Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-27 / 9. szám

135

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

136

egész parlament bölcsesége iránt, — mégis azt hiszem, e társadalmi forrongásnak nem lehetünk tétlen szemlélői, nem különösen mi prof, lelkészek. I)e az a kérdés, milyen állást foglaljunk el? Hozzácsatlakozzunk-e ? siettessük-e a kitörni készülő vihart ? avagy hevének lecsillapitására minden tőlünk telhetőt megtegyünk? Ellene vagy mellette, de tennünk kell valamit, ka a társadalomnak ezután is tényezői akarunk maradni.

Állásunk, hivatásunk természete hozza magával, hogy a valódi nyomorúság láttára szemet nem hunyhatunk, kiáltása előtt füleinket be nem dughatjuk. Maga isteni mesterünk fáradhatatlan volt a testi lelki nyomorúságok enyhítésében, orvoslásában. Ezzel sáfárainak mindenkorra példát adott. Igaz ugyan, a keresztyén vallás fő és végczélja nem a testi, a földi jólét megszerzésére, hanem a mennnyei javak keresésére irányul. De a szív és élet megszentelése által, az általa ébresztett Isten és emberek iránt való élő és munkás szeretet által a társadalmi bajokra is gyógyitólag, javitólag hat és hatott mindig. Krisztus nemcsak hirdette a «foglyoknak a szabadulást és a megkötözötteknek a tömlöcznek megnyílását,« - de valósággal az ő szelleme töröltette el a rabszolgaságot. Ugyancsak az ő szelleme, a jobban megértett evangélium vezette rá a keresztyén népeket egy másik rabszolgaság, a jobbágyság eltörlésére: azért bármit mondjanak is az emberek nyomorúságainkat ma is, ezután is egyedül a kereszten meghalt lelkes predikálásával orvosolhatják. Csak egyedül a Krisztus keresztjénél nyernek a sirók igazi vigasztalást. — Ott szárittatnak fel könnyeik. A megtört szivek, a megfáradt lelkek csak ott lelkesülhetnek fel magasztos örömre. De a nemes indulatokra is cmk ott gyúlhatunk. Lelkesedésünk tüze csak akkor loboghat folyton elhamvadás nélkül, hitünk tökéletesen csak akkor nem enyészik el, szeretetünk csak úgy lesz folyton munkás: ha azt a Krisztus véghetetlen szeretete élesztette föl és táplálja folyton.

A socialismust, a társadalmi bajokat illetőleg általában az Isten és a felebaráti szeretet buzgó hirdetésén, a munkás szeretetre való ösztönzésen és az abban való példaadáson kivül van még más kötelességünk is. Ez pedig a balga törekvések és váradalmak szétoszlatásában áll. Ki kell mutatnunk azoknak lehetetlen voltát. Meg kell értetnünk az emberekkel, hogy azok csak álmodozások.

Föntebb azt mondottam, hogy a mi magyar socialismusunkban az emberi természet legsötétebb

oldala a telhetetlen kapzsiság és a heuyeség nyilatkozik meg. Csak a minap olvastuk, hogy a Szabolcs vármegyei socialista földosztók vezére egy 60 holdas gazda-ember, Ugyancsak a napokban olvastuk, hogy a Torontál vármegyei Ínséges sociálisták nem fogadták el a fölajánlott munkát, mivel azt állítják, hogy az államnak kötelessége őket eltartani. E hitüknek még tápot adott az a tény, hogy valósággal osztottak ki közöttük segélyeket. Azt kell velük megértetnünk, hogy ha földosztásra kerülue a sor, nemcsak az uradalmak osztatnának ám föl, hanem a kisgazdák birtokai is. S az ország területe és a lakosság létszám arányában, egy lélekre talán csak három hold jutna. A henyélokkel pedig, ha senki sem dolgozuók, a meglevő készlet bizony nagy hamar elfogyna s akkor lenne ám csak Ínség és nyomorúság. Szép álom a collectivismus, de csak álom. Halva született eszme. Alapelve, a tulajdon jog eltörlése dönti le. Néhány kísérlet bizonyítja már, a régi, drastikus példabeszéd igazságát: közös lónak túrós a háta. A collectivizmus alapján berendezett néhány amerikai telep rövid idő alatt összeomlott — mert senki sem akart másért, más helyett dolgozni.

Jaj anuak az országnak, melynek polgárai «pariéin et circenses» t kiabálnak. Teljes erőnkből oda kell hatnunk, hogy embereinkben felkeltsük és ébren tartsuk az önérzetet, az emberi méltóság érzetét, föl a munkakedvet. Ki kell irtani azt a balga és egészségtelen felfogást, mely az ur fogalmát a dologtalauságban látja megtestesülve. A munka valósággal isteni átok az emberen, de mint Istentől jövő az is áldássá részén. Függetlenné, szabaddá csak a munkásság és szorgalom teszi az embert. Mindenkor társas lény volt az ember. De ma már úgy alakultak a viszonyok, hogy egyes ember i^en nehezen boldogul. Különösen az utóbbi évek nehéz és nyomasztó közgazdasági viszonyai alatt a falusi kisgazdák helyzete sz'rfölött szánandó lett. Remediumát a socialismusbau vélik föltalálni — de valósággal a szövetkezetekben találjuk föl. Alakítsunk lehetőleg mindenütt önsegélyző, fogyasztási, tejelárusitó és egyéb szövetkezeteket, Ezeknek hasznát tapasztalván népünk szorgalomra, munkásságra és takarékosságra serkentetik s boldogulni is fog. Mindenek felett pedig Isten igéjét, e két élű fegyvert híven forgassuk. — Prédikáljuk a Krisztust és mindig csak a Krisztust s akkor a socialismus rémétől nem kell félnünk.