Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-26 / 9. szám

139

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

140

ó-ban nagy emberekre, heroikus szenvedélyekre s az erős szivek utolérhetetlen naivitására akadunk.

A keresztyénséget az emberiség legnagyobb átkának mondja, mert nincs ártalmasabb bűn, mint a gyengéken gyakorolt részvét s mert a keresztyén morál fékezni és gyengiteni tanitotta az embereket, azért általános decadentiát eredményezett. „A jogegyenlőség fogalmi képtelenség, a házasság helyett polygamiát és a szabad szerelmet sürgeti.“

Látható, hogy erkölcsi anarchismus az egész, mely ideges korszakunk egyik tudós speciálitásának merész és gyakorlatilag tarthatatlan müve. De azért van némi jelentősége is, mert legalább elpuhult korunkat figyelmezteti az akaraterős személyiségre s a folytonos kórházépítés helyett egy kis tettre, erélyességre is buzdítja az egyént.

Ezeken kívül külföldi szemle, könyvismertetés is van minden füzetben, jeléül annak, hogy mily óriási a tér, mily nagy a tudás, mi ezen füzetekben össze van halmozva ; azért bizony nagyon jól teszi az, a ki csak teheti, ha tagja lesz a M. Pr. I. Társaságnak.

Seregély Béla.

Márcza.

Eötvös Lajos levele Révész Imréhez*).

Nagy tiszteletű Ur!

Kegyes Uram !

Szabad-e bocsánatért esedeznem, hogy hosszas bevezetés nélkül irom levelemet? Lehet-e elfogadhatónak gondolnom egyedüli okomot, az elfoglaltatást ? Vajha kinyerhetném ez engedélyt!

Amultjulius hó 4-én Írtam Nagy tiszteletű Úrhoz még Pápáról, nehány sorban válaszolván tisztelt Uraságodnak május 21-iki becses levelére. Abban elmondtam késed elmezésem szülő okait; s érintett levélre vonatkozólag csak is azt jegyzem meg, hogy az ott felhozott komjáti kanonoknak jelenleg teljes címét megküldöm, mit akkor sietségem miatt nem tehettem. Kiirom pedig a „Veszprém“ 4-ik számából, hol bű másolatomból megjelent.

CANONES EOCLESIASTICI, In Quinque classes distributi, Quibus Ecclesiae Helveticam Confessi(o)nem ample(x)ae, in Comitatibus, Mosonien, Posonien, Comaro:mien, Nitrien, Barsten, Honten et Neogradien et finitirnis Praesidiis, a Superioribus reguntur. Editi Communi Suffragio Ministrorum DEÍ in Synodo Comiathina congregatorum Anno 1623. die 13. Septembris PAPAE Ty-*) Nagytiszt, Bévész Kálmán Esperes ur küldötte lapunkhoz ezt a levelet. Örömmel adunk helyet neki,.mert valóságos tükör ez, melyből igen megnyerőén tekint felénk egy kiválóan jóigyekezetü tanuló képe. Bár ifjaink, kik e levelet olvassák egytöl-egyig vennék a szivökre a benne rejlő igazságokat. Mily lázas érdeklődést mutat ez a gimnáziumot csak most végzett ifjú egyházunk története iránt; mily nemes indulattal takaritgatja meg a pályadijakat; hogyan törekszik jó könyvtár és nagy férfi közelébe! . . . Mily nagy kár, hogy oly korán elhunyt a nagyra hivatott ifjú. S z e r k.

pis Matthaei Bernhardt, Anno MDCXX V. Salutis. Az aláhúzott szavak és sorok dőlt betűkkel nyomvák ; elölről a Quibus stb.ig kézirattal vau pótolva, s a mint kivehettem, 1769-ik évig birtokosa Újhelyi I ái kezétől. Lapozatlan; legkisebb negyedrétben 47 levél. Meglehetős durva papíron vagy öt különböző nyomás, de mind nem jegyezhettem le, mert vizsgáim előtt kevéssel vittem ki az iskola könyvtárából s tüzetes jegyzéket nem készíthettem róla, azonban —- ha fölmehetek ismét — első dolgom lesz ezt megtenni. Lampe — ha jól vettem ki — egy későbbi 1642-iki nagyváradi kiadását említi — melynek 1805-iki pesti utánnyomása nálam is megvan — és a zsinat évét 1626-ra teszi, de kétségkívül hibásan. Ösmeri-e e kiadásból Nagytiszteletü ur a kérdéses kanonokát?

Erről jut eszembe Ember Pál munkája, melyet csak a múlt napokban forgattam; elszörnyűködtem a tenger tévedésen, mely különösen a neveknél hemzseg. Azt hiszem, sem Lampe, sem a munka correctora nem tudott egy igét sem magyarul, vagy a ferdítések szándékosak voltak. Utóbbit azonban, — bár Lampet nem ösmerem — mégis alig merem föltenni.

Eltérve ettől egy alázatás kérést kockáztatok, ha meghallgattatnám. A „Veszprém“ számára elvállaltam „V.megye iróitu összeállitani s életrajzilag bemutatni. Mint megyénkbeü irót besoroztam Bőd Péter Teháni Istvánt is (M. Ath. 292 1.) bár szülőhelye Tihany most nem megyénkben fekszik, de Ember Pálnak nem teljesen biztos és Tomka-Szászkynak s — ha nem csalódom — Bél Mátyásnak múlt századi (1748 és 1777) munkákban tett minden kétséget kizáró tanutételére alapítva okoskodásomat,. Tihanyit odavettem szülőhelyénél fogva. Ugyanekkor a Bőd P.-től vett töredékes életrajzocska folyamában fölhoztam, mikép a vittembergi egyetem anyakönyvébe 1558 okt. 15-én íratta be magát. Bőd Péter ugyanis ezt mondja: „Tanult Németországban 1557-íkeszt.“ a vittembergi egyetemben tanult magyar ifjúk névsorában pedig 1558-ról áll: „Stephanus Tiham. Oct. 15.“ Itt mind a név hasonló, mind az évek egymásmellé esnek, a névbeirás pedig ellehetett hibázva a diktálás után, mint el van annyi esetben. És talán Nagytiszteletü ur is gondolt Tihanyira akkor, midőn Foerstemann munkájából s illetőleg az egyetemi anyakönyvből kiirta a sorozatot, mert külömben a hungarus, pannonins, transylvanus stb. kalauzok hiányával nem irta volna ki minden kétkedés nélkül. Ez iránt bátorkodom tehát tisztelt keg}rességedet alázattal megkérni, hogy vájjon kombinációm helyes volt-e és Tiham István egy-e a Bod P. Teháni vagy Tihanyi Tstvánával ? Kétségkívül nyomorék aprólékoskodás ez, de ha nagyobbra nem tudok vergődni; csak az én hibám. Egyúttal vakmerő vagyok az iránt tudakozódni, hogy Mélius és Bőd munkáin kívül van-e valami nyoma irodalmilag Tihanyinak ? vagy ha nem volna : úgy érdemesek-e a megemlítésre Méliushoz irt versei ? Mindezek oly kérdések, melyekre bajosan adhat feleletet Nagytiszteletü ur azért, mivel én kérem és mivel oly parányiak, hogy a leírásukra pazarolt drága időt nem érdemlik meg, — mindazáltal bátorkodtam Nagytiszteletüségedhez fordulni. ítéltessem el és dobassék azonnal félre levelem : már nem tehetek róla.

Elolvastam, és pedig már több ízben „Beythe 1st-