Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-05-28 / 22. szám
351 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 352 kesztője, kinek Isten megadta a kegyet, hogy e hatalmas mü befejezését megérje, és kit egy pár nappal az utolsó kötet megjelenése után elszólitott az élők sorából. S hogy igazságosak legyünk s a munka megteremtői iránt a köteles elismerést nyilvánosan larójuk, e helyütt kell megemlékeznünk az Athenaeum r.-t.-ról, a mely messze felülemelkedve az egyoldalú üzleti szellemen, anyagi erejét rendelkezésére bocsátotta a nagy mü létesítéséhez s el nem hallgathatjuk annak a férfiúnak a nevét, a kin az eszme kivitelének lehetősége az első pillanattól kezdve megkapott, a ki szárnyat adott az anyagnak és szellemnek s páratlan lelkesedéssel, mély hazaszeretettel őrködött a fölött, hogy a mü méltó legyen minden tekintetben annak jelentőségéhez. Emich Gusztáv szerényen meghúzódik egy rövid előszó mögött, mely azonban irodalomtörténeti jelentőséget nyer abban a tömör előadásban, a mely a mü létrejöttének históriáját tárja elénk s melynek minden sorából kiérzik a lángoló lelkesedés a tárgy iránt.. . A X. kötet az, a mely koronája a korszakos műnek. A modern Magyarország históriáját olvassuk benne, két hivatott tudós és politikus tollából. Azokat az eseményeket, a melyeknek közvetlen tanúi vagyunk, az elfogulatlan bíráló szemével nézni, az objektiv historikus tollával megírni merész, és nagy vállalkozás. Márki Sándor é3 Beksics Gusztáv megmutatták, hogy a vállalkozás nagy és felelőségteljes is, de nem múlja felül az emberi képességet. Márki a szabadságbarcz történetét Írja meg valóban impozáns történeti tudájssal és pártatlansággal. Beksics Gusztáv az abszolutizmus korszakának adván előbb hü képét, bele markol az aktuális jelen korba s az alkotmányos élet harminc? esztendejét — 1897 ig — tárja elénk. Minden sora elárulja, hogy a pártpubliczista teljesen háttérbe szorul s a toll csak a tárgyilagos historikusnak engedelmeskedik. Az utolsó harmincz év épen most kapóra jött aktuális politikai tanulmány, melyből az Ausztriához való viszonyaink alapjai tüzetesen és kimerítően vannak tárgyalva és a jövendő nemzeti politika czéljai és irányai kijelölve. Ez a kötet is egész ha1 mázát képezi erre a tárgyalt korszakra vonatkozólag a képes ábrázolatoknak és igazi csarnoka a szereplők arczképeinek. Az egész munkát több mint négyszáz igen érdekes mümelléklet és háromezer szövegkép, jeles művészek által előállítva, díszíti, ifivatalos rész. Pályázat. Pályázatot hirdetek : 1- ör. Az ötvös-kóliyi-i ev. ref. orgonista tanítói állásra. A hivatalosan felszámított javadalom becsösszege föld, termény és készpénzben — tisztességes lakáson kívül — 400 írt. 2- or. Á nemesdédi ev. ref. orgonista tanítói állásra. A hivatalosan felszámított javadalom becsösszege, föld, termény és készpénzben — tisztességes lakáson kívül — 626 frt 96 kr. 3- or. A hetesi ev. ref. kántor tanítói állásra. A hivatalos felszámított javadalom becsössz°ge föld, termény és készpénzben — tiszteséges lakáson kívül — 415 frt 60 krajczár. 4- er. A béczi ev. ref. kántor tanítói állásra. A hivatalosan felszámított javadalom becsöszege föld, termény és készpénzben, — tisztességes lakáson kívül 348 frt 38 kr, a mely összeg azonban 400 forintra fog kiegészíttetni. A dunántúli ev. ref. egyházkerületnek, a rendes tanítók választásáról 1896-ik évben hozott Szabályrendelete 14. §. szerint felszerelt pályázati kérvények f. évi junius 30-ig, alulírotthoz küldendők be. A megválasztott tartozik f. évi augusztus végéig állomá-át elfoglalni. Kadarkút (Somogymegye) 1899 május 21. Mozsonyi Sándor, tan. biz. elnök. Pályázat. A liyárádi (Veszprómmegye) ev. ref. kántortanitói állomásra pályázat hirdettetik. A javadalom készpénzben, terményben és földekben 400 frtra számitatott fel. Továbbá szép lakás és kert. Bővebb felvilágositás levélben. Úgyszintén pályázat hízrdetetik a Nyárádi államilag segélyezet 2-od tanítói állomásra. Javadalom 400 frt. Egy szobából álló lakás és kert. Mindkét állomásra, a pályázni óhajtók kellően felszerelt kérvényeiket juüus 1-ig az ev. ref. lelkészi hivatalhoz küldjék. Mindkét állomás szept. 1-ón elfoglalandó. Kelt Nyárádon, 1899 május hó 22-én. Győry János. ev. ref. lelkész. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmunkatárs: Faragó János. Az 1896-iki milleniumi kiállitásón a kiállítási nagy éremmel és oklevéllel lett kitüntetve s a kiállított Pneumatikus hangverseny-orgona felől O felsége a király a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. 6—4 Hazai műipar! Kitűnő, erőteljes, széphangu s tartós szerkezetű, kisebb és középnagyságú elölj átsző pedálos uj templom-orgonák szállításra készen, mérsékelt áron eladók. Alulírottnál szakbavágó megrendelések minden nagyságú uj orgonákra a legújabb (Pneumatikus) rendszer szerint, valamint javítás s hangolásra az ország bármely részéből elfogadtatnak s rövid idő alatt eszközöltetnek mérsékelt árakon, Bővebb tudósitá-sal készséggel szolgál műorgona épito-intézete S2:alay Gyula, Székesfehérvárott. Pápán. 1899 az ev. ref fötanoda betűivel ny. Kis Tivadar.