Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-15 / 42. szám

669

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

670

Ugyanis, ki ne hallotta volna már ezt, hogy a közoktatás, nevelés általános, állami érdek és feladat? És e feladatnak terhét nálunk magyaroknál legnagyobbrészbeu nem a hitfelekezetek emelik-e? Magyarországban az iskola feütartók nagy többsége, mintegy 8096 felekezeti és csak ki3 °/o'a és

községi. A felekezet épit, felszereli, fentartja az iskolát, fizeti benne a tanitót, fizeti minden tanító állomás után az évi 12 frt nyugdijadét, minden növendék után az évi 15 kros nyugdijadét, sőt nemcsak, de — miután az állam tanítói után az évi 12 irtokat a nyugdíjalaphoz az állam pénztárából fizeti — a felekezetek még ehez is hozzájárulnak adójuk arányában. Taníttatják, feldolgoztatják tanítóik által az állami tantervben megkövetelt tananyagot; végeztetnek tehát sokkal nagyobb munkát, mint a minőt végeznek az állami tanítók, miután a felekezeti tanítók a vallás erkölcsi oktatást is teljesitik külön díjazás nélkül, holott e munkát az állami iskolákban az állam által külön díjazott hitoktatók kezelik s ezen áldozatkészséget az állam az iskolafentartó hitfelekezeteknek

O

és a közoktatás terén az államiaknál sokkal nagyobb és fáradságosabb munkát végző felekezeti tanítóknak akként hálálja meg, hogy mikor a tanítói fizetés minimumának kiegészítéséről van szó, azt mondja: Hja! igaz, hogy a tisztán tanítói fizetés, az az a tandíj, ennél a felekezeti iskolánál csak 200 frt; de van még ott valami kántori vagy u. n. lé vitai járandóság is mintegy 200 frt az is tanító díjazás, ki van a tanítói 400 frt minimum, nem adok hozzá semmit. A mikor pedig a nyugdíjigény megállapításáról van szó, úgy szól (nem ugyan a törvény, de az auuál hatalmasabb min. rendelet) igaz, hogy ennek a tanítónak a hitfelekezet pl. 800 frt fizetést ád s a törvény szerint csakugyan ezt igényelhetné nyugdíjul, hja! de ebből 400 frt kántori járandóság. Lesz nyugdíj járandósága 400 frt! És ezen eljárással szemben mit cselekedtek a hitfelekezeti hatóságok? A helyett, hogy a tanítói nyugdíj törvényt és a tanító fizetések rendezéséről szóló törvényt tanulmányozva, tiltakoztak volna a tanítói fizetéseket önkényüleg megosztó s a kántorivá erőszakolt díjazást a tanítók nyugdíjigényéből levonó min. rendelet ellen és sürgették volna a törvénynek szószerinti hamisitatlau végrehajtását: belebocsátkoztak annak vitatásába, hogy mit lehet káutoriuak minősíteni és mit nem. És mig a dunántúli ft. e. kerület az 1893. évi szept. 20-án tartott gyűléséről a közokt. miniszter 2975/93. sz, rendeletére egy

gyönyörű s kiváló gonddal szerkesztett felirattal válaszol, melyben meggyőző világossággal mutatja ki, hogy a prot. felekezeti tanítók összes fizetése tanítói fizetés, hiszen a prot. tanító teendőjéből legfeljebb a templomi és temetési éneklést lehetne kántorinak tekinteni, de az oly csekély, hogy a reáforditott időt, ha kétszeresen vesszük is, ez a tanítói foglalkozásnak csak alig 1/10 része, kéri azért az összes tanítói járandóságokat a nyugdíj igénybe beszámítani. Más egyházi hatóságok meg, nem törődve, nem gondoltak tanítóik érdekével, sérelmével; egyedül az lebegett szemeik előtt, hogy az esetleg bekövetkező államosítás esetére minél többet biztosítsanak s megtarthassanak az egyház birtokában és az összes tanítói díjazást kántorinak minősítették Segítsen a szegény tanítóság magán, a hogy tud.

Ezen irányzat felé hajolt a főt. és mélt. konvent is a f. é. április havában tartott ülésében. Egyedül a dunántúli e. Kerület főtiszt, és mélt. püspöke Antal Gtábor ur volt az, a ki felismerte ebben az egyházat és tanítókat fenyegető veszedelmet s küzdött nemes hévvel a veszedelmes áramlat ellen. Fogadja e téren is a prot. tanítók mélyen érzett háláját és köszönetét!

Hogyha továbbra is az említett min. rendelet értelmében lesz végrehajtva a nyugdíjtörvény, könynyü belátni auuak azon természetes következményét, hogy a jobb tauerők elhagyják a felekezeti állomásokat, a mire már is látunk eseteket és sietnek az állam szolgálatába. Avagy ki venné tőlem is rossz néven, ha a magam és családom jövője lebegvén szemeim előtt, egy esetleg kínálkozó 600 frtos állami vagy községi állomásért, hol összes teendőm lenne tán egy vagy két osztály vezetése, felcserélem a 8—900 frtos, de rendkívül terhes praeorantiát ? vagy lehet-e tőlem kívánni, hogy ón magam és családom hátrányára nyugdíjaztatásom esetére évenként 3 — 400 frt áldozatot hozzak csak azért, hogy felekezeti tanító lehessek ? Avagy ha a tanítóknak csak selejtese marad meg az egyház szolgálatában, nem látna-e ebben egyházhatóságunk kiszámithatlan veszedelmet?

Tiszteletteljes javaslatom tehát a következő:

Készítsen az orsz. ref. tanitó-egyesület egy feliratot a főtiszt, és mélt. konventhez, melyben világosan feltárván e helyzetet s rámutatva nemcsak a tanítókat, de magát az anyaszentegyházat is fenyegető veszedelemre, kérje fel a mélt. konventet, hogy egész erkölcsi súlyával hasson oda, hogy a törvényekkel ellentétes, a hitfelekezetek és feleke-