Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-25 / 52. szám
833 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 834 egy egyszerű istállóban a nyomorúság rongyai között! Róma előkelői csupán a jelennek élve, szinte elmerüluek a gyönyörűségek tengerében. Érzékeiket az élvezetek százféle nemével kimondhatatlan kéjben ringatják. Lakomáik, a melyekhez Chios osztrigát, Rhodus és a Fekete tenger partvidéke finom halakat, Görögország és Hispánia tüzes bort, Phrygia és Samos -szárnyasokat, Hymettus mézet szolgáltak, — világra szólnak. Jézus pedig Judea sivár homokpusztájában a világtól elvonulva, az ifjúkor örömeiről lemondva készül társadalmat reformáló nagy munkájára. S midőn világmegváltói fellépésének ideje elérkezik, megkezdi tanitását, a melylyel az akkori erkölcsi világrendet kiveti sarkaiból. Országa, a melyet a szeretet fundamentomán örök időkre épit fel s Isten országának nevez, lelki javainak gazdagságával szembeötlő ellentéte a világnak, a mely múlandó minden dicsőségével egyben. Hasonlatos a dús kincsekkel rakott hajóhoz, a mely az elmúló lét vizein az örökkévalóság révpartjai felé evez. Ez ország tagjaitól mennyeiekért való lángoló lelkesedést kivan, a mely nem csak addig tart, mig az öt árpakenyér és három halacska el nem fogy, de a mely az emberiség legnemesebb érdekeinek bármikor is képes és kész a saját világ szerinti előnyeit alárendelni. Mig a nagy világban a külső fény, a melyet magad körül árasztasz, biztosítja számodra az elsőséget a tapsra könnyen hajló, rövid-látó tömegben, addig ő, ha országában első óhajtasz lenni, megköveteli tőled, hogy légy másoknak szolgája, mert <az embernek fia sem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és adja az ő életét váltságul sokakért.> «A tanítvány pedig nem lehet nagyobb mesterénél.« Mig a nagyvilágban halomra gyűjtött arauyak tekintélyt biztosítanak személyednek, súlyt kölcsönöznek szavadnak, addig ő, ha Isten országának tagságára vágyódol, megkívánja tőled, «hogy add el minden marhádat és árát oszd szét a szegények között!» Ezeket az elveket hirdeti „nagy méltósággal.“ Beszédére, a mely «lélek és élet,» a bálványoltárokon kialszik az áldozati tűz és fellobog a keblekben a lelki áldozat istennek, aki «a tulkok és hakok vérében nem gyönyörködik.» A hatalmas fölemeli magához a porban vergődő rabszolgát, a kinek szemében örömkönny rezeg s kebeléből sóhaj kél, a szabadság, egyenlőség és testvériség lélekemelő érzésének sóhaja. Annak az egyszerű ácsmesternek a fia, kinek fejét az istenség glóriája övezi, szivét a vergődő emberiség iránt való mélységes szeretet tölti el, — a hatalmas cézárok trónusának romjain az emberi egyenlőség roppant templomát építi fel. E templom építésének lélekemelő munkássága: vigasztalás, gyógyítás, a bűnösök ieálcázása, az emberi kebelben szunnyadó óriási erők életre keltése s munkásságának lelke a szeretet. Szeretetben olvadt fel egész lénye, mert tudta, hogy ninc9 hódítóbb hatalom a szeretetnél, a melynek melegére — mint a nap sugaraira a föld dermesztő fagya — fölenged a szivek jégpáncélja, hogy alkalmas legyen az erény magvainak befogadására. Szeretetet hirdetett, s ezt példázta életével, mert tudta, hogy a kinek szivét szeretet tölti be, az nem tesz többé különbséget gazdag és szegény, ur és koldus, görög és zsidó között, mert már fölemelkedett a szellemi és erkölcsi előkelőségnek arra a magaslatára, a melyről nem születés, társadalmi és faji előnyök, de a lélek kiválósága és a szív nemessége szerint Ítéli meg az embereket, Szeretetet hirdetett, mert tudta, hogy a ki szeret, az bekötözi a vérző szivek sebét, letörli a nyomorúság könyeit és boldogságát leli a mások boldogitásában. A szeretetnek ez a csodás ereje fokozatosan változtatta át a társadalmi élet arculatát. Ez volt az a megújító vér, a mely az erkölcsi világrendet dermedtségéből életre keltette. Ez volt az a jóltevő angyal, a mely a tudomány és művészet tespedő Bethesdáját éltetőleg felzavarta. És ez a világot átölelő szeretet, a melyet Krisztus életében, mintegy hű tükörben felmutatott s megváltói halálával megpecsételt, mily kiakuázhatatlan kincses bányája lett a lánglelkek csodás alkotásainak! Hány költő lantjának felajzott húrjait késztette bűbájos dalra, mint az alkonyi szellő Memuon szobrát! Hány festőművész teremtő képzeletét ihlette elragadó müvek alkotására! Hány lélekbúvár fáradhatatlan elméjének nyújtott egész életére szóló anyagot a kutatásra, a tanulmányozásra ! Azok a drága eszmegyöngyök, a melyekkel a mai kor önzése, mint a saját találmányaival kérkedik, egytől-egyig megtalálhatók már Krisztus evangéliomának mélységes tengerében. Azok az emberiség nemesbítésére czélzó törekvések, a melyek