Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-10 / 50. szám
799 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 800 rődöm azzal/ bogy az én véleményem diadalra jut-e; de azt igen is óhajtom, hogy e díszes társaság nyilatkozbassék. Mindenekelőtt engedjék meg, hogy azt mutassam be, milyen a törvény szavai szerint, vagyis a papiroson az osztatlan iskola. Az 1868. 38. t.-c. 27. §-a ugyanis azt rendeli, hogy egy tanteremre 60 tanulónál többet számítani nem lehet. Ez a szám azonban nem a tényleg iskolába járó gyermekek száma, hanem a szabály szavai szerint „a járni kellő“ tanulók száma. így tehát a 60 tanuló közé oda kell számítani az esetleg testileg fejletlen gyermeket is, de oda kell számítani azokat is, akiket az iskolai év kezdetén felsőbb iskolába visznek szülei. A törvény szerint tehát a 60-as számnak is a lehető' legritkább esetben sikerül összeverődni. Tegyük fel azonban, hogy az osztatlan iskola népessége 60 tanuló. Ez esetben az egyes évfolyamoknak megfelelő osztályokba 10—10 tanuló tartoznék, de mivel az első osztály növendékei testi és lelki fejlődésben nagyon is különbözők, az arány már az első évben megzavarodik úgy, hogy az első osztály népessége 15-re emelkedik és az 5—6. osztály népessége együtt adja ki a 10-et. Ugyancsak a 1868. évi 38. t.-c. 32. §-a rendeli, hogy az iskolafentartó az összes tanulók számára — tehát szegénynek és gazdagnak — az iskolai év megkezdése előtt beszerzi az iskolai könyveket, a tanitáshoz és a tanuláshoz szükséges eszközöket, s ezeket a tanító kiosztja és az árát a tandíjjal együtt a gondnok szedi be. Tehát a tanuló és a tani tó minden fennakadás nélkül kezdi meg munkáját. Rendeli továbbá a törvény 4. §-a, hogy az iskolamulasztó gyermek szülőjét fokozatos büntetésekkel kell kötelességének teljesítésére szorítani. S mindezeken kívül köteles az iskolaszék, gondnokság, tanfelügyelő folyton ellenőrizni a tanitó munkáját s ha akármi bajt, hanyagságot, vagy hiányt látnak, tüstént segíteni rajta. Azt hiszem, ezekkel a törvény elég szépen biztosította az osztatlan iskola munkálkodásának alapfeltételeit. S hogy ez az iskola valóban áldásosán is működjék, e feltételek mellett kizárólagosan a tanitó lelkes munkájától függ. Es ezzel én is elértem a felvetett kérdésemnek a csúcsához: megfelelhet-e a tanitó az eléje szabott feladatoknak? Nyugodtan felelem rá, hogy meg. Es e feleletem után engedjék meg, hogy az elméleti okoskodás teréről léphessek át a gyakorlati életbe. Mint egykori elemi iskolai tanitó, magam is tanítottam osztatlan iskolában. Beszélhetek tehát tapasztalataim alapján is. De részint hivatalos, részint magán utón elég alkalmam volt osztatlan iskolában tanitó kollegáim munkáját is megfigyelni. Ezeknek az alapján állíthatom, hogy a rendes egy tanitós iskola mindig el tudta végezni azt a munkát, a mit elvégzett a hat tanitós iskola. De ne fogadjuk még a tapasztalakat se el feltétlen bizonyitéknak. Próbáljuk meg a mathematika segit! ségével a bizonyítást: ha hat tanitó egy év alatt 6X60 vagyis 360 gyermeket oktat, kevesebb-e ez, mintha egy tanitó egy év alatt 60 gyermeket tanit? — Azt hiszem, hogy: nem. Azt elismerem, hogy egy teremben 60 gyermeket két osztályba sorozva tanítani nehezebb, mint az egy osztályból álló 60 gyermeket. De viszont e nehézséggel szemben bizonyos előnyök is vannak. Az osztott iskola tanulója a magasabb osztály tanulni valóiból előzetesen semmit sem hallott, tehát a tanítónak a tanításhoz sokkal nagyobb alapossággal kell kezdeni itt, mint az osztatlan iskolában; ha a tanitó akármelyik osztálylyal közvetlenül foglalkozik, a magyarázatára akarva, ! nem akarva valamennyi tanuló figyelmez. Hogy ugyne! vezett csendes foglalkozást rendelt másoknak, ezzel a figyelmet elvonni egészen nem tudja az ő magyarázatától, hisz a csendes foglalkozást úgy előkészítette, hogy ez valami túlságos, megfeszített figyelmet nem kíván. Ez az oka aztán annak, hogy a mikor a követ! kező évben az uj osztálynak ismét ugyan azt tanítja, tanítványai már ismerik a tárgyat s a tanitó munkája bizonyos fokig az ismétlésre és összefoglalásra siilyed. | Hát még mennyit segíthet magán a tanitó az ügyes ; csoportosításokkal, osztály összevonásokkal is. És végül fel kell említenem, hogy az osztatlan iskola tanítója előtt a tanultak számonkérése, vagyis a feleltetés egyáltalán nem okoz gondot, mig az osztott iskola tanítójától ez rabolja el az idő nagy részét. Azt hiszem, már eddig is sikerült bebizonyítanom, hogy az osztatlan iskola számára nem szükséges a külön tanitás-terv. A közoktatási tanácsban azonban komolyan dolgoznak a külön tanitás-terven. Sokat gondolkoztam, hogy miképpen került ez a külön tanitás-terv kérdése a szőnyegre. A tanítók részéről, a kik rendes viszonyok között munkálkodtak, panaszt soha sem hallottam s ha itt-ott fel is hangzott a panasz, ez azok ellen irányult, a kik a törvényt számba se veszik. De láttam, hogy a tanitó-képzők gyakorló iskoláiban is szépen elvégzi minden gyakorló tanitó a munkáját és a lehető leghelyesebb útra valóról látja el az ifjú tanítókat. Azt hittem, hogy a tanitás-terv készítő emberek az ideális állapotokat tekintik csak és azzal nem törődnek, hagy a hanyagság és rendetlenség milyen állapotokat teremt. Azt hittem, hogy az osztott és osztatlan iskolákat csak a törvényben körül irt formájában ismerik és a törvénytelen valóságtól undorodva fordulnak el. Es ezzzel a mentséget is megtaláltam számukra, de azért nem szeretném a helyeslést is megadni törekvéseikre. Az az osztatlan iskola, a mit a közoktatási tanács tanitás-terv készítői láthattak, nem olyan, mint a milyent én ez alkalommal lerajzoltam. Abban az iskolában nem 60, hanem 80, sőt ennél is több tanuló szorong. Abban az iskolában a tanítás kezdetét ősszel az első hó, a végét pedig tavaszszal az első zöld fii jelzi. A mulasztó szülők bűneiért a tanitó szenved s még az iskolai év közepén sem jut a legtöbb gyermek iskolai könyvhöz 50*
