Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-26 / 48. szám
769 ugyan, de a hónapok napjai számításánál nincs többé szükség az Apjunseno ismert mnemotechnikai segítségére, mert minden hónap 30 napból áll s az év végén mutatkozó 5 nap pótlónap — sansculottidák —, melyhez minden negyedik esztendőben a forradalom napja mint szökőnap csatlakozik. Minden hónap 3 dekasból áll, minden nap 10 részre van felosztva, s minden rész újra 10 részre, azaz ez majd csak lesz, ha a terminusul megállapított három év alatt sikerül az összes órákat e szerint készíteni. Addig is azonban a naptárból törülni kell minden szent nevét, s a napok megjelölésére csak a termelés vagy iparra vonatkozó neveket szabad használni. Tehát a köztársaság második esztendejében vagyunk, azaz maradjunk meg csak 1793-nál, mert ma napság Páris és Franciaország is megint csak Krisztus születésétől számítanak, s a nagy gonddal kicirkalmozott köztársasági naptár nem tudta kiszorítani helyéből a régit, melynek használatát — fogyatkozásai mellett is — az összes müveit népek évezredes gyakorlata szentesitette, s bizonyára Önök előtt is érthetőbb lesz, ha a köztársaság 2-ik éve brumaire havának két utolsó, s frimaire havának első dekadja helyett 1793 november hónap napjai szerint soroljuk íol az eseményeket. Úgy érzem, mintha az Önök szemrehányó tekintetével találkoznám, hogy ha végeredményben úgy is a mai naptár szerint akarok számítani, miért mutatom be mégis a forradalmi naptárt. De ezúttal még, kérem, legyenek elnézők. Az, hogy a francia forradalmi naptárt röviden rajzoltam, hozzá tartozik a képhez. A kon vent eltöröl mindent, a mi régi; a királyság megbukott, a nemesség megszűnt, csak egy intézmény áll még: az egyház. Miért ne i zenné meg a kon vent a harcot ez ellen is és aminek az egyház csak külső szerve: maga ellen a vallás ellen ! ? Félre a régi naptárral, mely számos részében a kér. ünnepekre figyelmeztet csak : alkossunk egy uj naptárt, mely minden izében gyakorlati s a vallásos kenettől ment. Nem mondjuk, hogy Romme-t javaslata megtételekor 1793 október 5-én vallás és egyházellenes szellem vezette, de hogy a javaslat pártolóinál nagyrészt ez volt az uralkodó, ezt mutatták a rohamos egymásutánban jelentkező események. Mig a konvent eddig az atheismus föl-föltünő jelenségeit helytelenitette, sőt a vallás szabad gyakorlatának háborgatására büntetést. is mért, a párisi tanács befolyása alatt, hol Chaumette és Hebert voltak a hangadók , mindkevésbbé mert az atheismus ellen nyíltan föllépni, mely 1793 novemberében a szó szoros értelmében orgiákat ült Párisban s Franciaország számos helyén. November első napjai egyikén Klotz (Cloots) német báró, ki magát „orateur du genre humain“ „az emberi nem szónoka“ díszes címmel ruházta fel, elment Gobel párisi érsekhez, ki szegény tehetetlen agg ráengedte magát vétetni, hogy eljátsza főszerepét egy szomorú vígjátéknak, melyet Chaumette, Hebert, Monoro, Pache és Lhuilier adattak elő. Gobel főbb papjai kiséretében nov. 7-én a konventbe ment. Monoro mutatta be őket és szólt a gyűléshez a község tanács nevében: „önök 770 maguk előtt látják e férfiakat, kik önként lerakják magukról a babona minden jelvényeit. E nagy példát utánozni fogják s a köztársaságban nem sokára nem lesz más vallás, csak a szabadságé s egyenlőségé, a vallás, mely a természettől ered s egyetemes.“ Gobel, kit nyilatkozatának szégyenletes volta nem mentett meg attól, hogy öt hónap múlva a guillotine alá hajtsa fejét, létévé a gyűrűt, a pásztorbotot, s föltevé fejére a frigiai sapkát, egy nyilatkozatot olvasott fel, mely szerint ő, ki mindig elismerte a nép fenségét, most, mikör a nép akarata nem túr meg más nyilvános szertartást, csak a szent egyenlőségét, minthogy a fenség igy akarja, lemond az ő papi teendői gyakorlatáról. Az érsek példáját követték a kiséretében s a konvent ülésén jelen volt papok. A konvent elnöke megölelte Góbéit s üdvözölte e lépéséért. Chaumette fölkiáltott: „E napot a naptárban, mint az ész napját kell megjelölni.“ Egyetlen papi ember volt csak a konventen, Blois püspöke Gregoire, ki nem tántorodott meg. Az érsek szavait követő tapsok közt érkezett a terembe. Kérdezősködik a taps oka után. A kpnventi tagok unszolják Gregoiret, hogy utánozna tiszttársai példáját. Gregoire a szónoki emelvényre megy. „Polgárok —mondja — csak most érkezem, s alig tudom, mi történik e pillanatban. A hazának hozandó áldozatról van;szó? Ehhez hozzá vagyok szokva. A forradalomhoz való ragaszkodásról? — én letettem erről a próbát. A. püspöki hivatallal járó fizetésről? Sajnálat nélkül mondok le róla. De ha a vallásról van szó — ez kívül esik az önök jogkörén ; önöknek nincs joguk ezt megtámadni. Engem kényszeritettek, hogy elfogadjam a püspökség terhét; megtettem. Ma ismét kényszeritenek, hogy oly lemondásra bírjanak, melyet nem fognak tőlem kicsikarni soha. Én igyekeztem eddig is jót tenni kerületemben , püspök maradok, hogy ezután is jót tehessek. Hivatkozom a vallások szabadságára !“ Férfias szó volt, a gyáva megluinyászkodással szemben, okos sző az őrültséggel szemben. De a mámor már annyira elfogta a lelkeket, hogy a férfias és okos szót nem akarták megszívlelni. Hangzott ugyan egykét: „Senkit sem akarunk kényszeríteni“ — de a karzat zúgott, s Gregoiret még a konvent ülése után is ostromolták, s fenyegetésekkel próbálták reá venni, hogy tagadja meg a kér. vallást. (Vége köv.) Dr. Antal Géza. Euyípt/.i étet. Jegyzőkönyv, felvétetett Székes-Fej ér váró tt, 1899. évi október hó 31-én, a mezőföldi ev. reform, egyházmegye „sármelléki“ kis körének lelkész-értekezletén. Jelen voltak: Balogh Sándor korelnök, — Nagy Károly ősi-i, — Tóth Károly polgárdi-i, — Kovács Lajos s.-szt.-mihályi, — Szabó Kálmán soponyai lelkész, — Bódizs Lajos f.battyáni h. lelkész, Tatay Imre sz.-fejérvári lelkész — DUANNTULI PROTESTÁNS LAP
