Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-25 / 52. szám
837 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 838 dehnet! Ez sem áll. Hosszas — mert nem mai csirke vagyok — tapasztalatom azt mondja: azok az én buzgó hiveim jó templomba járók, kiket vasárnaponként meglátogatunk. Jó néven veszik. Várják. Azután egy pohár — szívesen adott — saját termésű bor ugyan le nem teríti a vallásosságot* 2 * 4 5 6). De hát nem is itt a hiba. . . . Hanem mondok ón egyet. A baj az, hogy a ini jó kálvinista népünk — mi tűrés-tagadás — nem pietista, sőt sokszor aiheista. Ennek pedig oka a kor, a sok gonosz újság, és a mi fő: a nem hivés. Istenben hisz ugyan, de nem hisz az Üdvözítő Ur Jézus Krisztusban, az Ítéletben, az örök életben. Várhatunk-e ily néptől, ha ezer pap és papné elöl jár is, vasárnap-megszentelést? 7) De én hiszem, a mint lassanként a mi erős nyakú kálvinista népünk is tudatára jő annak, hogy haszontalan por és hamu és hogy lelke nem hal meg, hanem él tovább és vele él őse, apja, anyja» ki meghalt és hogy a halál után a lelkek együtt vannak; ki szenved, ki örül, —majd akkor— s az idő nem messze van — eszére tér. Nem kell ennek a népnek más, csak a halhatatlanság erős, bizonyos hite s azonnal eszére tér 8). X. X. Módunkban volt ezt a jókor kézhez vett felszólalást megmutatni a kifogásolt cikk Írójának ; ő viszont a következő megjegyzéseket teszi: x) Természetesnek találom, hogy X. X. egyetért velem abban, hogy „a vasárnap megünneplésében a papi családra vár a példaadás kötelessége.“ Tehát még ha „nem használ“ is : akkor is kötelesség e példaadás. 2) De ebből ugy-e nem az következik, hogy tehát másutt se menjen a papné, tanitóné (s minthogy én nem csak ezekről beszéltem, hozzáteszem még, hogy) a tanárné a templomba ? ! а) Kérem, nem igy mondtam, hanem igy : „az se épen példátlan és hallatlan dolog, hogy a pap kocsisa vasárnap is csak úgy el van foglalva, mint más napokon.“ Nem azt mondtam, hogy szánt, szénát, gabonát vagy trágyát hord, hanem, hogy nincs nyugalma; ennek pedig száz oka is lehet! 4) De ebből ugy-e nem az következik, hogy ha a nép nem tartja meg a vasárnapot, hát akkor a gazdálkodó papok se tartsák meg ? Bizonyára nem. 5) A kifogásolt cikk ezt ily feltétlenül nem kívánja, sőt egyenesen helyeslőleg említi, hogy „vasárnap estenden magunk mehetünk jámbor beszélgetésre valamelyik“ hívünkhöz. A mit igen sikeres pásztorkodásnak tart maga X. X. is. б) Eszembe sem jut ilyent gondolni. Hisz azt írtam : „Épen nem kívánjuk, hogy a pap, tanító és tanár aszkéta legyen.“ 7) De ez csak nem rendes állapot ugy-e ? Ezen csak segíteni kell valahogy; vagy legalább meg kell kisérleni a segítést! Ha ilyen romlott a népünk, akkor szokszorosan helyén van keresni az utat-módot, az eszközöket, a mikkel hívövé, a Krisztus élő templomává tehetnénk azt. Ez volt az én célom, semmi más. Aztán igen kétesértékü állítás az, hogy „Istenben hisz ugyan, de nem hisz az Üdvözítő Ur Jézus Krisztusban . . .“ Mert liát igaz és igaz is marad, a mit Jézus mondott: „Senki se mehet az Atyához, hanem én általam. Én és az Atya egy vagyunk.“ Az ilyen hitre mondta Jakab ap. (II: 19) „hiszed, hogy az Isten egy : jól cselekszed; az ördögök is hiszik és rettegnek tőle. 8) De hát hogyan jő mindennek tudatára? Csak úgy magától ? Nem, az igehirdetés, a prédikálás által. Mert a hithallásból vagyon, a hallás pedig Isten igéje által. De itt megint csak odajutottunk, hogy nem elég csak beszélni, mert nem beszédben áll az Istenországa. Annyi bizonyos, hogy nekünk kiváltképen szól az apostolnak ezen utasítása : „az Isten seregének tüköréi legyetek.“ I. Pét. 5 : 3. Tehát ha az X. X. által rövid időn bekövetkezendőnek jósolt észretérés bekövetkezik is, még ekkor is megvárjuk, sőt ekkor épen maga a nép fogja követelni, hogy a pap és családja, illetőleg az egyház hivatalos emberei illően megtartsák a vasárnapot. A mit én sürgettem, az oly természetes, hogy se divat, se téves felfogás meg nem döntheti. Hedrahely község és a hedrahelyi ev. ref. gyülekezet története. T. Gyülekezet! Jelen egyházi ünnepélyünkkel kapcsolatban, helyén levőnek találom a templom szentelési ünnepünket megtisztelő e díszes közönség előtt, a hedrahelyi egyház történeti múltját a községével kapcsolatosan rövid vázlatban előadni. Hogy Hedrahely már a történelmi korszak előtt is lakott föld volt, tanúsítják némi kőkorszakból itt előjött leletek s hogy a római Pannóniájának ez a földje is birt némi jelentőséggel, bizonyosan természetileg védett helyzeténél fogva tanúsítja azon körülmény, hogy itt római korabeli téglákat lehet találni és hogy az előző templom alapjának kiszedésekor egy a consulok korából való római pénz is jött elő. De hazánk történelmében már szerepet is játszott Hedrahely. Az Ipolyi és Véghely Dezső által szerkesztett Hazai Okm. Tárban nem egy helyen fordul elő Hedrahely neve. Legelőször Zsigmond király idejéből, a ki 1421- ben Udvardon kelt adomány-levelével, a káposztásvisnyei, — hedreta és hodosi birtokokat, — melyek Medreit (tán innét vette nevét) János László fiának tulajdonai voltak, de annak hűtlensége és magvaszakadtával a királyra visszaszálltak, Thamásy János vajda László és Henrik fiának adományozta, a Hussziták elleni sikeres vitézkedésükért. Az országos tanács 25 évvel később Ernőkéi Miklósnak és Berekfalvy Péternek adja Hedre, Visnye Hencse és Genges (ma Gyöngyös) birtokokat. Majd Hunyadi János kormányzó Szegeden 1448,
