Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-05-28 / 22. szám
339 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP 340 talanodásán: a két prot. egyházi főhatóságnak aktaszerű teendőjük volna az evang. reform, és ág. hitv. evang. tábori lelkészek számára kűlön-külöü egy szervezeti szabályzatot kidolgozni s ezt hivatalos utón a hadügyminisztériumhoz felterjeszteni, A prot. egyházi kormányzatról tábori lelkészeink irányábau nem kívánunk szólam, — a prot. tábori lelkészek a «Dienst-vorsckrifU 29. §-a alapján, ma az illetékes egyházi főhatóságtól nyert approbatio értelmében végzik hivatalos teendőiket, A szabályzat kidolgozásánál mégis három irányelv volna szemelőtt tartandó: 7. A prot. tábori lelkészek rangjának és létszámának felemelése. 77. A státus külön választása «evangéliom szerint reformált» tábori lelkészek és «ágost. evangélikus» tábori lelkészek címen. 777. A hívek lelki gondozásának nagyobb gonddal teljesithetése, I. Előre bocsátom, hogy azt nem lebet kívánni, miszerint valamennyi evang. reform, és ág. bitv. ev. tábori lelkész a VIII. rangosztályban legyen, de bogy b'g-a a VIII-ban, ^-a a IX-ben I-ső osztályú és 1I3-sl IX-ben Il-od osztályú, — ez már jogos igényünk. Es ba ezenfelül egy evang. reform, és egy ág. bitv. ev. a VI. rangosztályban lenne, mint az egyházi ügyek illetékes vezetője és referense, azért még nem szakadna le az ég a Regnum Marianumra és a világ sem fordulna ki sarkaiból. Az uj helyzet, a mi ily utón előállna, még a törvények egyenlő alkalmazásának sem volna nevezhető, mert a kath. tábori püspök a IV. rangosztályban van, a Feld Consistorial Director a VI ban, az 1-ter Veid Corsistorial Secretär a Vll-ben és a II-ter Feld Consistorial Secretiir a 15 plébánussal a VIII. rangosztályban. De mindegy, a célba vett uj helyzetben mégis jó időre megnyugodhatnánk ! A mi a létszám felemelését illeti, itt az elvünk : nagyobb szám, nagyobb erő. Kétségtelen is, hogy a küzdők folyton szaporodó számának tudata lelkesitőleg hatna. 4, mondd négy evang. református tábori lelkész, az egész Monarchiában, — ez mégis középkori elbánás az állampolgárok adóiával. Az egész Monarchia prot. lakossága úgy viszonylik a róm. kath. lakossághoz, mint 1 : 5. Ha tehát a hadügyi budget 132 r. kath. tábori lelkészt tart fenn és lát el: kell hogy 26 protestáns lelkész álljon őrt hívei valláserkölcsi élete felett. Kivált ha elgondoljuk, hogy a hol katonaság tartózkodik, ott kath. helyi lelkész mindenütt található, protestáns lelkész pedig csak ritkán, csak elvétve. Ez olyan igazság, a mit alig kell bizonyítgatni. így lehetséges csak, hogy mig egy kath. közembert plébánus, prot. alezredest — megtörtént - — közember temeti el, ha ugyan agóniában át nem vétetett Róma karjaiba. Prot. tiszti családok, csipős megjegyzések között, sokszor hónapokig várják papjukat s elfogják kőrútján; szóval 4 evang. reform, tábori lelkész a legjobb igyekezettel sem láthatja el kellően az egész Monarchia katonaságának lelki szükségeit s ezért szükség és jogos igények követelik a prot. tábori lelkészek létszámának szaporítását, kivált midőn az újabb időben örömmel vesszünk tudomást arról is, hogy a hadügyi hatóságok maguk is súlyt fektetnek a valláserkölcsi nevelésre! Vagy csak éppen református és evangélikus katona álljon meg szilárdon az égető napon nehéz terhével 3 éven át a vallás édes vigasztalása nélkül ?! Hát ha a hárfa húrjai elszakadnak és talán nem lehet újakkal felhúzni, - nem rettegnek attól Sión őrállói? ! Nem gondolják, hogy tulajdon lágy melegség ük leend oka, ha lelki gyermeik eldobják maguktól a roncsolt hárfát, mert nem dicsérhetik ékes dicséretekben az élő Istent! ? Félre nemtörődömség ; félre kishitűség; legyenek rajta püspökeink, hogy elfoglaljunk minden talpalatnyi helyet, a mihez jogunk van. Ha a r. kath. főpapok annak idején éberek nem lettek volna, talán volna annyi és oly magasrangu tábori papjuk ? És ha véletlenül ők volnának ily hallatlan hátrányos helyzetben, mint mi nem sürgetnék-e az igazságtalanság megszüntetését ? ! Összekulcsolt kéz még nem vallás, még előbb a köny, de mindenek felett a tett! Ne várjuk a sült ga lambot ; ne várjuk, hogy tán majd a katonai hatóságnak eszébe jut kegyesen megkönyörülni rajtunk, hanem követeljük igazainkat. Követeljék egyházi hatóságaink jogos igényeink teljesítését, zörgessenek mindaddig, mig meg nem nyittatik. A tábori lelkészi állomások szervezésekor lehetetlen, hogy az állami polgárok felekezeti számaránya lett volna irányadó, úgy látszik az osztóigazság az illető felekezet ötvenes évekbeni politikai állásfoglalásának szemügyre vételével alakult igy : gör. kath. tábori lelkész van 11, a népességhez mérve 10°/0, gör. kel. 9,— a népesség 14°/0-a, protestáns van 8, a népesség 23.7°/0-a, tehát 0.3°/ü hián annyi, mint a másik kettő együttvéve és igy ha csak ezekével egyenlővé akarnánk is tétetni helyzetünket, akkor is 20 tábori lelkészre volna igényünk. I)e mennyire mostoha ránk nézve a mostani rangosztályba sorozás is. Gör. kath. 8 a IX. rangosztály I-ső, 3 pedig a II osztályban. Gör. keleti 1 a VIII-ik, 5 a IX. rangosztály I-ső, 3 a H. osztályában. Protestáns 1 a VIII., 3 a IX. rangoaztály I-ső, 4 a Il-ik osztályában. Ez animositas és nem igazság. Az ötvenes évek és az általános katonakötelezettség óta a helyzet lényegesen változott és ma már nem szabad némán néznünk a dolgok ily rendjét. Legyen igazság a haza védő falai között. Vagy azt hiszi valaki, hogy a magyarság hátgerince : az evang. református elem háttérbe szorítható ? Nem! Erre a specialis magyar elemre mindig szükség leszen. Azért meg kell szűnni annak a méltatlanságnak, hogy ípig egyrészről a kath. tábori lelkészek számát évrol-évre emelik, másrészről meg az ev. ref. híveket (mint az occupatio területén) egészen az ág. ev. tábori lelkészekre bízzák. Persze tőlük könnyebb a reformátust elidegeníteni. Ha nem lesz teljes leszerelés, akkor legyen teljes és igazságos felszerelés. így nem álljuk !