Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-05-28 / 22. szám
345 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 344 erejűkből és saját körükben nem volnának képesek az emiitett könyveket 3 év alatt megszerezni, ezeknek viszont a 7. §-ban jelzett módon fog megadatni a közsegély. c) A könyvtári törzskönyv az egyházkerület által ingyen adatik minden egyháznak. Ezen törzskönyvbe a szabályrendelet is beiktatandó. 9. Az alapítás és szervezés 5 évének eltelte után az egyházkerület időnként fogja megállapítani a megszerzendő könyveket oly módon, hogy egy-egy év terhére 5 írtnál nagyobb összeg ne essék s ha valamely munkának magasabb ára volna, annak megszerzési ára több év terhére osztassák fel, annál is inkább, mert minden évben úgy sem fognak megjelenni oly maradandó értékű könyvek, melyek a lelkészi könyvtárakban helyet foglalhassanak. 10. A lelkészi könyvtárakba fölveendő, avagy fölvehető könyvek felett a püspök elnöklete alatt kiküldött szakbizottság javallata alapján az egyházkerületi közgyűlés határoz. Indokolás*. A parocbialis könyvtárak kérdése évek óta képezi óhajtás tárgyát. Szükségét minden oldalról beismerték s ellenmondás nélkül eldöntötték. Itt aztán a dolog fenn is akadt, mert azzal a kérdéssel, hogy egy általánosan szükségesnek elismert intézményt hogyan és miképen kellene tehát megvalósítani ? nem foglalkoztak tovább. Nem, mert minden alkotás akadályokba ütközik és némi munkát is kíván. l)e hát épen ez elől nem szabad kitérniük egyházunk kormányzó testületéinek. Nevezetesen, ha föltétlenül szükségesnek mutatkozik az, hogy a lelkészképzés, a melynek emelésére theologiai akadémiáink fokozatos fejlesztése által annyi áldozatot hoztunk, az iskolák falain kívül is elómozdittassék, a mihez pedig kétség nem fér, mert úgy az igehirdetés mint a lelki gondozás terén minden felől nagyobb és nagyobb követelésekkel lépnek fel a lelkészekkel szemben, akkor sietve meg kell tennünk azt, a mi a lelkészek önképzésére hathatós alkalmat nyújt. Ma a lelkészeket teszik felelősekké akár a támadólag működő pápista klérus egyházunkat gyengítő erőszakoskodásainak sikere, akár a sociálisták társadalmi romlásainak terjedése miatt; a lelkészeket buzdítják a hírlapok, gyűlések, egyesületek mind nagyobb tevékenységre és erőkifejezésre, őket, a szegény legtöbb helyen magukra hagyott anyagi eszközökben szűkölködő s leikeik fenszárnyalásában is megbénított embereket, a kik, igaz, hogy egyházközségeikben vezető szerepre volnának hivatva ; de a kiknek ezen hivatásuk hatályos betöltésére mindeddig nem tudtuk megadni a kellő eszközöket. Nem, mert a papi pályának anyagi értékét nem emeltük semmikép. A százados dijlevelek legtöbbnyire változatlanul maradtak. Domesztikai segélyeink alamizsnává sülyedtek alá. Az utolsó órában megérkezett kongnia is problematikus értékűvé vált a kilenc évi beosztás miatt, a midőn a mai 800 forint becse is jóval alább fog szállani. A társadalmilag mind fontosabbá váló pályának erkölcsi tekintélyét sem gyarapítottuk felettébb. A szegény’ református papot a példaadó miveltebb osztály nem becsüli mindenütt kellőképen ; a néppel szemben pedig bőven megvannak az összeütközés alkalmai egyházi adózásunk rendszerében. Mély7 erkölcsi sebe a papnak az is, hogy segélyekkel tengeti magát és ezekért kéregetésekre van utalva. Éhez fog járulni az a függő viszony, a mely részben politikai tényezők kezébe adhatja épen a legszegényebb papok sorsát. Az eddig önérzettel viselt szegénység mellé jöhet majd a megaláztatás is, a midőn a község jegyzője, vagy bírája feljelentőjévé válhatik a papnak, a népélet erkölcsi irányzójának. Megeshetik az erkölcsi ok nélkül, tisztán politikai hajszából is, melynek az árkelete mind jobban emelkedik. Ilyen viszonyok közt, a melyekhez ha hozzávesszük a szabad papválasztás eltörlését is, a minélfogva jelenleg a legkiválóbb tehetségek sem számíthatnak ifjú korukban nagyobb javadalmú egyházakra, mondhatnék, hogy az iskolai növelés és tanítás fejlesztésén kívül semmit sem tettünk a lelkészi állás színvonalának emelésére, sőt ellenkezőleg mindent megtettünk, vagy eltűrtünk arra nézve, hogy a lelkészi pályától elriasszunk majdnem minden erősebb tehetséget, így tehát épen abban az időben, mikor a nép miveltségének általános színvonala a papnövelés fejlődése, a közlekedésnek könnyűsége folytán magasabb pontra emelkedett: mi a nép erkölcsi és szellemi vezetőit akkor szállítottuk lejebb, hogy a nagy közönség ő rájuk nézzen — alá. Óhajtandó volna azért, hogyT egyetemes egyházunk komolyan foglalkozzék ezzel a nagy kérdéssel. Nevezetesen, az egyházi adózás rendezésének keretében szükséges volna javítani a lelkészek anyagi és erkölcsi helyzetén; lehessen törekedni, ha előbb nem, úgy a közelebbi zsinaton arra is, hogy a kongrua-törvény érdekeinknek megfelelőbben módosittassék ; legkönnyebben lehetne pedig visszaállítani a szabad papválasztási rendszert, mert mind addig, mig a lelkészi fizetés minimuma oly csekély, hogy egy iskolázott miveit embernek csak épen a legszűkebb megélhetést biztosítja, a papi állás belső színvonalát mással emelni nem lehet, mint a tehetséges ifjaknak azon remény nyújtásával, hogy nincsenek elzárva a nagyobb jövedelmű egyházaktól sem. De ezek ma még óhajtások, igy tehát csak a tényleges helyezettel kell számot vetnünk. Ez a téuydeges helyzet pedig az, hogy a követelés igen nagy a meggyöngitett papsággal szemben. Épen ebben találja azért legfőbb indokát a lelkészi könyvtárak szervezésének szüksége; mert kell, hogy azokat, a kik mindenfelől harcra és tusára vannak kihíva, erősítsük legalább egyr ponton, megadva nekik, a mennyire lehetséges, a lelkiek fegyverzetét. Kell, hogy7 ne csak követeljük tőlük a belterjesebb, hatályosabb lelkipásztori működést, hanem eme munkához adjuk meg nekik a segédeszközöket is. íme ezek az általános elvi indokai a lelkészi könyvtárak szervezésének s ekképen azon határozatnak is, a mely7ly7el tiszáninneni egyházkerületünk a szabályszerű szervezést kimondotta. (Foly7t. köv.) Fejes István, sárospataki főiskola egyházi algondnoka.
