Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-02-26 / 9. szám
137 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 13 8 2. A vas a porból ásattatik ki és a kőből érc öntetik. 3. A setétségben vetett határnak és minden tökéletes dolognak az ember végére megyen: a setétségnek és a halál árnyékának kövét is megkeresi. 4. Mikor a viz nagy hamar kiárad a bányára, elhagyván az ő fészkét: a vizek, melyeket semmi láb nem tapodott, kimerittetnek és az embernek munkájával kimennek a bányákból. 5. Vagyon oly gabona termő föld, jóllehet alatta más vagyon, tudniillik tűz. 0. Melynek köveiből zafír lészen, a porából pedig arany. 7. Vagyon oly ösvény a föld alatt, melyet semmi repeső állat nem tud, sem pedig a varjúnak szeme nem látta. 8. A melyen nem ártak a kegyetlen vadak, sem pedig a fene oroszlán azon által nem ment. 2. A vasat a földből hozzák elő, a követ pedig érccé olvasztják. 3. Határt vet az ember a setétségnek és átkutatja egészen és végig a halál árnyékának kövét. 4. Aknát tör távol a lakóktól : mintha lábukról is megfelejtkeznének, alámerülnek és lebegnek emberektől messze. 5. Van föld, a melyből kenyér terem, alant pedig fel van forgatva mint egy tűz által. 6. Köveiben zafír található, göröngyeiben arany van. 7. Van ösvény, a melyet nem ismer a sas, sem a sólyom szeme nem látja azt. 8. Nem tudják azt büszke vadak, az oroszlán sem lépked azon. Ez még csak a kezdete az isteni bölcsességet kutató részletnek, csak a kevésbbé szép bevezetése. Ilyen az egész Jób-könyv. Eddig vonzott tartalmának gazdagságáért, most olvasható már alaki szépségeiért is. Nagy mértékben más mint eddig volt. A Zsoltárok is uj, ünnepi ruhát öltöttek és lehullott róluk sok felesleges, még a tartalmi kivonatukból is. A költői és prófétai iratok, ezek a fordításnak keményebb próbakövei, szintén igen sikerült átdolgozást nyertek. A keleti költészet minden szépsége, ereje, gazdag képei kísértenek, vonzanak ezekben ; a XVI-ik század nyelve bajosan küzdött ezekkel, a XIX-ik századé azonban párosulva lelkesedéssel, tudással, sikerültén birkózott meg velők. A prófétai irodalom szintén ilyen kellemes és lendületes átalakuláson ment át. A hol eddig homályosság és bizonytalanság uralkodott, most ott bátran siethetünk és bizonyosággal láthatjuk az Isten igéje mélységeit és magasságait. Erő, szin, iz, ihlet mind megjelennek ott, hol az eredeti szöveg és az iró lelke követeli. Bizony sok világosságtól, nagy szépségtől s igen sok szellemi élvezéstől volt eddig megfosztva prot. egyházunk; de remélni lehet, hogy ezután vonzóbb és szebb lévén a biblia nyelve, az majd vonzóbbá és kellemesebbé teszi az emberi életet és emberi jellemet is. Vannak ugyan némi sajtóhibák, fogyatkozások most is, de azért elengedhetetlen kötelességünk, hogy mindnyájan annak mielőbbi megszerzésére törekedjünk. ljj. Imre Sándor Alvinczi Péternek, ennek a hatalmas és nagy tekintélyű magyar papnak életéből közöl egy részletet, melyből kiviláglik, hogy Alvinczi mindennemű munkálkodásával a két prot. egyház egyesítését és ezzel a magyar haza erősítését szolgálta és célozta szüntelen. Majd a hazai életről írott tanulságos eszmefuttatás után következik egy pápás philosophusnak a bemutatása, szomorú bizonyságául annak, hogy a hol az elfogultságnak, sötétségnek oly nagy mennyiségű anyaga van összehalmozva, ott a világosság, igazság igen nezen vehet diadalmat, győzedelmet. Viliméin, a prágai philosophus és paedagogus az, a ki kieresztve elfogultsá -ának paripáit: összetiporna mindent, ha az ő hamis világítása lépten-nyomon látható nem lenne. Spinoza neki zsidó atheista, s csodálkozik rajta, hogy élhetett tiszta életet, gonosztevő morálja mellett. Locke tudatlan alkalmi philosophus, Hume sekélyes okoskodó, Rousseau lapos naturalista, kinél a jellemtelenség a jellem. Kantnál szerinte a nagyravágyás, engedetlenség, felfuvalkodás képezik a morálnak rugóit. így azután nem csoda, ha sikerül még most is fanatikus követőket nevelni a butaságnak és az emberi találmányoknak. A 10-ik füzetben ismerteti Dr. Szlávik Mátyás Nietzsche úri morálját. Nietzsche 1844-ben született, szászországi prot. papi családból. 24 éves korában Baselben a philologia tanára lett. Ettől az időtől kezdve igen nagy szabású és merész munkásságot fejt ki. Jobbára antropologiai, morális, sociális és történetphilosophiai eszmék érdeklik; valódi mestere az irálynak; azonban lelke 1889 óta elborult s azóta nagyzási hóbortban szén vedve, testileg, lelkileg megtörve mint élőhalott vergődik. Előtte fődolog volt „az akarás, az önérvényesülés, a hatalom.“ Erkölcstanának vezérelve igy hangzik : „tégy a mit akarsz, csak akarni tudj.“ Tanai szerint az emberiség célja létrehozni az emberfölötti embert. Az emberi élet-fejlődés végcélja a személyes egyéni életösztönök teljes kifejtése. Uj Mózesként azt hirdeti, hogy jó csak az lehet, a mi parancsoló, hóditó, a mi szánanalom és irgalomnélküli. A háború és a bátorság több nagy dolgot müveit, mint a felebaráti szeretet s az erősebbnek joga és győzelme a gyengébb felett teszi az emberi fejlődés igazi lényegét. Nem kell kímélni — mondja — a gyengét, alázatosat, hanem legyetek kíméletlenek és könyörtelenek — a hatalmaskodás, az önerőszakolás ez az igazi életcél. Például idézi és dicsőíti Borgia Caesárt és I. Napóleont. E bomlott morál-philosophiából kifolyólag őrült kirohanásokat intéz a keresztyénség ellen is: „megtagadjuk az Istent és az Isten előtti felelősséget, mert csak ezzel váltjuk meg a világot“ írja ez a tanárrá lett szászországi pap-fiu. Megbotránkozva emlegeti, hogy az ő úri morálja helyett a világ három zsidó és egy zsidónő előtt-hódol: a názárethi Jézus, Péter a halász, Pál a szőnyeggyártó és a siránkozó Mária előtt. Nem ismer kíméletet Luther és a reformációval szemben sem. „Az ujtestamentom kicsinyes sektáskodással, alázatossággal, nagyképűsködéssel teljes, mig az
