Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-05-07 / 19. szám

291

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

292

lésnél nem az a fő, hogy minél több legyen a megtanult anyag, hanem hogy a hit-igazságokat átérezzék, a vérükbe felvegyék a gyermekek, hogy igv valósággal ragaszkodjanak vallásukhoz. A könyvből szóról-szóra megtanulandó anyagot a minimumra kell szctfitaui. Mire való lesz hát a tankönyv ? Arra való lesz, hogy a tanítónak is irányt mutasson, a melyben kell vezetni növendékeit, hogy az egyetemes egyház által kitűzött s az egyén lelki üdve áltál is meghatározott célhoz eljuttathassa őket. A tanuló Rezében pedig tulajdonkép csak arra való lesz. hogy általa otthon'a tanulás ideje alatt, de később a konfirmáció után bármikor is felújíthassa emlékezetében, a mit a katechisáló órán tanult. És pedig felújíthassa abban a természetes formában, a melyben a katechétával megbeszélte. A tankönyv tehát úgy tekinthető, mint hű följegyzése mindannak, a mit a katechéta tanítványaival közölt és megbeszélt; följegyzése azoknak a kérdéseknek is, a melyek által a tanitó meggyőződést akart szerezni magának arról, hogy a tanítványok értik-e, a mit nekik előadott?!

A tananyagnak kérdések és feleletekben való helyes feldolgozása még a tanítókra nézve is fontos. Csak a ki nem ért a dologhoz, az mondhatja, hogy kérdezni mindenki tud. A ki ért a dologhoz, az tudja, hogy jól kérdezni, jó kérdéseket képezni igen nehéz dolog. Br. Kiss Áron «A protestáns népiskolai valiástanitás módszertana» ciraü müvében, a katechismusi tanításról (a hit- és erkölcstantanitásáról) szólva azt mondja ugyan, hogy «a kézikönyveknek úgy kell készitetniök, hogy a kérdések mellőztessenek, ezek a tanitó számára valók,» de egyúttal azt is mondja ám, hogy «a tanítóra nézve aztán kétszeres fontosságú, hogy a kérdés-képzéshez értseu.» E szavakban bennük van, hogy jól kérdezni nem könnyű dolog! És csak valljuk meg úgy, a mint van; gyakorlott emberek is nem tesznek-e fel számtalanszor olyau kérdést, a mi a jó kérdés kellékeinek épen nem felel meg?! Nem következik-e ebből egyenesen, hogy a tauitók, a katechétákra való tekintetből is kérdésekben és feleletekben Írjuk meg a konfirmációi tankönyvet? így u. i. nyugodtak lehetünk a felől, hogy a kérdések— átmenvén a szakszerű bírálaton—helyesen vannak formulázva, tehát úgy tétetuek fel, hogy ha különben tisztában van a gyermek a tárgygyal, helyesen felelhet és felel is rájuk.

Külömbséget kell tenni az alsóbb és magasabb foívu oktatás között. S mig az utóbbi fokon a közlő tanalak vau helyén, addig amazon a kérdező tanalak sokkal jobban megfelel célunknak.

lm ezekben kívántam jelezni a magam álláspontját a konfirmációi tankönyv kerete, célja és módszere tekintetében. Még nincs véglegesen elfogadott kézirat; tehát még mindig helyén van, hogy elmondjuk véleményünket. Bár minél többen hallatnák nézetüket. Hisz a kérdés igazán fontos, igazán életbevágó! Katecheta.

Az egyházi adóügy rendezése.

E becses lapok folyó évi 16-dik számában is kivonatosan ; de a „Debr. Prot. Lap“ ugyanazon számában egész terjedelmében olvasható a Közalapi Végrehajtó Bizottságnak az egyházi adózási viszonyokról az Egyetemes Konvent elé terjesztett jelentése, s e jelentéssel kapcsolatban az egyházi adó kérdés megoldására irányuló javaslata. A nagy gonddal, s a legkisebb részletekig terjedő körültekintéssel készített jelentés egy felől örömmel mutat ama rendkívüli erőre és szeretetve, melylyel magyar kálvinista népünk ősei vallásához ragaszkodik, mely szeretettől hevítve, kész és képes a legmesszebb menő áldozatokra is ; — de másfelől rámutat egyházi adózási rendszerünknek immár tarthatatlanná vált ama nagy igazságtalanságára, mely szerint legtöbb gyülekezetünkben a legszegényebb néposztályt terheli — szinte erejét felülhaladólag — az egyházi adó. Az adózási viszonyokat feltüntető jelentő ivek hiányos kiállítása és megbizhatlansága gátolta a bizottságot, hogy már most kész tervezettel lépjen a Konvent elé; e helyett egy külön bizottság kiküldését ajánlja, mely bizottság a már beküldött adatok fölhasználásával és a mennyiben szükséges, azoknak kiigazításával készítene egy adózási reform-tervet, hogy ez az egyházkerületeknek s azok utján az egyházmegyéknek megküldetvén, e kérdés már teljesen elkészítetve mehessen a legközelebbi zsinat elé. A Végrehajtó Bizottság javaslatát a Konvent nagyrészben elfogadta, de az egész magyarországi reform, egyházat egyetemlegesen kötelező egységes adózási tervezet készítését elejtette s felhívja a kerületeket és egyházmegyéket, hogy az egyházi adózás reformjával sürgősen és behatóan foglalkozzanak.

Midőn e nagyfontosságu kérdéshez hozzászólok s erre vonatkozó igénytelen nézeteimet előadom, lehet, hogy újat nem mondok, —leltet, hogy nézeteim tévesek ... de tollat ád kezembe az egyházam iránti szeretet és az a meggyőződés, hogy mindenki, a ki ezen kérdés felett már elmélkedett, tartozik elmélkedése és a gyülekezeti életben szerzett tapasztalatai eredményét nyilvánosságra hozni, hogy igy minél több oldalról világosittatván meg e kérdés, annak helyes megoldása egyházunk javára annál jobban előkészíttessék.

Az egyházi adózás rendezését illetőleg én is azt vallom, hogy egy általánosan kötelező egységes tervezettel oldani meg e kérdést, nem volna jó, nem volna tanácsos. Mert — nem téve párhuzamba városi és falusi gyülekezeteinket — tudjuk, hogy minő külömbség van csak ez utóbbiak között is az egyházi adózás terén. Szinte el lehet mondani : „valahány ház, annyi szokás.“ Vájjon ezeknek egy kalap alá vonása nem lenne-e veszélyes kísérlet? Nem zavarná-e föl egyházi életünknek féltékenyen őrzött békéjét ? Azután az az egységes tervezet csak úgy képzelhető, hogy az egyházi adó kivétel nélkül mindenütt készpénzzel fizettessék. Nagyon jó volna ez, elismerem — és az adókezelés könnyebbitése végett kívánatos is; ámde a kérdésnél nézetem szerint nem csak az jöhet tekintetbe, mi lenne jobb, de az is — és pedig talán első sorban —