Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-02-19 / 8. szám
Tizedik évfolyam. 8. szám. Pápa, 1899. február 19. Jó viszony a gyülekezet lelkésze és tanítója között. (Folytatás.) A tanitók részéről több helyen tapasztalt, e helytelen törekvés elitélése után azonban megvallom, hogy én se tartom ám nagy dolognak két prédikációnak egy egész héten át könyvből megtanulását. De hozzá teszem, hogy nagyon roszszul is fogja ám fel a hivatását az a lelkész, a ki csupán csak ezt teszi, többre pedig nem igyekszik. Ób, a hitélet ápolása, a nép értelmi és erkölcsi nevelése, a közjóiét előmozdítása oly sok kövételéssel áll a lelkipásztor elé, hogy azok mellett a prédikációk megtanulása kis fáradsággal jár csak. De ne kicsinyeljük az igehirdetést se ; mert nem szabad kicsinyelni. Nagy munka az: úgy hasogatni az igét, hogy minden vasárnap és ünnepnapon mindegyik hallgatónk megkaphassa abból, a mire szüksége van. A feladat ily megoldásához nem elégséges ám csak előrántani egy pródikációs könyvet s úgy találomra megtanulni belőle a beszédeket. Hanem ismernem kell gyülekezetem öregeaprajának értelem és gondolat világát, felfogó képességé'' ép ez idő szerint való lelki szükségeit; ezt pedig csak a hűséges lelkipásztorkodás által érhetem el. De ismernem kell az Isten igéjét is egész terjedelme és mélységében, hogy mindig a megfelel táplálékot nyújthassam belőle az éhezőnek. . . . így gondolkozván hivatalom felől: bizonyos vagyok benne- hogy tanitómnak eszébe se jut, hogy engem híveim előtt valami fölösleges tehernek tüntessen fel. És ha mégis megpróbálná: semmi kétség benne, kudarcot vallana! E szerint hát a lelkész és tanító között a jó viszony létesítése és fenntartása első sorban azt követeli, hogy a saját dolga elvégzését tartsa az első kötelességének mindegyik s igyekezzék azt úgy elvégezni, hogy a ki kifogást emel ellene, szégyenüljön meg, semmi gonoszt nem tudván felhozni. Másrészről tartózkodjék szigorúan mindegyik a másik munkájának a gyülekezeti tagok előtt való kicsinylése és gáncsolásától. Ha pedig véletlenül kellemetlenség merül föl közöttük: igyekezzenek legyőzni önmagukat. Az aratja a legszebb győzelmet, a ki önmagát győzi le. És,soh' se felejtsék, hogy haj ü.jii "óF!:. begy áldozatot hoznak: az any-szentegyház jólétéért hozzák. Azt az elvet pedig egyik se vallja: majd megmutatom, hogy kivel tűzött össze; mert bizonyosak lehetnek benne, hogy a szenvedély mindegyiknek tekintélyét megtépi többé kevósbbó s végül még csak az a vigasztalás se kecsegtetheti “őket, hogy két veszekedő között a harmadik örül; mert a gyülekezet bizony nem nézi azt jó szemmel! Szalóky ur azt mondja, hogy a tanító az általa rajzolt s bizony szépen rajzolt, áldásos működés mellett megnyeri majd «egyházi felsőbbsóge móltánylatat is. A magyar ev. ref. egyház befogja látni,> kell is hogy belássa, hogy a felekezeti tanító igen fontos tényező az egyházi élet mezején; ennek felvirágoztatására megfelelő intelligentiája, szakképzettsége és ügyszeretete is van. S mint ilyen megérdemli, hogy: iskolájával együtt szorosan az egyház testéhez forrasztassék; az egyház javaiban, jótéteményeiben, oltalmában, pártfogásában, jogaiban szakképzettségéhez s jól betöltött missziójához képest kellő arányban részesittessék ; az elöregedett, meguyomorodott, nagy családos, kárvallot tanitók a domestikáhói stb. is sególyeztessenek; az egyházmegyéi, kerületi és egyetemes tanügyi bizottságban a tanitók megfelelő számú 8