csak azért volt szabadságon, hogy érettségi vizsgát te­­, hessen. Budapest szaporodott 3-mal. Pápa 1-gyel, a kolozsvári fakultás pedig kevesebb 1-gyel. Az első éve­sek létszámában 12 a növekedés a múlt évi Il-ik fél­évihez viszonyítva, de a negyedik évben már fogyás van, még pedig 6, a tavalyi 45-höz képest. Debrecenben a jelen évi első évfolyami létszám a múlt évihez képest 14 fővel való szaporodást mutat fel, a minővel egyik más akadémiánk sem dicsekedhetik. . . Hogy a most meglevő 189 theologus számában mutatkozó szaporodás a lelkészi pályára való jelentkezésnek a kedvezőbb for­dulatát jelzi-e már ? — bajos dolog még ez idő szerint megállapítani. — Keresztyén czimü, vallásos havi folyóirat, szer­keszti Szálai József Nagy-Becskereken, tiszta evangeliomi keresztyén tartalommal a jövő évben is meg fog jelenni; ára egész évre 50 kr., mely a szerkesztőhöz küldendő. — Az llj biblia. A most megjelent Magyar Biblia (Ó-szövetség) átdolgozott kiadása 8°, bőrben (ára 1 frt 20 krajcár. Kapható Dr. Moody András skót lelkész ur­nái, a skot Biblia Társulat képviselőjénél. (Budapest, Rudolf-rakpart 8 sz.) — A pápa diplomáciai udvariatlanságáról beszélnek mostanában Németország protestáns köreiben, abból az alkalomból, hogy II. Vilmos császár a jeru­­zsálemi róm. katholikusoknak ajándékozta az u. n. Má­ria halálozási helyét. A császár mint mindig, úgy ez ajándékozási ténye alkalmából irt levelében is a pápát „ő szentségé“-nek, „szent atyá“-nak címezte, alkalmaz­kodván, mint udvarias ember, a közönséges gyakorlati szokáshoz. Ezzel szemben a pápa most is, mint egyéb­kor is, magára a plurális maiestaticus-t alkalmazta a köszönő levélben, a császárt pedig egyszerűen „te“-nek szólította, a mint erről a levél világosan tanúskodik, a mely igy hangzik; „Örömmel vettük leveledet, a mely­ben arról tudósítasz, hogy nekünk ajándékozod az is­ten anyjának halálozási helyét, a melyet te most kap­tál ajándékul s a német katholikusoknak engedsz át. Császárságod a legmegfelelőbb módon hozzánk intézte e tekintetben az ajándékozási iratot s mi siettünk ezért neked hálás köszönetünket kifejezni.“ — Durva diplo­máciai udvariatlanságnak tartják a pápa eljárását, a ki elbizakodottságával sérteni sem fél a prot. uralkodót! (Ev. Egyh. és Isk.) — Gryászhír. Megrendítő csapás érte Herz Dávid ipariskolai igazgató kartársunkat, a ki évek hosszú során át tanította és tanítja most is főgimnáziumunkban a rajzot. U. hó 28-án este órakor szivszélhiidésben hirtelen kimúlt áldott lelkű neje. A végső tisztesség­tételen tömegesen jelent meg városunk intelligencziája, hogy kifejezze igaz részvétét. Vigasztalja meg Isten a megszomorodott szivüeket! — Az adventisták. Fogarason néháuy hónap előtt megtelepedett egy I. F. Huenergardt nevű hamburgi férfi, aki úgy mutatta be magát, mint a hetedik napi adventisták német egyesületének főügynöke. Más szóval azt jelenti ez, hogy Huenergardt ur egy vallásszekta érdekében apostoloskodik és toboroz híveket az erdélyi szászok közt. A harminc éves, herkulesi külsejű, megnyerő modorú férfiú sok ügyességgel és szerencsével kezdte meg működését. Az ottani nazanérus szektának egy töredékét csakhamar megnyerte a maga eszméinek nyilvános elő­adásaival, melyeket hetenkint kétszer-háromszor rendezett nagyszámú hallgatóság előtt. A vándorapostol népszerű előadásainak az a célja, hogy az ó- es ujtestamentumbeli próféták tanulmányozását és megértését előmozdítsa az evangéliumi tanok szellemében. Az adventisták dogmája és liturgiája egyébként sok tekintetben a zsidó valláshoz simul. Zsoltárénekeik az imaházban, étkezési módjuk és főképpen a szombati napnak rendkívüli szigorral való megtartása eléggé bizonyítják, mily szilárdan ragaszkod­nak az adventisták az ó-testamentum tanaihoz. Nem a vasárnapot ünnepük meg, hanem a szombatot, még pedig olyképpen, hogy péntek délutántól kezdve tartózkodnak minden munkától , bevásárlástól és pénzkezeléstől. A vándorapostol átrándult Nagy-Szebenbe is s ott is tartott előadásokat azzal a kijelentéssel, hogy Németoszágban, Németalföldön, Romániában, Bulgáriában és Szerbiában már sok hívet számlál az uj szekta. — Hollandiában ez idő szerint 305 ey. ref. lelkészség van ürésedésben. 10 évvel ez előtt 355 volt ilyen. Az elárvűlt lelkészségekben a szolgálatot részint a szomszédlelkészek, részint evangélisták látják el. — Könyv a magyar népről. (A magyar nép múltja és jelene. Irta: Benedek Elek. I. kötet: A szol­gaságtól a szabadságig. Számos szövegképpel és mű­melléklettel. Az Athenaeum kiadása. 1898. Ara disz­­kötésben 8 forint.) Levéltárakból, régi okmányokból még nem lehet a magyar föld népének történetét jól megírni. Olyan iró munkájához hasonlítana az, a ki sziik, sötét szobájába visszavonulva, zengené a tenné-

Next

/
Thumbnails
Contents