Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-10 / 37. szám

587 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 588 az általok nyújtott képesítést tekintjük, sokkal inkább megfelelnek annak a célnak, a melyet a mi intézetünk is kell, hogy szemelőtt tartson. Ez iskola ugyanis be­fejezett tanfolyamot képez, a mely megfelelő fokon az összes ismereteket felakarja ölelni, a mikre egy nőnek a családi tűzhelynél, a társadalmi életben, avagy tanul­mányainak folytatására szüksége van s általános tan­ügyi és nevelési szempontból legfeljebb azt a kifogást lehet ellene tenni, hogy kissé sokat is ölel fel s épen ezért vagy túlterheli a növendékeKet vagy pedig felü­letes képzést nyújt, a melyek közül pedig nehéz meg­mondani, hogy melyik a veszedelmesebb. Azonkívül nem hagyhatjuk a tényleges, helyi viszonyokat sem fi­gyelmen kívül, hogy t. i. Pápán van más két t. i. egy rém. kath. felekezeti s egy állami polgári leány­iskola, úgy hogy egy harmadik polgári iskolának fel­állítása a közvélemény előtt nehezen lenne indokolható, bár megvagyok róla győződve, hogy a mi tanintéze­tünk reformált jellege egymagában is biztosítaná an­nak népes voltát, mert hisz a múlt évben a protes­táns növendékek száma 80, tehát kétszer annyi volt, mint a katholikusoké, holott az állami polgári leány­iskola valósággal katholikus intézet, a mennyiben egy protestáns tanerő sincs benne alkalmazva s a legköze­lebbi üresedés alkalmával is katholikus nőt nevezett ki a kormány, egyáltalán semmit figyelembe nem vevén a kath. növendékek csekély s a protestáns leánykák je­lentékenyen nagyobb számát. Legutoljára hagytam annak a tanintézetnek fel­­emlitését, a mely nézetem szerint úgy a helyi, mint az általános oktatásügyi viszonyok között legjobban meg­felel a mi intézetünk céljának a középosztály és a kor kívánalmainak. A felsőbb leányiskola, a melynek szer­vezetével kissé bővebben kell foglalkoznom s a melynek létesítését a legmelegebben ajánlom, kétféle u. m. másod és első rendű s a középiskolákkal egy katagoriába so­­sorolt tanintézet. A másodrendű felsőbb leányiskola 4 osztályt foglal magában s megfelel a főgvmnasium 4 alsó és a polgári iskola négy osztályának s alakilag mindarra képesít, a mire az említettem két intézet. Az algymnasium és a felsőbb leányiskola közötti lényege­sebb külömbséget az utóbbiban a latin helyett a fran­cia nyelvnek kötelező tanulása képezi s ugyanez külön­bözteti azt meg a polgári leányiskolától is, a melyben a francia nyelv csak fakultativ tárgyként szerepel. Az iskola elé kitűzött célt illetőleg azonban határozottan előnyben van — a helyes leánynevelés szempontjából — mindkét intézet felett, mire nézve legyen szabad a felsőbb leányiskola célját megszabó miniszteri rendelet vonat­kozó helyét szószerint idéznem. A felsőbb leányiskola célja, alkalmat nyújtani arra, hogy benne társadalmunk női tagjai nemük saját­­lagossága és a társadalmi jelen viszonyok által feltéte­lezett s élethivatásukra szükséges általános műveltséget szerezhessenek. E cél elérésére, mind a tanrendszernek és a tan­­tervnek megállapításánál, mind az egész oktatás mene­ténél, mind a növendékek felvételénél a következő alap­elvek szolgálnak irányadókul: 1. Az iskola növendékeinek lelkét a jó, a szép és az igaz iránt volósággal megnyerni iparkodik s gondo­san kerüli mindazt, mi csak álműveltséget eredményezne. <2. Kerüli továhbá a műveltség minden luxusát is és csak azt tanítja, a minek ismeretére nem csupán néhány növendéknek, hanem általános műveltségük érde­kéből mindazoknak szükségük van, kik ezen tanintézetbe lépnek. 3. A nevelés, oktatás és tanítás mind célját, mind módszerét, mind a tananyagát illetőleg, a positiv élet­viszonyokhoz és mindenek előtt a női egyéniséghez s ennek jogosult saját]agosságaihoz alkalmazkodik. 4. A tantárgyak s a tanítandó ismeretek mennvi­­ségére és mértékére nézve még a következő szempontok irányadók, u. m.: a) hogy csak az és annyi taníttassák, a mit és mennyic az egyes tanfolyamokban a rendelkezésre levő idő alatt s a növendékek előképzettsége szerint, kellő alapossággal lehet megtanítani, még pedig úgy, hogy a í tanulók a tanultakat értsék is és adandó alkalommal , megfelelő biztossággal alkalmazni is tudják. b) A főczél nem az, hogy a tanulók különféle tárgyakból sokféle ismeretet szerezzenek: hanem az, hogy a tanfolyam bevégeztével egy bizonyos körű, kerek­­ded egészet alkotó s részeiben összhangzó műveltséget nyerjenek; úgy hogy ezen összhangzatos műveltségük­ből, mint alapból, majdan határozott életnézetük és szellemi önállóságuk fejlődhessék ki s hogy magasabb műveltségű, a hazát szerető s hivatásukat minden körülmény közt jól felfogni s betölteni tudó nőkké i váljanak. c) A módszert illetőleg tekintetbe veendő a tanu­lók szellemi felfogásának nemükből eredő sajátlagossága s gyöngédebb testi szervezetük, melyek következtében főleg a felsőbb osztályokba járó növendékekkel szem­ben nem léphetni fel oly mérvű követelésekkel, mint minőkkel hasonló korú fiuk irányában fellépni szoktak. A tárgyak tanításánál mindig különösen kiemelendő az, a mi a nőknél már különben is nagyobb mértékben feltalálható szép és erkölcsi érzéket táplálni s helyes irányban fejleszteni alkalmas. d) Hogy a tanulóktól az egészséges fejlődésre szük­séges üdülési idő el ne vonassák s hogy továbbá ide­jük maradjon a ház körül is forgolódni: szükséges, hogy a tanulás súlypontja az iskolába essék s ott a tananyag annyira feldolgoztassák, hogy a tanuló által végzendő házi munkául, annak átismétlésénél vagy a már jól megtanultaknak egyszerű alkalmazásánál egyéb ne maradjon. Ha e célhoz mi, intézetünk sajátos feladatához képest a vallásos, egyházias nevelést és oktatást hozzá fiizziik s a tantervet úgy alkotjuk meg, hogy az a cél­hoz jutást lehetőleg megkönnyitse, maga a cél elérése természetesen mint mindenütt, itt is a hivatásukat helyesen felfogó és híven teljesítő tanerők és nevelő­nőktől függvén: azt hiszem oly alapon rendezzük be

Next

/
Thumbnails
Contents