Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-02-19 / 8. szám
115 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 116 képviseltetóst nyerjenek; az egyházkerületi közgyűléseken minden egyházmegyéből 1—1 tanitóképviselo, akonventeu kerületenként 1 —l,azsinatju 1 — 2 tanité megjelenhessen s mint rendes tag érvényesíthesse szakképzettségét népiskolaügyünk javára, a sérelmes nyugdíj-törvény reviziója és az ötödéves korpótlékfolyósitása iránt az egyetemes egyház erélyes fellépése tiszteletet parancsoló és lekötelező formában eszközöltessék; a felekezeti tanügyünk: és tanítóink érdekét híven szolgáló «Tanítók lapja» a lelkésztestvérek és egyházak részéről is pártoltassék és felkaroltassók stb.« E sorok olvasása közben már olyan furcsán éreztem magamat; mintha jogosulatlan vádat és nem annyira nagyfontosságu, mint inkább csak nagyzó törekvést látnék bennniik ?! Hogyan ? Hát eddig nem méltányolta s nem tartotta igen foutos tényezőnek a tanítót a mi egyházunk és ma se tartja még annak?! Mindez ideig nem részeltette volna azt javaiban, oltalmában? Hisz én úgy tudom, hogy réges-régen a saját veteményes kertjének tartotta egyházunk népiskoláinkat. Úgy tudom, hogy tanítóinknak több mint fele két akkora díjazásban részesül már réges régen, mint a mekkora az állam által megszabott minimum, YóJtak, az igaz, szerény, sőt csekély javadalmazásu tanítók is, de igen kevés volt olyan, a kinek javadalma a BOO frtos (elismerem igen csekélyt minimumon alul maradt. Annyit bizonyosnak tartok, hogy ha valamennyi tanítói állomásunk jövedelmét beszolgáltatnánk egy közpénztárba s ebből aztán egyenlően fizetnénk tanítóinkat, hát valamennyien kapnának annyi fizetést, mint a mennyit az állam ád egy-egy tanítónak. Éhez képest határozottan helytelenítem Szalóky urnák azon sorait, a melyekben mostoha anyának tünteti föl egyházunkat. Azt már sokszor hallottam felpanaszolni, hogy a tanítók a domesztikából nem kapnak segélyt, holott a törvény kilátást nyújt erre. A törvény ezt mondja: «a mennyiben a csekély fizetésű tanítók segélyezéséről más utón gondoskodás nem történnék, az alap kellő növekedésével azoknak is segélyezése? Mindenki tudja, a ki akarja, hogy ez a törvény az 1891-re összehívott zsinaton készült. Azt is tudjuk, hogy 1893. év szept. 25-én már életbe lépett a tanítók fizetését szabályozó XXYI. t. c. Egyházunk vezető fórfiai, semmi kétség benne, erre az országos intézkedésre céloztak, a mikor azt mondották, hogy «a mennyiben a csekély fizetésű tanítók segélyezéséről más utón gondoskodás nem történnék.» . . . Nekik u. i. módjukban volt tudni, hogy készülőben van ilyen törvény. E törvény értelmében a tanítói gyenge fizetések kiegészíttettek, — talán nem tévedek, ha mindannyiról állítom — 400 frtra. Ki tagadhatná, hogy ez a fizetés-rendezés óriásit lendített a rendkívül szegényesen díjazott tanítókon. A múlt év őszén meg már életbe lépett a korpótlékok adásának kötelessége io. Hát a lelkészekkel hogy állunk? Aránylag távolról se olyan jól, mint tanítóinkkal. A lelkószi fizetések rendezéséről szóló törvény csak ebben az évben lépett életbe s kilenc év alatt fog végrehajtatni. Sokan lesznek hát lelkészeink között, a kik még éveken át kénytelenek beérni 600 frtos fizetéssel. Korpótlékról pedig ez idő szerintj még szó sincs! Úgy látjuk hát, hogy tanítóink anyagi helyzete az utóbbi 5—6 óv alatt jelentékenyen javult; lelkészeinké pedig még mindig változatlan. Niucs hát semmi igazságtalanság abban, ha a konvent a domesztika jótéteményében ez ideig csak a szegény lelkészeket részesítette. Majd ha a lelkészeknél meglesz a 800 frtos minimum: akkor eljő az ideje a szegénysorsu tanítók segélyezésének is. Sőt azt hiszem, hogy egyes, rendkívüli esetekben már előbb is megnyílik e forrás. A mi a tanítóknak az egyes bizottságokban való képviseltetését illeti, erre megjegyzem, hogy hisz az egyházmegyei és egyházkerületi tanügyi bizottságban eddig is képviselve voltak. A mi pedig az egyetemes tanügyi bizottságot illeti, bár nem látom át, miért volna okvetlenül szükséges, hogy abban tanítók is vegyenek részt, de ezt a kívánságot elutasitaui sincs miért. «Az egyházkerületi közgyűléseken minden egyházmegyéből 1—1 tanító-képviselő, a konventen kerületenként 1—1, a zsinaton 1 —2 tanító megjelenhessen s mint rendes tag érvényesíthesse szakképzettségét . . .» E kívánalomra céloztam fölebb, a mikor bizonyos nagyzó törekvésről szóltam. Mert gyakorlati haszna annak, hogy pl. a mi kerületi közgyűlésünkön 91 tag mellett 9 tanító is érvényesítené szavazatát, semmi se volna. De egyébként is kikből áll a kerületi gyűlés? Legnagyobbrészt oly egyénekből, a kikkel a tanítók közvetlenül érintkeznek: felerészben pedig papokból; olyan papokból, a kik együtt élnek a tanítókkal; együtt működnek velük az egyházmegyei tanügyi bizottságban
