Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-19 / 47. szám

757

levele igen közel áll. Itt hallunk a tenger hullámainak céltalan csapdosásáról, a hajózás művészetéjől, hervadó virágról, hervadatlan koszorúról, fény és árnyról, édes és keserű forrásokról, korai és késői esőkről, szőlőtőről, fügefáról, az ember hatalma alá rendelt természet megfékezéséről, a látszólag kicsi, de mégis fölöttes erő által, melyet Isten az emberi természetnek adott. Kitűnik ez eléggé a régi egyház irodalmából. Az első század végéről, vagy a második elejéről maradt fenn egy visiós könyv, melyet a római gyülekezet valamelyik egyszerű tagja irt görög nyelven. E visiók vallási kérdésre, egyházi viszonyokra vonatkoznak általában, de nem egyszer csatlakozik hozzájuk a természet elmélkedő és csodálkozó megfigyelése. Hermas igy hivják a szerzőt — Rómából való gyaloglás közben csodálja az Isten teremtéseit és szivében hallgatagon magasztalja nagyságát, szépségét és hatalmát. Tovább menve, mintegy eltűnnek érzékei és elragadtatásában látomást lát. Egy szilfára felkuszó, fürtökkel megrakott szőlőtő nyeri meg tetszését és a szeretetre emlékeztet, mely a szegényt, a ki imádkozni tud, összeköti a gazdagsággal és részesül ennek földi javaiban. Máskor majd kilátás nyílik meg előtte az albán hegyekre s mindez összevéve nem egyéb, mint az egyház kifejlődésének nagy látomása. Egy újabb legenda szól egy előkelő spanyol pogány nőről, a ki egyik szolgájától, a ki Pál apostolt Rómában megismerte és haza térte után is folyton utána sóvárgott, vett tudomást a keresztyénségről és azóta őt is kimondhatatlan vágyódás fogta el. Egy keresztül sirt éj után kertjében keresett enyhülést, mig férje a szokásos reggeli látogatásokat fogadta. Gyönyörködött a pompás fákban, a kedves madárénekben, élvezte az üdítő levegőt ; de mindezek nem segíthettek gyötrődésén : ki változtatja az én szomorúságomat örömmé ? és felsóhajtott: Oh Isten, te, a kit minden teremtményeid magasztalnak, adj nekem nyugalmat, vigasztalást! Talán ez a legnagyobb latin nyelvű keresztyén irat, mely a pogány és keresztyén közötti beszélgetés leirása közben a természet rajzolásának finomsága és az előadás bája tekintetében alig marad mögötte az egész klasszikus irodalomnak. És a komoly beszélgetés közben nem a pogány, hanem a keresztyén magasztalja a látható világ szépségét és harmóniáját, majd hosszú dagályos beszédben, majd rövid találó szavakban. így éreztek a keresztyének azon időben, midőn őket világosságkerülő gonosztevőknek tekintették. Nekünk jobb dolgunk van a földön, de váljon több és tisztább örömeink vannak-e a föld szépségeiben ?

A természetbeni gyönyörködés és a művészet ápolása nem tartozik ugyan a vallás lényegéhez, legkevésbbé a miénkhez — de a keresztyénség alapvonásához tartozik minden szép, jó és igaznak ápolása, következéskép nem hunyhat szemet teljesen a természet és művészetben nyilvánuló szép iránt. A földi élet múló szépségeiben való öröm mintegy arra szolgál, hogy a szív ifjúságát, a lelki élet egészségét és ama szebb, jövő világ felőli élő reménységet megőrizze. A teremtés örök csodái, melyekben még ma is érezzük a teremtő jelenlé-758

tét, a teremtő művész nemes alkotásai, melyekben az Istennel rokon léleknek alkotója felé való közeledését érezzük : mindig megdobogtatják szivünket.

Zahn után

Csomasz Dezső,

Nyílt kérdés

Nt. Kis József theol. tanár úrhoz.

Az egyházi lapban többször olvastam, hogy egyik s másik lelkész atyafi — valamely fontosabb kérdésben, a mely igen ritkán vagy egy emberi életben] egyszer jön elő — Nagytiszteletüségedhez kérdést intéz, s e kérdésekre volt szives mindenkor feleletet adni. Egy ritka kérdéssel bátor vagyok alkalmatlankodni, kérve rá feleletét.

Az eset következő: Egyik lelkésztársunk 1897- ben másodízben házasságra lépett egy özvegy nővel, ki azelőtt egy ág. ev. lelkész felesége volt. Az 1897-ben kötött házasságnál a nő a polgári anyakönyv en mint római hat hol ileus szerepel. A lelkész első házasságából két kiskorú gyermek él. E második házasság két évig tartott és boldognak nem mondható. A nő férjét több Ízben ott hagyta. A lelkész halála előtt 8 héttel bútorait a lelkész lakról elszállittatta, maga is végleg elköltözött. Végre a sok kellemetlenséget, a melyet a nő okozott, a férj elviselni nem tudta, elkeseredett anynyira, hogy önmaga vetett véget életének. A nő a temetésre megjelent s mint egy színésznő el is siratta a sokszor megbántott, beperelt, meghurcolt és meggyalázott urát.

Az egyház elöljárói s általában az egyházközség tagjainak nagy többsége Írásban kijelentették, illetve kérvényezték, hogy a kegyelem esztendő a kiskorú gyermekeknek adassák meg.

A nő most özvegyi jogát érvényesíteni akarja,, vissza akar hurcolkodni a lelkészlakra, az özvegy és kegyelem esztendőt ott akarja tölteni és a fizetést élvezni..

Kérdés jogot tarthat-e egy olyan nő, a ki férjét hitetlenül elhagyta, az özvegyi és kegyelemévre, s a kit elhalt férje halála előtt irt levelében azzal vádol, „hogy kiskorú gyermekeimet meglopta, törekvése az volt, hogy mindenemből kipusztitson, anyagilag, erkölcsileg megsemmisítsen, a népet és presbyteriumot ellenem fellázította, elvette anyagi vagyonomat, most életemet veszi el.“

m.

Felelet.

Azok a szabályrendeletek, a miket én ismerek, nem kötik ki, hogy csak olyan özvegyek élvezhetik a csonka és a kegyelemév kedvezményét a kik ev. rét. vallásunk. Azonban egyházkerületünk „alapköveié! mén gu-nek minősítette azt, hogy „az egyházi hivatalnokok családtagjai hitfelekezetünk tagjai legyenek. “ (Egyházkerület jkv. 1893. 59. lap. IV-L) . . . „Az Országos ev. ref, lelkészi özvegy-árva gyámintézet“ pedig a 9. §-ban határozottan kiköti, hogy az özvegyek a nyugtáikon igazolni tartoznak ev. ref. voltukat. Ana-DUNANTÜL1 PROTESTÁNS LAP.