Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-10 / 50. szám
DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP 798 7 97 én szolgálatom vonza őket, mikor tudom, hogy sok helyen, kivált városban, mennyire nem keresik az Isten házát délutánokon. A múlt évben — úgy emlékszem — Jánosi irt egy szép cikket a Prot. Egyházi és Isk. lapban, melyben többi közt azt állította, hogy nincs olyan lelkész, a kitől tiz évi szolgálat után szívesen meg nem válnának hivei. Senki sem irt cáfolatot. Nem, mert ez állítás átalánosságban csakugyan igaz s ha vau a kétezer közt néhány egyén, a kire nem áll, az kivétel. Ne méltóztassék a fellegek közt járni és mindennap látott, tapasztalt tényeket frázisokkal cáfolgatni. Szerencsétlennek tartja az apostolokra való hivatkozásomat, kik az Úrtól mindenre előkészítve mentek feladatuk teljesítésére s nem voltak helyhez kötve. Nem időztem akkor sokat e tételnél, mert nem gondoltam, hogy találkozzék valaki, a ki félre értseu vagy félre magyarázzon, Egyik következtetésemet, hogy t. i. szükséges a leendő lelkészeket, mint prédikátorokat, jól előkészíteni pályájukra, mégis concedálja, hanem más tekintetben annál több a kifogása. Azt nézi ki fölolvasásomból, hogy az a gondolat lappang bennem, «hogy a prédikálás száma kevesbbittessék, még pedig oly formán, hogy a lelkészekre bizassék akkor prédikálni, a mikor a szükség kívánja, a mikor kedvet kapnak vagy ihletést nyernek. Az a gondolat, hogy a prédikálás száma kevesbbittessék, nem lappangott bennem, mert kimondtam. Bennem az lappangott, hogy mivel az apostolok mertek szerteszét tanítani, a bajokat orvosolni, mivel több helyre s adott helyzetre mentek, ennyiben előnyösebb volt a helyzetük és sikeresebb működésük, mint a helyhez kötött prédikátoroknak. Néháuy éve olvastam, hogy egy jóhirü amerikai lelkész bizonyos napi-érdekű dologban szép prédikációt tartott. Hívták azután városról-városra / jó díjazás mellett. Ó ment s pár hónap alatt prédikációjával hatvanezer dollárt gyűjtött össze. Ezt nem tehette volna meg egy helyen. A mi püspökeink évenként kijönnek hozzánk egy-egy egyházmegyébe. így, a mi püspök urunk a múlt évben Somogybán volt és 28 nap alatt több mint 80, mindig jó, alkalmi beszédet mondott. Csodálat környezte nagyszerű testi, lelki képességéért. De ő is — bár kiváló ember, — csak úgy tehette ezt meg, mert nagy emlékező tehetsége és bibliaismerete mellett értesítve volt a külömböző helyi viszonyokról s mindig más helyen prédikált. Egy helyen ugyanezt alig lett volna képes ily sikerrel megtenni. A nagyobb állomásokon levő lelkészeknek is több módjuk van magukon segíteni, mint a kis egyházak papjainak. Tessék csak felütni a nagy Révész Imrének Révész Kálmán által kiadott «Alkalmi egyházi beszédek» czimü munkájának ötödik füzete 129-ik lapját. Ott alól olvashatja: elmondatott a debreceni kistemplomban 1881 jan. 31-én, a nagytemplomban 1881 február 13-án. Mikor— mint a féle szegény fiú —Kecskeméten halotthoz járó diák voltam, az egyik káplánnak (ma is élő ember) hallótli beszédét mi könyvnélkül tudtuk. Persze egyszer a körösi, máskor a budaivagy czigányvárosi temetőben fungált a város külömböző tizedeiből. Állandó publikuma csak mi voltunk. Hát kevés szóval azt akartam ón kimutatni, vagy is arra akartam rámutatni értekezésemben, hogy nagy külömbsóg van az ür által kibocsátott, előkészített apostolok és a helyhez kötött — különösen kisebb cgyházbeii — prédikátorok működése között. Ezek, bármennyire lelkesek legyenek is, helyezetüknél fogva nagy eredményeket igen ritkán mutathatnak, föl. Az idő halad, testi, lelki erőink fogyatkoznak, nekünk minden erőnket fel kell használnunk, hogy ismétlésekbe lehetőleg ne essünk; de végre is a természet erősebb, mint mi s életünk estéjén bizony csak rá kell jönnünk a szomorú tapasztalatra, hogy a ránk kirótt szónoklatok szakadatlan sora végre is nekünk terhessé s a gyülekezetre hatástalanná lesz. (Folyt, köv.) Barla Károly. Az osztatlan elemi iskola tanítás terve.*) Székfoglaló-beszéd; elmondotta a »M. Paedagogiai Társaság» ülésén 1899. október 21-én Föld es Géza. Most, mikor az orsz. közoktatásügyi tanács a különböző iskolák számára lázas sietséggel szerkeszti az uj tanítás-terveket, azt hiszem a legfontosabb ezek között az elemi iskoláé s az elemi iskolák között is az osztatlan elemi iskoláé. Fontosnak jelzem pedig ezt azért, mert a miniszter a nagyobb tanító egyesületekhez vélemény nyilvánítás végett elküldötte az „osztott (hat tanító) elemi iskola tantervét.“ S minthogy a különböző tanító egyesületek véleménye egyáltalában nem nyilatkozott arról, hogy az osztott és osztatlan iskola számára a külön tanitás-tervet szükségesnek tartják-e, felvetem tehát én ezt a kérdést itt. Egyáltalában nem tö*) Felkéretvén e már nyomtatásban is megjelent felöl-, vasás közlésére, szívesen adtunk helyet neki; nem csak tanítóinkat, de lelkészeinket is egészen közelről érinti e kérdés ezért méltán tarthat számot nagy érdeklődésre. Szerk.
