Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-27 / 35. szám
555 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 556 Gazdag, hatalmas nagy tekintélyű katholicismussal állunk szemben, mely céltudatosan titkon és nyilván, sokszor nem is igen tisztességes eszközökkel dolgozik ellenünk, megrontásunkra. Külföldön sokkal lármásabb, de folyton tért vészit, nálunk valamivel csendesebb, de hódit és terjeszkedik. Mi pedig egy igen súlyos teherrel, a szegénységgel küzködve, lenézetve, talán sokszor világtörténelmi hivatásunkat is feledve, talán az evangéliom győzelmében is kétkedve, fegyelmezetlenül, összhaugzatos munkálódás nélkül csüggedten vonszoljuk magunkat rendeltetésünk utján, mint valami dísztelen és dicstelen halálra elszánt áldozatok. Helyzetünket súlyosabbá teszi, vagy jobban mondva nagyrészt az idézte elő, hogy az előbb említett két veszedelmes belső ellenség dúl sorainkban. Itt a modernismus üres és tartalmatlan fellengzése szárította ki a sziveket s ölte ki a keblekből a lelkesedést. Amott a holt és sivár orthodoxia fásitotta el a sziveket s verte bilincsbe a lelkeket. Bethesda tava megmozdult. A föld megrázkódott lábaink alatt. Az emberek feleszmélnek és munkára övezik fel magokat. Én hiszem, hazai egyháztörténelmünk lapjaira ez évek, mint az örvendetes fölébredés évei lesznek feljegyezve. Hiszem, hogy egyházunk, mely eddig is oly nagy szolgálatokat tett nemzetünknek és az emberiség ügyének: még több és még dicsőbb szolgálatokat fog tenni fajunknak boldogitására az összest és az egyeseket tekintve. Ha mi is a történelem tanításait megértjük és azokhoz alkalmazzuk magunkat. Mire nézve a következőket vagyok bátor a tisztelt értekezlet becses figyelmébe ajánlani: 1. Igehirdetésünkben erélyesen és meggyőzően mutassuk ki: Isten fenségét s vele szemben az ember bűnös és méltatlan voltát, Isten igazságosságát, mellyel úgy az egyesek, mint népek büueit sújtja, de irgalmasságát is, melyet a Krisztusban jelentett ki. Mutassuk ki, hogy Krisztus az idvesség egyedüli forrása, az ő nevén kívül nem adatott más név, mely által kellene megtartatnunk.» Emeljük a protestáns keresztyén öutudatot az arra való utalással, hogy a hol a népek Krisztus evangéliumához híven és őszintén ragaszkodnak, minden téren boldogulnak. 2. Állítsuk vissza jogaiba az egyházi fegyelmet, nem «az Urnák örökségén» való uralkodás végett, hanem hogy az embereket Istenhez vezessük. Hisz a keresztyén vallás voltaképen élet: istenes élet. Ha a disciplinát, pásztori bötcseséggel és szeretettel kezeljük, nem kell az eredménytől félnünk. Lám sok más felekezet pl. a nazarénusok mily következetesek a discipliua tartásában és az még sem árt nekik. Sőt inkább ha itt ingadozunk, habozunk: belső gyengeségünket, ügyünk igazságában való kétkedésünket áruljuk el. Különösen kívánatosnak tartom a hittagadók, mint a reversalis adók és a felekezetnéíküliek ellen való rendszabályok hozatalát. 3. Miután a vallás nem egyéb az Istenben való életnél, mely istenes élet tettekben nyilvánul; s miután a vallás egyik legszebb hivatása a földi nyomorúságok enyhítése: tegyünk mi is valamivel többet és egész rendszeresen a sokféle nyomorúságok enyhítésére. A szenvedők vigasztalására, a csüggedezők erősítésére, az elhagyottak felkarolására, a züllésnek indultak megmentésére szervezzünk jótékonysági egyesületeket, hálózzuk be velők az egyh. megye területét. 4. Fordítsunk nagy gondot az anyagi ügyekre is. Igen fontosnak tartom, hogy minden gyülekezet igyekezzék tartalékalapot gyűjteni, Sít az egyházmegyék és kerületek is. Még pedig ez utóbbiak abból a célból, hogy a lelkészi fizetések ezutánra az államtól kiegészíttetvén: úgy a domestika, mint az államsegély tulajdonképeni céljukra, az igazán szegény és terheik alatt roskadozó egyházak rendszeres segélyezésére lenuének fordíthatók; amaz egyházmeg) ei és kerületi tartalék alapokból pedig az egyébként erősebb, de építkezés vagy elemi csapás miatt nehéz helyzetbe került egyházai segélyeztetnónek időnként a szükség és tehetség szerint. Meglehet a pénztárak — kivált eleinte — csak csekélységet tuduáuak nyújtani, de tízszer többet érne az anyagi segélynél az erkölcsi. Az összetartozandóság érzetét keltené és növelné bennük, midőn látnák, hogy nincsenek egészen magukra hagyva, hogy az összetartozás nemcsak szó-beszéd, hanem valóság. Hagy az egyházmegyei és kerületi kapocs nem csupán terheket ró rájuk, hanem a szükség igéjén segélyt is nyújt. 5. Tekintettel arra, hogy egyházunk összes tanaival és egész szervezetével a szeutiráson alapszik: nyilvánítsa az értekezlet hálás készönetét azon derék férfiaknak, a kik a biblia revideálásá.nak nehéz munkája által módot és alkalmat nyújtottak nekünk Isten igéjének jobb és helyesebb megértésére és népszerűsítésére, Cs. L.
