Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-05-21 / 21. szám

323 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 324 nek záloga.» (Efez, 1: 4). Honnét vau hát, hogy az első keresztyének élete szebb, tökéletesebb és boldogabb volt mint a miénk! A felelet könnyű és lesújtó. Az okot ne kérésük másban, ne keres­sük az égben, se a földön, hanem magunkban. Azok, szívesebben hallgattak a Lélek indítására, mi pe­dig szívesebben hallgatunk saját magunkra. Már az első időkben találkoztak egyesek, a kik félreértették e nagy igazságot: «a lélek az, mely megelevenít, a test nem használ semmit.» (Ján. 6: 63,) Az üdvtörténetének tényeit föleresztették és frázisokkal táplálkoztak. Ma már ezeknek a száma félelmesen megszaporodott. Igazán bámulatos, hogy okos lélekkel felruházott ember miként elégedhe­tik meg puszta frázisokkal. Viszont eleitől fogva voltak és vannak embe­rek, a kik előtt «a test» a valami, a minden. A kik előtt a név, a külső forma a fődolog. Eunek föntartásáért készek ridegen kitépni a kedély vi­rágait. S mint a történet tanítja, készek voltak még az életet is kiölni az egyházból: csak egy­formaság legyen, mit bánják ők, hogy az az egy­formaság, maga a halál. Terhes voltát és ered­ménytelenségét tekintve igazán sisyphusi munka ez a vállalat. «Nem erővel, sem hatalommal, hanem az ón lelkem által, ezt mondja a Seregeknek Ura.» (Zak. 4: 6.) Ha engedjük magunkat áthatni a Szent Lélektől, az egyház könnyen és szépen meg­szabadul a fölösleges és hiábavaló vagy épen ve­szedelmes túlhajtásoktól. •A lélek meg van ma is, kész bennünket erő­síteni, gyámolitaui, vezérelni, vigasztalni ma is. Csak tárjuk fel előtte keblünket. Istennek Szent Lelke, lásd meg magyar Sionod romlását, pusztulását! jö­vel hozzánk, töísd be sziveinket épen, mennyei szent ajándékkal, szivbeli szent buzgósággal, hogy épít­hessük föl romladozó Jeruzsálemünket! Cs. L. Közös erővel, ez a munkatársak teendőinek egyike! (Vége.) Van bizony itt tenni való'elég, föl az utolsó hely­től, egész az elsőig, az elvesztett positio visszaszerzé­séig. Az egyházak veteményes kertjének hű munkásai, a zsenge csemeték kertészei fokozottabb tevékenység kifejtésében, a másikrarész a szükséges, a kellő eszkö­zök, feltételek megadásában, megteremtésében, nem lel­­hetnek-é mindennél szebb és tevékenyebb hatáskört, termékeny munkamezőt, melynek gyümölcsei felekeze­tűnk egyetemére, dicsérő fényt, lelkesítő, másokat is meghajlásra késztető eredményt, erkölcsi elégtételt nyúj­tanának ! Középiskoláink haladási fokozatáról szólani tűi haladná tárgyam körét, de meg szélesebb látkör, álta­lánosabb szakismeret tehetne csak jogos következtetést, eredményes összehasonlítást, e téren is, valamint az egyetemi oktatás terén is, csak azon számokból következő conclusiora szorítkozott, mely a reform, tanuló ifjúság­nak a többi feíekezetekhez viszonyított arányából veszi eredetét, s a hol tenni való akad s kerül mindegyik félnek elég. A középiskolák látogatói között volt 45.4% róm. kath.; 5-3% gör. kel.; 11’2% ág. evang.; 07 % unit.; 20% izraelita; 13-3°/0 ev. ref. hitvallású. Nagyon meg­előznek tehát az izraeliták, unitáriusok, evangélikusok, némileg a katholikusok, mi csak azok után jövünk, utánunk már csak a két görög felekezet maradván. Az egyetemi hallgatók között 62*4% túlsúlyba vannak az izraeliták, 7*8°/0 arányban az ág. evangéli­kusok ; 3.3% arányban az unitáriusok; inig a r. kath. 8U80/,)-os kisebbségben, mink pedig 22-40/0-os kisebb­ségben. A számok azt hiszem elég érthetően és világo­san beszélnek. Sem középiskoláinkban, sem egyeteme­inken, nem szólva a szorosan vett reál irányú gimná­ziumokról, kereskedelmi, katonai intézetekről, melyekben elenyésző csekély arányban vagyunk képviselve, nincs meg az az arány a tanuló ifjúság között, melyben az ország népességi arány számainál fogva államin k kel­lene, a mi más szavakkal azt teszi, hogy hazánk in­telligens, diplomatikus, értelmiségi osztályát nem tölt­jük be, nem foglaljuk el azt, s annyi helyet, a mennyi jogosan megilletne bennünket, sőt a melyet s a meny­nyit elfoglalni méltán megvárhatná tőlünk édes hazánk jól felfogott érdeke, valamint felekezetűnk érvényesülé­sének nagy és fontos kérdése. Ki vonná ugyanis kétségbe, hogy valamely feleke­zet tekintélyének, erkölcsi súlyának, befolyásának elis­merése, nyilvánítása legnagyobb mértékben függ tagjai­nak intelligentiájától, műveltségétől, azon állások elfog­lalásától, melyekben minden felekezeties tendenfiától menten, megszoktuk látni a hatalom, a tekintély, az irányadás simholumait, jelképeit ! Mennél kevesebbet töltünk be ezekből a helyekből, annál nagyobb mérték­ben fogy súlyúnk, ponderantiánk, annál inkább elő­térbe nyomulnak mások, mint az előőrsök ha feladnak egy positiót, ott terem azonnal a másik fél, hogy meg­szállja, hogy elfoglalja azt! Pedig az elvesztett positiót visszaszerezni nehéz, mig megtartani könnyű. Komoly és' sajnos jelenség ez, kóros tünet, mely károssá, keserűvé válhatik még reánk. Mert az okokat, s az okozatot mindig, a maga egészében, összefüggésé­ben kell keresni, mérlegelni, sokszor látszólag csekély­ségek is befolynak népeknek, felekezeteknek, de egye­seknek is életének irányára, alakulására, hasznára vagy ártalmára. De meg nemzetiségi szempontból is, mily kiszámithatlan horderejű tény, hogy az ország legma­­gyarabb népe szellemi és fizikai erényeire legkiválóbb ' felekezete, nincs eléggé képviselve a tisztviselői, a hi-

Next

/
Thumbnails
Contents