Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-26 / 48. szám
771 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 772 mint vendég és ifj. Kutasi Ferenc táci lelkész — a kis köri értekezlet jegyzője. Mely alkalommal : 1- ször, körelnökünk belső örömmel, testvéri szeretettel üdvözli a megjelent körtársakat nagyfontosságu emléknapján a reformáció megindításának, midőn a lelki vakság sötét börtönébe zárt emberiség szemei megnyilatkozának s feltárult előtte amaz uj ég és uj föld, melyben lakozik az igazság. Néhány szóval jelezve, hogy értekezletünknek munkaköre nem nagy ugyan, de munkásságunk — bármily csekély eredménye legyen is — anyaszentegyházunk javára céloz és szolgál, Isten áldó segedelmét kérve tanácskozásunkra — az értekezlet! ülést megnyitja. 2- szor, egyik lelkésztestvérünk rámutatva ama szomorúan tapasztalt tényre, hogy a gabona-konvenció ürmértékkel szolgáltatása folytán minő érzékeny és tetemes károsodást szenved a lelkész, midőn járuléka a nagy részben rostaaljából beszolgáltatott csekélv súlyú lélek-buzából fizettetik ki : kívánatosnak, sőt szükségesnek tartaná e minden tekintetben hátrányos fizetési mód megváltoztatását. Kis köri értekezletünk — kapcsolatban a folyó évben tartott egyházmegyei lelkészértekezlet jegyzőkönyvének 1-ső pontjában foglalt inditványnyal — felkérni óhajtja az egyházmegyei közgyűlést, hogy vagy saját autonom jogkörében alkosson szabályrendeletet, mely szerint egyházainkban mindennemű gabona fizetés súly (kilogr.) szerint történjék s dijleveleink is ennek megfelelőleg alakíttassanak át; — vagy sürgősen keresse meg a főtiszt, egyházkerületet ily értelmű szabályrendelet alkotása végett. Hogy az egyházmegye saját hatáskörében maradna akkor, mikor a régi gyakorlattól eltérőleg kötelezővé tenné a gabonanemü tartozásoknak súly szerint leendő fizetését — bizonyítja az, hogy egyházi törvényeink szerint az egyházi adózás terén fölmerülő minden kérdésben az egyházmegye végérvényesen határoz. 3- szor, élénk eszmecserére adott alkalmat a lelkészi nyugdíjintézetnek napirenden levő nagyfontosságu kérdése. Egyetértve abban, hogy egy ilyen intézetre úgy az elaggott, vagy munkaképtelenné vált lelkészek érdekében, mint a gyülekezetek vallásos életének békés fejlődése és virágzása tekintetéből is feltétlenül szükség van, — úgy abban is, hogy az ezen intézet által nyújtandó segély ne az éhenhalástól megmentő koldus-alamizsna legyen, hanem legalább is annyi, a mennyiből egy életét és erejét a közjóért, az emberiség testi és lelki boldogsága előmozdításáért áldozott ember vele együtt küzdött, nem egyszer vele együtt nyomorgott életpárjával öreg napjaiban tisztességesen megélhessen : kis-köri értekezletünk véleménye szerint a lelkészi nyugdíjintézetet — ha azt akarjuk, hogy az céljának megfelelhessen — nem lehet megalkotni csupán a lelkészek hozzájárulásával, mert ez esetben nem hogy gyermekeink taníttatására, de még zsinati kabátra sem kerül, egyébként is elég lapos és oly sok oldalról igénybe vett erszényünkből; — nem lehet még a gyülekezetek megadóztatása mellett sem ; hanem annak az intézetnek alapjához az államnak kellene.egy tekintélyes, az intézet jövőjét biztositó összeggel járulni, — s ezen alap jövedelmét nevelné aztán a lelkészek és a szintén megadóztatandó gyülekezetek évi járuléka. Az államsegély kérése vagy elfogadása nem volna sem jogtalan, sem méltánytalan. Hiszen senki sem tagadhatja, hogy mi, ev. reform, lelkészek a magyar nemzeti állam felépítésének és megizmosodásának munkásai voltunk és vagyunk ; ha a tanítók nyugdíjintézetét az állam alkotta meg : nem járulhatna-e a miénkhez is ? Mennyi javadalmat élvez a róm. kath. felekezet tisztán állami eredetű javakból! Nem kérhetjük és várhatjuk-e mi is joggal, hogy a szolgálatunkat elfogadó állam segítsen bennünket ott és akkor, a hol és a mikor sebeink orvoslására önerőnk elégtelen ? Bizonyára igen . . . és ezen véleményünkhöz a többi kis körök, úgy az egyházmegyei lelkészértekezlet hozzájárulását tisztelettel kérjük. 4- szer, tekintettel a segédlelkészek csekély számára, mely miatt nemcsak elaggott lelkipásztoraink szűkölködnek segéd nélkül, de egyes gyülekezeteink is huzamosabb időn át kénytelenek nélkülözni a lelki vezért, a mikor aztán presbyteri gyűlést nem tarthatnak, szavazatot nem adhatnak s a vallásos élet kétségtelen hátrányára lelkipásztori gondozás nélkül vannak, indít— ványoztatott: kérje fel az egyházmegyei lelkészértekezlet az egyházmegyei közgyűlést oly irányú intézkedésre, hogy azon esetben, midőn valamely gyülekezetben a lelkészi állás megüresedik vagy a helyi lelkész a hivatalos teendők végzésére betegsége miatt nem képes és segéd- vagy helyettes lelkész nincs, az egyházmegye esperese bízza meg valamely szomszédos egyház lelkészét a helyettesítéssel és hatalmazza föl azt a hiányt szenvedő egyházban a hivatalos teendők időnkénti végzésére. Az indítvány egyértelmű helyesléssel fogadtatott és az egyházmegyei lelkész-értekezlet utján az egyházmegyei közgyűlésre fel terjesztetni határoztatott. 5- ször, fölemlittetett mint sérelem a világi hatóságoknak mindinkább gyakorlatba vett azon bántó és mellőző eljárása, mely szerint hivatalos ügyekben, különösen hivatalos kiadványokért a törvény világos és határozott rendelkezése ellenére a lelkészi hivatalt nem egyenesen, hanem a községi elöljáróság vagy jegyzői hivatal közvetítése utján keresik meg. Errre nézve kis köri értekezletünk felkérendőnek tartja az egyházmegyei gyűlést, hogy miután a világi hatóságoknak ezen eljárása törvényellenes : felsőbb egyházi hatóságaink utján sürgesse ezen sérelem orvoslását. Kutasi Ferenc.
