Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-24 / 52. szám

831

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

832

Megnyitó beszéd.

— El mondatott a komái ommegyei tanitó-egylet közgyűlésén, Komáromban. -Nemzetünk társadalmi életében forr minden. Izzó tűz van a talpunk alatt. Az ellentétek nagyok, mert a legideálisabb eszmék mellé a legrútabbak is oda tolakodnak. .Erény és bűn, önzetlenség és önérdek, az eszményekért való lelkesedés és a fásult közöny, a józan ész és a hóbort, a nemes akaraterő és a léha gyávaság, a bithűség és az istentelen hitetlenség egyaránt felszínen vannak. Az ellentétek harca nagy erővel folyik és a gondolkodó lélek megdöbbenve kérdi, hogy az erkölcsi világrend követelése szerint ma még miért nem jutnak teljes győzelemhez az emberiséget felemelő szép és nemes eszmék, azon rútak felett, melyek az emberi társadalmat katasztrófával fenyegetik. Aggodalommal kérdi, hogy hát miért van az, hogy az általános miveltség bámulatos haladása erkölcsi tekintetben oly nagy romlottságot okozott ?

E kérdésre a társadalmi tanulmányokkal, megfigyelésekkel foglalkozó lélek a kor szellemét figyelve, ha határozott feleletet nem adhat is, de azt állíthatja, hogy a kor szelleme ütötte rá társadalmi életünkre az ő bélyegét és e bélyegben benne van társadalmi életünk kritikája is.

Az anyagiság, a haszon, az önérdék elve küzd a magasztosai)!) eszményekért lelkesülő akarattal és hogy ezen utóbbi táborban kevesen vannak a küzdők, oka az, hogy a materiálistikus korszellem hatása erőt vett a népnevelés tényezőin is. És melyek a népnevelés legfőbb tényezői? Elismert igazság, hogy: a család és iskola. E kettőnek nevelési munkáját is erősen érinti a korszellem materialistikus irányzata.

Ne értessem félre, nem tagadom én, hogy társadalmi életünk terén gyönyörködtető, felemelő tüneteit is nem találhatjuk a szépért, a nemesért, az eszményekért, való lelkesedésnek, hisz lépten nyomon látjuk a jótékonyság oltárán égni az áldozatok nyomort enyhítő tiizét; de azt állítom, hogy néhány évtized alatt népünk rohamosan haladt a tudomány magaslata felé, de csak az anyagiságnak és haszonnak van becse előtte, mig a szépért, nemesért buzdulni nem tud, kellőleg nem lelkesül, vagy ha igeu, a lelkesülés csak pillanatnyi volt. Szalma tűz, mely hamar kialudt. S miért? Mert a buzdulás, a lelkcsülés nem a szív húrjainak volt a hangja. Sőt mi több az értelmi fejlettség mellett sokan feloldva tartják magukat az igazi vallásosság alól. Ferde gondolkozás; kificamodott észjárással állítják, hogy nekik nincs vallásuk. Es aztán az ilyen emberek szaporítják azoknak a sirdomboknak a számát, a melyek alatt az öngyilkosok nyugosznak, a kiknek üres volt a szivük a nemes ideáloktól és az ürrességbe belopódzott a fásultság, a közöny az élet valódi feladatai iránt és önkezükkel rövidítik meg azt az utat, melyen küzdeni és bízni kell az igazi embernek a bölcsőtől a koporsóig.

Nekem úgy tetszik kedves pályatársak, mintha nem oknélküli volna a panasz, hogy iskolai nevelésünk

hibás, csak az észt miveljük, de a szivet nem. Pedig mit ér az aranyész rozsdás szív mellett. Nekem úgy tetszik, hogy a mai iskolai nevelés rendezése mellett, hajrá módon kell megtömnünk az észt tudással és ennek következtében nem érünk rá a szivet bezománcozni nemes érzelmekkel, felmelegiteni a hittel, megbátoritani a reménységgel és a mai kor iskoláiban nevelkedett emberek legnagyobb része a haszon hajhászásában, vagy az élvezetek, a gyönyörök kultuszában elmerülve képtelen lesz az eszményi munkára. Hiszen korunkban a családi élet is sivár, melegség nélkül való és ha az iskola is megszűnik szív és lélckképző intézmény lenni: akkor az embernevelés nem teremt Isten képére és hasonlatosságára szwben lélekben és jellemben valódi embert.

Azért az iskolai nevelés munkájában meg kell változtatni az irányt. Az értelmi képzés hajrá módja mellett több gondot kell fordítanunk a jellemképzésre, a nemesebb akaraterő és a kötelességérzet növelésére, mindenek felett nemesíteni kell a szivet, megtölteni azt nemes ideálokkal, bele kell vinni azt az igazi vallásos szellemet, melynek forrása az Isten- és emberszeretet; a vallást, mely bátorít, lelkesít és megvigasztal.

Marosa György.

Lelkészbeiktatás Kocson.

Egy szép és megható ünnepélye volt f. hó 17-én a kocsi nagy és fényes gyülekezetnek, nevezetesen elekor iktattatott be ünnepélyesen hivatalába, megválasztott ifjú lelkésze Sebestyén Dávid ur. A szép és tágas templom ez alkalomra megtelt ünneplő közönséggel vallásfelekezeti különbség nélkül s midőn a szokásos felálló ének : „Szent Isten noha néked" után a 235. dics. 1. és 2. versét elénekeltük, a kocsi dalárda szép éneke után, a beiktató kis-igmándi lelkész Eelvinczy Lajos ur, az újonnan választott lelkipásztorral az urasztalához lépett s remek beszédben s előadással elmondta, hogy bár már Üdvözitő Jézusunk megmondta, hogy: „egy próféta sem kedves a maga hazájában,“ de a mi kedves barátunk azon kevesek közé tartozik, kire ez a példabeszéd nem illik, mert hisz azon nyáj hivta el lelkipásztorául, azon gyülekezet, hol bölcsője rengett, gyermekkorát élte, melynek minden hegye, minden völgyéhez stb. kedves édes emlékek kötik. A szép és megható beiktató beszéd után felment az uj lelkész a szószékbe, hogy az Ur szent nevében elkezdje uj működési körében hivatalát, mig felment, ez alatt a dalárda egy kitünően sikerült egyházi alkalmi éneket énekelt. Buzgó ima után Zsoltárok könyve XVI. Zsoltár 3. verséről prédikált; „ As én sorsom esett nékem kies helyen, nyilván szép örökség jutott nekem.11 Fejtegette az első részben, hogy miért esett sorsa kies helyen ? hogy t. i. ott hirdetheti az Urnák szent igéit, hol született, hol szemei először látták a napvilágot, hol gyermekjátékát játszotta el: abban a szentegyházban, hol a szent keresztség által az üdvözitő anyaszentegyházába fölvétetett, hiterősitésben részesült; abban a templomban, melynek építésénél bol-52*