Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-24 / 52. szám
829 DUNÁNTÚLT PKOTESTANS LAP 830 Karácsony. *y Karácsony van. Szent emlékezés ideje. Keresztyén országokban megkülönböztetett idő meg a nem keresztyének között is, Hatása alól nem menekülhet senki. Heteken át készülünk hozzá. Egyesek, családok, egyesületek szerető gorddal süröguek-forognak, hogy megörvendeztessék azokat, a kik hozzájuk tartozuak, mert a szeretet, ünnepe ez! Nincs időszak, a melyben annyiszor hangzanék fel kegyes ének, mint a Karácsonyt előkészítő napokban. A szív önkéntelenül gerjedez ; sokszorosan érzi az Isten jóságát, szeretetét. Szokatlanul mozgalmas az élet. A tűzhelytől messzeélő családtagok úgy érzik, hogy ezen az ünnepen nekik is a családban kell lenniük. Utrakélnék messze földről s ragyogó szemekkel, beszédes ajakkal sokszorozzák a családok örömét és egymás iránt való szereidét. Ugyan miért lett ily egyedül álló ünneppé Karácsony? Ki felelhetne szebben és bölcsebben e kérdésre, mint a szeretet apostola, János, a mikor ezt mondja: „Ebből tetszett meg az Istennek hozzánk való szerelme, hogy amaz ő egyetlenegyszülött fiát elbocsátotta Isten e világra, hogy éljünk ö általa. Ebben vagyon a szeretet, nem hogy mi szerettük volna az Istent, hanem hogy ö szeretett minket és elbocsátotta az ö fiát, hogy lenne engesztelő áldozat a mi bűneinkért. . . . Szerelmestül, ha az Isten minket igy szeretett, nekünk is egymást szeretnünk kell. Igen, a szeretet Istene maga gondoskodott Megváltóról, a ki az elesett emberiséget fölemelje, a tudatlanság és a biin rabságából kiszabadítsa, s elvezérelje az Istennel való boldog egyességre, az örök életre. Tette pedig ezt nein azért, mintha mi szerettük volna az Istent, hanem, hogy ő szeretett minket; ő, ki a bűnös halálának nem örül. Ez a végetlen isteni szeretet s az erre való hálás emlékezés tette ily egyedül álló ünneppé, az isteni és emberbaráti szeretet ünnepévé Karácsonyt. Megértettük, hogy «ha az Isten minket igy szeretett, nekünk is egymást szeretnünk kell ; de szeretnünk kell viszont az Istent is. De hát csakugyan megértette-e mindenki? Nem üres látványosság-e a nagy többség ünneplése ? A Karácsonyhoz való szorgos készülést a mennyei jók megszerzése, a lélek tisztasága, az Istennel való lelki egyesülés hő óhajtásai mivelte-e mindenütt? A lélek üdve iránt lángoló szeretet hozta-e mozgásba a családokat? . . . Vagy talán csak tisztán az a társadalmi szokás, hogy kedves ajándékokkal lepjük meg szeretteinket, már t. i. a kiknek módjukban van! Talán csak szokásból jelentünk meg az Ur házában is és csak ajkunkkal, de nem a szivünkből zengjük: Jer áldott vendég varunk tégedet, Tisztítjuk a te utadat Egyengetjük a te ösvényedet. Mutasd meg nálunk magadat; Igaz hittel szivünkbe fogadunk, Áll indó szállást ott adunk. Ezekre a nagyon jelentős kérdésekre bizony nem adhatunk megnyugtató feleletet. Téuy, hogy ünneplésünkben sok a látszat, a mi csal. Tény, hogy korunkban kevés a beesők a lelki javaknak. A világ szeretete nagy mértékben eltölté az embereket. Szegénynek lenni a világi javakban: ez a legnagyobb teher, ennek súlyát érzik csak igazán. A kárhozatos bűn terhét csak kevesen érzik. Ezért kevés azoknak számuk, a kik igazán epedve várják szivükbe az idvezitőt. A szeretet túlnyomókig az anyagi javak iránt nyilvánul. Légió azoknak számuk, a kik ha valamit tenniük kellene, először is azt kérdik: mi hasznom lesz belőle; nem zavarja-e kényelmemet? Azt a szeretetet, amely szolgai formát vett, magára s életét adta másokért: megmosolyogják. Ah pedig mindaddig boldogtalan lesz az emberiség a inig ez a szeretet tanyát nem ver a szivekben; mert ez a megváltó, az üdvözítő sseretet. E nélkül az önzés, a felfuvalkodottság, az embertelenség uralkodik. A Krisztus nélkül nincs igazi szeretet, nincs békesség, nincs igazi boldogság, se gazdagnál, se szegénynél. Tudom, érzem, hogy az előbbi komoly kérdések felvetése és az ezek alapján erkölcsi életünkre vetett pillantás zavarja és megkeseriti némileg karácsonyi örömünket. De tudom és érzem azt is, hogy csak komoly önvizsgálat segítheti el az emberiséget arra, hogy igazán örülhessen a Krisztusban. Erre utalni azért soha se fölösleges, hasznosnak pedig föltétlenül hasznos. Vajha a ma milliók ajkáról égbe szálló imádságok szerezuék meg a krisztusi szeretetet a világnak ! Azt a szeretetet, a mely abban találja legfőbb boldogságát, ha kedvében járhat a menynyei Atyának. Azt a szeretetet, a mi nem fuvaikodik fel, nem keresi csak a maga hasznát és nem örül a hamisságnak, de örül az igazságnak és mindenekkel jót tesz. így megvalósulna már itt e földön az Isteu országa, lenne békesség és jóakarat az emberekben!
