Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-10 / 50. szám
803 DUANNTULI PROTESTÁNS LAP 804 azt tartja, hogy a magasabb osztályokban a legkiválóbb tanitók tanítanak, az előtt nem kell bizonyítgatnom, hogy ezután bizony megkülönböztetik az osztott és osztatlan iskola tanítóját is. Meg is különböztethetik, mert ennek nem kell annyit tanítani, mint amannak, következőleg — igy vélekednek — ennek nem is kell annyit tudni, mint amannak. Ez a vélekedés végre elragad a tanítókra is s az osztatlan iskolát átmenetnek tekintik az osztott iskolához s ha az átmenet sikerül, bizony megérjük, hogy fizetés emelkedés nélkül is előléptetésnek tekintik majd. íme, ennyi bajt és veszedelmet látok én az osztatlan elemi iskola külön tanítás tervében, a mely megbontaná a magyar kultúra egységét, lesülyeszti a népoktatás nívóját; bántja a szülők és tanulók érdekét; s mi szintén lényeges, elégiiletlenséget teremt a tanítók között. Határozottan kimondom, hogy az osztatlan iskolának nem külön tanitás terv kell, hanem erélyes, erős kéz, a mely az iskolafentartókat kenyszeritse rá a törvény szigorú végrehajtására. Ahasver. (Folytatás.) Most már beszéljünk mi. A judaizmusnak igen jeles hivatása a föld népei, mondjuk a pogány népei között az volt, hogy az egy Isten eszméjét ápolja és fentartsa. E hivatás nemcsak arra kötelezte Mózes népét, hogy csak ápolja és fenntartsa, hanem hogy terjessze is azt. A mely nép vezérszerepre van hivatva, letéteményese lesz olyan eszméknek, mik hivatva vannak arra, hogy általuk az egyetemes emberiség a tökéletes eszmény felé haladhasson: annak terjeszteni is kell a nála letett eszméket. A zsidóságnál ezt a postulátumot sehol se találjuk. Megy, vándorol örökké és vándorlásának nem ez a rugója, hanem mindig más. Az ős idők vándorlásának érzelmét megadja a jobblét utáni vágyás. Elfogy az élés, a mező, megy oda, hol ilyen van. Egyptom felkeresése és az ott maradás ezt igazolja. Ott hazát alkothatva, száma elszaporodik, mint a tengernek fővénye. Hol egy jel arra, hogy bélyegét rásütné a vele együtt lakó népekre ? hogy ott annak papja, nevelője lenne, hogy vezetné azt rá az egységes Isten eszméjére ? Ellenkezőleg, azt látjuk, hogy velük érez, velük egyesül, fel is szívódnék, ha vezéreik tovább nem vándoroltatják őket. Es hogy mily erős ott náluk a fajszeretet és hithüség, mennyire tudatában vannak hivatásuknak, igazolja a nehezen kimozdulás, a pusztai vándorlásban felhangzó zúgolódás és visszavágyakozás Egyptom húsos fazekaihoz. Rajongó vezetőik viszik odébb s mikor látják, a mi történelmi factum, hogy e nép nem képes az államalkotásra, vagy annak hosszas fentartására, mert nincs meg bennük az igazság- és megosztott jogérzet : egy egész nemzedéket elpusztulni hagynak, hogy a nyomukban fölnevekedő lelkét beoltsák az ő rajongásukkal. Es sikerül is; a nyers erő és fanatizmus hazát szerez nekik; ámde mit látunk ott? Az a nemzedék is, mely suggerálva van vezéreik eszméitől, csakhamar a zagyva idegenek karjaiba dől. Edomiták, filisteusok, Eglon úgy, mint Makkeda csípi k-lopják Jehovától a könnyen hajló zsidót. A próféták kora nem telik el egyébben, mint örökös figyelmeztetés és zaklatásban, nehogy a nép felszívódjék és amalganisálódjék a többi ott lakó népekkel. A babyloniai fogság históriai kényszer szüleménye; nem kevésbbé a 70 év múlva történt megszabadulás. Erős, szívós nép a zsidó; szívóssága- és erejéről beszélnek Egyptom pyramisai, miket ők építettek. Kánaánt, az idő viszontagságainak kitett kopár, pusztaföldet paradicsommá teszik. Jaffától Jeruzsálemig, onnét Egyptomig egy téjjel és mézzel folyó ligetté varázsolja a szívós és kitartó zsidó. Kelet népe lusta, lomha dolgozni nem szeret, az éghajlat forrósága miatt nem is tud. És a mint a keleti népek megismerik a zsidók földjét, mind bírni is akarja azt. Ezért az örökös karc és háború. Végre is találkozik egy számitó fejedelem, ki azt gondolja, hogy a kincstára fog lenni ő neki Palesztina, a munkás nép pedig az ő fajának kioktatója: elveszi tőlük az országot, e népet pedig áthurcolja a maga birodalmába, hogy legyen ott munkása, oktatója népének. Mi történik ? Babylon vidéke felvirul, az elhagyott oi'szág pedig puszta sivataggá változik. Egyéb, politikai okok is közbejátszanak, a miért egy másik, okos uralkodó ismét felszedi őket. Kihasználja a hazaszeretetet, mely azonban inkább a templom-szeretete, visszaviszi őket, hogy csináljanak paradicsomot ismét az elpusztult vidékből. Es csinálnak is, hogy Jézus korában ismét a világ egyik leggazdagabb tája lesz a zsidók hazája. Szétszóratásuk után ismét kopárrá lesz az, hogy a mai utazók előtt szinte lehetetlen, hogy az a köves, homokos, vérengző vadállatoktól hemzsegő kopár vidék lehetett valamikor rózsa és olajfa ligetekkel ékeskedő paradicsom. Visszamegy hazájába; Esdrás, Nehémiás a templommal ismét felbuzditják annyira őket, hogy egy ideig még a szabadságért is vérzik. Azonban a Makkabeusokkal letűnik a harci dicsőség, eltesped, ellaposul a „választott nemzetség;“ kimerül, elerőtlenedik, ősei dicsősége csak rege már, ősei vallása és morálja annyira elveszti varázsát, hogy magok a papok szemérmetlenül forgolódnak az Ur oltára körül nem hivatalból, hanem a konc javáért, mit lelopnak onnét. Olvassuk el csak Mala kiás kétségbeesését e fölött. így erkölcsileg és anyagilag tönkre silányulva, a szenvedőre ráveti kezét egy friss, más szintén jelentékeny eszmének szolgálatában álló népfaj, a római. Az leigázza összetöri. Az igy tönkre tett Izrael elszigetelve mindentől, a rabbinizmus kerítései közé szorulva, eredeti hivatására már többé képtelen lévén, Istennek uj rajokról kellett gondoskodnia, kik azt megvalósítsák, tovább fejlesszék.