Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-26 / 13. szám
Tizedik évfolyam. 13. szám. Pápa, 1899. március 26. Egyik politikai napi lapunk e hó 14-iki kelettel egy levelet közöl Becsből, mely eltekintve a sensatiótól, melyet kelt mindenfelé, igen alkalmasnak mutatkozik arra, hogy lapunk foglalkozzék az abban tárgyaltakkal. Az van ugyanis abban elmondva, hogy az ausztriai túlzók, Schönerer és Wolf, egy uj jelszót vetettek a németség közé, «Los von Rom!« melynek tendentiája nem volna kisebb, mint elszakadni Rómától s csatlakozni a nagy német birodalom protestantismusához. Nem mai keletű a mozgalom, féléve lehet, hogy kisért már Gruscha biboros és hitfeleinek nagy megdöbbenésére és bár oda át úgy tekintették az eszmét, mint a nyelvrendeletek ellen folytatott harcban a németségnek kijátszott legutolsó kártyáját s ephemer jelentőséget tulajdonítottak neki, most már mégis komoly jelleget öltött. Mert most csak Csehországban 15 ezer lélek és 21 pap, Sziléziában 8000 lélek és 6 plébánus, a két Ausztriában 11 ezer hivő és 9 lelkész, Grác és vidékén 3000 lélek és 4 pap tért át tényleg a protestántismus kebelébe. Insbruck táján pedig egy egész gyülekezet kért protestáns papot a consistoriuintól; a legfelsőbb körök ijedten szervezkednek s keresik a modus vivendit, melylyel a «bajt» megakadályozhatnák. A fészek, melyből az eszme kikelt s az idő, melyben a mozgalmat megindították, igazat látszik adni azoknak, kik politikai cainpagnet látnak ebben, a mint hogy a bécsi lutheránus consistorium is nyíltan állást foglalt a Los von Rom elve ellen s kárhoztatta annak gyakorlati alkalmazását. De hogy e kérdésbe csak nagyon kis mértékben játszik bele a politikai motívum, 3 eset igazolja. Az egyik, hogy a consistorium «szelíd nyomásnak engedve foglalt csak állást a mozgalommal szemben; a másik, hogy a Döllinger nyomán szervezkedett s elég erős ó-katholicismus is rokonszenvez az eszmével s kijelentette hozzácsatlakozását; végül, hogy félév elég volt arra, hogy alapjában megrendítse azt az Ausztriát, hol a legultrább irány már-már hazánkba is átcsapva, itt, az ő nyomdokaikon pártot teremtve, a középkori idők visszaidézésén munkálkodott. Megkísérlem a kérdéshez hozzászólani. Majdnem két éve már, hogy tüntetőleg felhangzott Bécs utcáiu a «Wacht am Rheiu» dallama ; ezzel előre vetette árnyékát a «Los von Rom» is. A haldokló 19-ik czázad legnagyobb vívmányai a német szellemmel állanak kapcsolatban; alig találunk institutiót, mely magán ne viselné vagy ennek vagy az angol-szász jellegnek bélyegét; s viszont ott, hol dekadeutia következett be, ez a conservativismus eredménye lön. Spanyolhon megalázása, a görög felbuzdulás letörése, a francia anyagi és szellemi panamák láncolatai, a Negus által eltiport olasz dicsőség, nálunk a liberalismus ellen indított oktalan hajsza, mely a parlamentarizmus sírásója akart lenni, azonban végeredményében annak phőnix módjára feltámasztója : mind, mind e maradi szellem kézzelfogható tünetei. Tovább az irodalmi irányzatoknál a vastag realismus hol vesztegette meg a népek lelkületét? A francia pikantéria mellett az olasz braccoismus ; a hispaniai bikaviadalok s érzékiség dicsőítése Echegaray munkáiban, majd a «kikapós patikárius»-ok, a «teknős béká»-k, «pepi doktor» ok izlésrontó és szeméremsértő Ízetlenségei honnét indulnak világgá, hogy megvesztegessék a szivet, lelket? Ezzel szemben a puritán angol termékek, a Voss Rikard lélekre ható sentimentalismusa, mely tájról igyekeznek a jó ízlés és fenkölt gondolko-13 Szakadjunk el Rómától!
