Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-26 / 48. szám
Tizedik évfolyam. 48. szám. Pápa, 1899. november 26. Kecensio. (Vége.) Azt kell megvizsgálnunk, ha vajon csakugyan a prédikálásunk mennyiségében rejlik-e annak a szerfölött sajnos tünetnek valódi oka — és nem inkább másutt-e, például igehirdetésünk minőségében? Hitem és meggyőződésem, hogy itt a hiba. Részemről úgy vélekedem, hogy minden lelkésznek, a ki az óhajtott sikert elakarja érni, először is azzal kell tisztába jönnie, hogy mi vitte a lelkészt pályára? A benső szükségesség-e, a velőket égető szent tűz-e, avagy a kenyérkereset? Szerintem minden lelkésznek lelkiismeretbeli kérdést kell abból csinálnia, hogy magát megvizsgálja, ha vájjon az elmondandó beszédet azért tartja-e, mert állása kényszeríti rá, vagy pedig, hogy felebarátainak lelki javát munkálja vele ?m Meg kell magát vizsgálnia, ha vajon a szószékből lejőve minek örül inkább: annak-e ha egy embert megtérített, vagy pedig százan azt mondják: szép prédikációt tartott? Ezektől a kérdésektől függ a szóban forgó kérdés eldöntése. Es e subjektiv irányú kérdésektől függ az objektiv, az, hogy nyujt-e a prédikáció lelki táplálékot ? E kérdéseket tekintve, fájdalom, valami megnyugtatót nem mondhatunk a templomainkban elhangzó prédikációk felől. Elég tájékozást nyuj- 1anak e tárgyban a nagyszámú szerzők által közre bocsátott egyházi beszédek. Többé-kevésbbé szépen megírt értekezések azok az Isten dolgairól, az erény szépségéről etc. De a legtöbből a legfőbb dolog hiányzik: a lélek és az erő. Hiába, de úgy \an, szép szavak, frázisok bármily ékesek legyenek is, alkalmatlanok az építésre. Csak az a lelkész számíthat az igehirdetés terén sikerre, a ki a föntebb említett kérdések hatása alatt az ima és elmélkedés utján Krisztussal folyton összeköttetésben vau, E közössége oly szoros, hogy, mintegy Krisztus lehellete járja át lelkét, egész valóját, mintegy Krisztus kezéből veszi a lelki eledelt, az örök élet kenyerét és ezt úgy nyújtja hallgatóinak. Ha nem tudjuk nyújtani így és ezt az eledelt, akkor ne ütközzünk meg azon, ha templomaink üresednek. Mit Keresnének ott az emberek, ha nem találják meg, a mire éheznek? ügy vagyon, édes Uraim ! Csak ez a neme a prédikálásnak érdemli meg a prédikálás nevét. Ezzel a prédikálással fordították fel az apostolok a világot; (Ap. Cs. XVII, 16.) ez a prédikálás változtatta át a világot a reformáció korszakában, ilyen pródikálásra van ma is mindig szükség. Ha igy prédikálunk, nem kell aggódnunk tárgy és anyag miatt. Az élet elég változatos, nyújt elég tanulságos anyagot — az Ur pedig mindenek felett megadja, szájunkba adja a kellően alkalmas szavakat (Máté X. 19.) Egy buzgó lelkésznek fájdalmas lehet az üres templomban, öthat hallgató előtt hirdetni az igét. De azért annál buzgóbban prédikálhat a kicsi sereg előtt, ha meggondolja, hogy ott van az Ur közöttünk, ha ketten-hármau jöttünk is össze az ő nevében. (Máté XVIII. 20.) Az Ur utai kifürkészhetlenek, meglehet, az a két-három hallgató fogja képezni a magját, kiinduló pontját egy szép és fölemelő keresztyén gyülekezeti életnek. Megbocsásson Barla ur, de kénytelen vagyok kimondani, hogy akkor jutnánk valósággal ferde helyzetbe az igehirdetéssel szemben, ha magunkévá tennők azt a nézetet, mely bölcs tapasztalatból eredőnek és helyesnek találja a katholiKusok részéről az igehirdetés elhanyagolását. De hogy a bölcs tapasztalat munkált itt, hanem nagyon is 48
