Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-05-28 / 22. szám
341 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 342 Vagy tán azért kell az ősz ev. ref. és ág. ev. tábori lelkészeknek életük végéig egy rangban lenni és egyenlő fizetést élvezni a a fiatal 24—28 éves tábori káplánokkal, mert azok családos emberek és a hazának hasznos polgárokat nevelnek, mig az egyedül álló fiatal áldozárnak jelentékeny stóla és napi mise-jövedelme mellett is elég gondot ád a megélhetés ! ? Minek a jövedelem annak, kinek erkölcsi feddhetetlensége úgyis megvásárolhatatlan capitalist képez, minek, megél az az elismerésből is! ? Csakhogy a katonaságnál az elismerés is rangszerint szokott kijárni! Vagy talán az államháztartásban kevésbé számottevő factor a protestáns elem ? Nem mondhatnánk, számokban nincs valótlanság. Itt is nyomunk a latban, — azért igazságot kérünk ! (Folyt, köv.) A lelkészi könyvtárak szervezése.*) Tiszáninneni ev. ref. egyházkerületünk múlt 1898 évi szept. havában, Jánosiban tartott közgyűlésében a sárospataki főiskola igazgató tanácsának indítványára elhatározta a lelkészi könyvtárak felállítását. Ugyanakkor, ajánlatomra a főiskola igazgató tanácsát bizta meg azzal, hogy a kivitel módozatairól véleményt és szabályzatot készítsen. így készítettük el a következő szabályrendeletet saját egyházkerületünk számára. Szabályrendelet a lelkészi könyvtárakról. 1. A lelkészi könyvtárak létesítése minden egyháznak kötelességévé tétetik ; ennélfogva a lelkészlakon vagy megfelelő helyen az egyházak viszonyaihoz képest egy kisebb vagy nagyobb, de e célnak mindenesetre megfelelő könyvszekrény állítandó be ezen felírással: „ . . . . i ev. ref. egyház lelkészi könyvtára.“ 2. A lelkészi könyvtárak feladata az, hogy a vallás- és egyháztudomány körébe eső s a lelkészek önműveléséhez szükséges, maradandó értékű könyvek minden lelkész részére biztosittassanak ; ebből folyólag ezen könyvtárakba csak oly müvek vehetők fel, a melyeknek fölvételét az egyházkerület megrendelte, vagy az illetékes lelkész és egyház kérelmére megengedte. 3. A lelkészi könyvtárak felállításáról az egyházak tartozván gondoskodni, e végből bizonyos, csekélyebb összeget, legalább 5 frtot minden évi költségelőirányzatukba kötelesek fölvenni és hogyha ezen összeg abban az évben fel nem használtatnék is, az, mint könyvtári alap a kitűzött célra tovább kezelendő. A lelkészi könyvtárak részére a költségelőirányzatba fölvett összeg csak az egyházak rendes jövedelmének terhére irható elő; fedezhető az közadakozásból, vagy egyesek ajánlatából is, csupán e célra külön kirótt egyházközségi adóból nem. 4. Miután a lelkészi könyvtárak felállítását közegyházi érdek teszi szükségessé, abban az esetben ha az egyes egyházak sem rendes jövedelmekből, sem a 3. §-ban említett más módokon nem volnának képesek a könyvtári szükségletet fedezni, az e végből szüksé*) Pgy vélem, hogy igen hasznos szolgálatot teszek e valóban nagyfontosságu ügynek azzal, hogy e tervezetet egész terjedelmében közlöm. Szerkesztő. ges összegért indokolt folyamodást nyújthatnak be az egyházmegyéhez, a mely a kért összeget az e célra felhasználható segély alapjaiból megadni köteles; ha azonban erre az egyházmegye sem volna képes, ugyanaz a segélyezés meg nem adatását indokolva, az illető kérvényeket az egyházkerületre terjeszti fel, a midőn a kerület fog gondoskodni a hiánylatoknak közsegély utján leendő fedezéséről. Az egyházmegyei vagy egyházkerületi segély csak az egyházkerület által megszereztetni rendelt könyvek megvételére vehető igénybe. 5. A lelkészi könyvtárak állagáról egy, az egyházkerület által minden egyház részére kiadott törzskönyv vezettetik, a melybe a megszabott rovatok szerint minden megszerzett és bekötött könyv pontosan bejegyzendő. Ezen törzskönyv a könyvtárban helyeztetik el és az egyházlátogatóság által minden évben megvizsgáltatik és aláiratik. Minden könyv címlapján feljegyzendő „ . . . i egyház lelkészi könyvtára“ — s a lelkészi hivatal pecsété ráütendő. 6. A lelkészi könyvtárak gondozása és megőrzése a lelkészeknek szigorú kötelessége, megjegyeztetvén, hogy ezekből, mint nem közkönyvtárakból, idegeneknek használat végett könyvek ki nem adhatók s azoknak esetleges használata a lelkész felelőssége mellett csupán a lelkészlakon engedhető meg. 7. Lelkész-változás esetén a könyvtárnak "megvizsgálása és az uj lelkésznek átadása az egyházmegyei hatóság kötelessége; az átadás és átvétel a törzs-könyvben az illetők aláírásával hitelesítendő, a midőn az esetleges hiányokról az előbbi lelkész, vagy a lelkész halála esetén az ellenőrzés elmulasztók szavatolni s a hiányt pótolni kötelesek. 8. A lelkészi könyvtárak megalapítása és szervezése következőképen rendeltetik el : a) Minden egyház presbitériuma azonnal gondoskodik egy alkalmas könyvszekrény készítéséről és ennek költségét legfeljebb 2 év terhére előirányozza. Ezen első költség, mint oly nagy fontosságú alapítás kezdete, a hívek buzgóságára s egyházi nagy érdekeinkre való hivatkozással, igen hihetőleg még a legkisebb egyházakban is a szerényebb igényéhez képest be lesz szerezhető ; ha azonban valamely egyházban akár részben, akár egészben nem volna előállitható ezen első, szükséges fedezeti összeg sem, úgy az ilyen egyház a 7. §ban említett módon a segélyezésért fog folyamodni, a minélfogva a könyvszekrények 2 év lefolyása alatt minden esetre föl fognak állíttatni. b) 2 év múlva a könyvszekrények felállítása után a következő könyvek lesznek első sorban a lelkészi könyvtárak részére megszerzendők : Ezen könyvek első alapját fogják képezni a lelkészi könyvtáraknak és a következő 3 év folyama alatt minden lelkészi könyvtár számára megszerzendők lesznek. Ezeknek megszerzésénél igénybe vehető az egyes vagyonosabb és lelkesebb egyháztagok ajándékozása is, a mely eset az ajándékozott könyvekben feljegyzendő; azonban, ha mégis volnának egvházak, a melyek ön-22*